Harmonizált fogyasztóiár-indexek (HICP) – szeszesitalok, dohányáruk (2018. N–2019. O)

Index (2015=100) és százalékos változás

A harmonizált fogyasztóiár-indexek (HICP-ek) segítségével a fogyasztói árak változása nemzetközi szinten összehasonlíthatóvá válik. A HICP-ek segítségével mérik az Amszterdami Szerződés 121. cikkében meghatározott árkonvergencia-kritériumnak való megfelelést, és ezt használja az Európai Központi Bank a monetáris politika céljainak megfelelően az árstabilitás mérésére. Az Európai Központi Bank az árstabilitást az eurózóna harmonizált fogyasztóiár-indexének éves árváltozása alapján definiálja. A harmonizált fogyasztóiár-indexeket hamonizált módszertan szerint állítják össze, amely minden tagállamra kötelező. Eszerint az indexek Laspeyres-típusú éves láncindexek, amelyek lehetővé teszik a súlyok évenkénti változtatását. A harmonizált fogyasztóiár-indexek összeállításában a COICOP nómenklatúrát (Egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása) alkalmazzák. Ennek egy verzióját speciálisan a HICP-ek céljaira állították össze. Az Eurostat által publikált részindexek ezen az osztályozáson alapulnak. Az indexeket egy közös bázisidőszak (2015 = 100) használatával számítják ki és teszik közzé. Az árváltozási rátákat a közzétett indexekből számítják. Az indexek, valamint az előző hónaphoz (M/M-1), illetve az előző év azonos időszakához (M/M-12) viszonyított árváltozások sem szezonálisan, sem naptárhatással nem kiigazítottak.
2018. N 2018. D 2019. J 2019. F 2019. M 2019. Á 2019. Mj 2019. Jú 2019. Jl 2019. Au 2019. Sz 2019. O
Index, 2015=100
Eurózóna 109,17 108,82 109,38 109,73 111,15 111,39 111,67 111,73 111,87 111,89 111,99 112,08
Eurózóna (19 ország) 109,17 108,82 109,38 109,73 111,15 111,39 111,67 111,73 111,87 111,89 111,99 112,08
Eurózóna (18 ország) 109,06 108,71 109,28 109,63 111,03 111,28 111,55 111,62 111,76 111,76 111,87 111,96
Európai Unió 109,19 108,83 109,82 110,18 111,17 111,21 111,55 111,62 111,78 111,88 111,96 112,10
EU–28 109,19 108,83 109,82 110,18 111,17 111,21 111,55 111,62 111,78 111,88 111,96 112,10
Belgium 116,80 116,08 117,11 117,62 117,65 119,45 119,58 120,29 120,68 120,89 120,49 120,34
Bulgária 106,87 107,36 107,24 107,41 107,59 107,56 107,60 108,32 108,42 108,65 108,92 109,44
Csehország 110,10 109,50 112,60 111,30 112,10 110,40 112,10 111,30 110,90 111,40 111,90 112,00
Dánia 102,40 101,70 103,90 103,90 103,70 102,80 103,10 103,40 104,00 103,60 103,50 102,90
Németország 109,30 109,00 109,10 109,20 109,90 110,60 111,10 111,10 111,20 111,20 111,60 111,90
Észtország 126,34 125,60 126,61 126,75 127,71 128,89 129,09 128,56 126,03 124,39 124,27 123,60
Írország 105,80 104,60 108,00 107,30 107,10 107,20 107,80 108,60 108,30 108,10 108,60 108,70
Görögország 111,65 111,64 111,94 112,10 111,91 111,71 111,99 111,93 112,03 111,94 112,04 111,76
Spanyolország 104,42 104,05 104,44 104,78 104,89 104,85 104,95 104,84 104,83 104,86 104,85 104,89
Franciaország 111,51 111,56 112,08 112,57 116,96 117,06 117,36 117,38 117,56 117,63 117,64 117,64
Horvátország 104,92 107,77 108,22 107,90 108,44 108,44 108,52 108,38 108,86 108,79 108,57 108,76
Olaszország 105,80 105,00 105,60 106,70 107,60 107,50 107,70 107,70 107,70 107,70 107,50 107,40
Ciprus 97,20 96,04 96,88 97,50 97,23 97,64 98,03 98,33 97,06 96,28 96,26 97,20
Lettország 110,24 109,80 113,06 113,60 116,08 115,88 114,62 116,09 116,55 116,55 115,68 115,40
Litvánia 121,32 120,06 120,60 120,62 123,34 123,07 124,03 123,83 124,14 125,11 125,61 125,14
Luxemburg 107,52 107,54 108,29 107,92 108,27 108,46 109,14 109,01 109,30 109,12 109,32 109,41
Magyarország 115,59 116,14 119,14 119,46 120,75 121,38 121,89 121,51 123,42 123,60 123,90 125,56
Málta 108,32 107,89 108,09 108,19 108,39 108,34 108,35 108,56 108,47 108,46 108,47 108,42
Hollandia 106,79 105,90 107,00 107,65 108,12 107,52 107,53 107,15 107,46 107,66 107,34 107,99
Ausztria 109,27 109,36 109,11 109,32 110,12 109,77 109,62 110,00 110,22 110,06 110,15 110,19
Lengyelország 104,30 104,00 104,40 104,60 104,90 104,80 105,30 105,40 105,40 105,40 105,40 105,40
Portugália 108,61 108,28 108,95 107,25 109,63 109,38 110,09 110,00 110,34 109,59 109,86 109,99
Románia 110,87 111,88 113,58 114,16 115,47 115,86 115,93 116,03 117,27 118,49 118,54 118,54
Szlovénia 104,21 103,77 104,42 104,41 104,26 104,35 104,35 105,57 106,08 106,05 106,13 105,96
Szlovákia 104,63 104,45 105,80 106,23 107,90 106,25 107,03 107,20 107,20 107,51 107,56 107,68
Finnország 111,76 111,73 113,63 113,58 113,57 113,58 113,62 114,16 114,78 116,03 116,07 116,08
Svédország 105,62 105,57 105,74 105,93 106,63 106,69 107,01 106,94 107,11 107,12 107,64 107,62
Nagy-Britannia 112,50 111,30 114,00 115,00 114,60 114,10 114,40 114,70 114,50 114,70 114,50 114,90
Izland 110,64 110,99 111,93 112,40 111,83 111,80 111,79 112,30 112,32 113,00 113,00 113,05
Norvégia 108,20 108,20 109,20 110,90 110,70 110,60 110,60 110,70 111,10 110,90 111,00 110,90
Svájc 101,29 100,55 101,79 101,91 101,35 101,39 101,64 101,74 102,58 102,35 102,75 102,25
Macedónia 117,77 117,67 117,61 117,69 121,44 121,50 122,27 122,34 122,33 122,23 122,24 123,20
Szerbia 121,70 121,60 121,70 124,90 125,10 125,10 125,10 125,10 126,60 128,20 128,20 128,20
Törökország 139,75 139,97 140,83 140,99 141,00 150,55 163,92 163,99 165,22 196,79 200,32 200,33
Egyesült Államok 110,46 110,34 110,71 111,20 111,80 111,75 112,09 112,22 112,88 113,20 113,33 113,73
Előző hónaphoz viszonyított százalékos változás
Eurózóna 0,1 –0,3 0,5 0,3 1,3 0,2 0,3 0,1 0,1 0,0 0,1 0,1
Eurózóna (19 ország) 0,1 –0,3 0,5 0,3 1,3 0,2 0,3 0,1 0,1 0,0 0,1 0,1
Eurózóna (18 ország) 0,1 –0,3 0,5 0,3 1,3 0,2 0,2 0,1 0,1 0,0 0,1 0,1
Európai Unió 0,3 –0,3 0,9 0,3 0,9 0,0 0,3 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1
EU–28 0,3 –0,3 0,9 0,3 0,9 0,0 0,3 0,1 0,1 0,1 0,1 0,1
Belgium 0,5 –0,6 0,9 0,4 0,0 1,5 0,1 0,6 0,3 0,2 –0,3 –0,1
Bulgária 0,1 0,5 –0,1 0,2 0,2 0,0 0,0 0,7 0,1 0,2 0,2 0,5
Csehország 0,1 –0,5 2,8 –1,2 0,7 –1,5 1,5 –0,7 –0,4 0,5 0,4 0,1
Dánia 0,5 –0,7 2,2 0,0 –0,2 –0,9 0,3 0,3 0,6 –0,4 –0,1 –0,6
Németország 0,0 –0,3 0,1 0,1 0,6 0,6 0,5 0,0 0,1 0,0 0,4 0,3
Észtország –0,6 –0,6 0,8 0,1 0,8 0,9 0,2 –0,4 –2,0 –1,3 –0,1 –0,5
Írország –0,1 –1,1 3,3 –0,6 –0,2 0,1 0,6 0,7 –0,3 –0,2 0,5 0,1
Görögország 0,1 0,0 0,3 0,1 –0,2 –0,2 0,3 –0,1 0,1 –0,1 0,1 –0,2
Spanyolország 0,0 –0,4 0,4 0,3 0,1 0,0 0,1 –0,1 0,0 0,0 0,0 0,0
Franciaország 0,1 0,0 0,5 0,4 3,9 0,1 0,3 0,0 0,2 0,1 0,0 0,0
Horvátország 0,0 2,7 0,4 –0,3 0,5 0,0 0,1 –0,1 0,4 –0,1 –0,2 0,2
Olaszország 0,3 –0,8 0,6 1,0 0,8 –0,1 0,2 0,0 0,0 0,0 –0,2 –0,1
Ciprus 0,8 –1,2 0,9 0,6 –0,3 0,4 0,4 0,3 –1,3 –0,8 0,0 1,0
Lettország –0,1 –0,4 3,0 0,5 2,2 –0,2 –1,1 1,3 0,4 0,0 –0,7 –0,2
Litvánia 0,2 –1,0 0,4 0,0 2,3 –0,2 0,8 –0,2 0,3 0,8 0,4 –0,4
Luxemburg –0,3 0,0 0,7 –0,3 0,3 0,2 0,6 –0,1 0,3 –0,2 0,2 0,1
Magyarország –0,2 0,5 2,6 0,3 1,1 0,5 0,4 –0,3 1,6 0,1 0,2 1,3
Málta 0,0 –0,4 0,2 0,1 0,2 0,0 0,0 0,2 –0,1 0,0 0,0 0,0
Hollandia 0,2 –0,8 1,0 0,6 0,4 –0,6 0,0 –0,4 0,3 0,2 –0,3 0,6
Ausztria –0,3 0,1 –0,2 0,2 0,7 –0,3 –0,1 0,3 0,2 –0,1 0,1 0,0
Lengyelország 0,3 –0,3 0,4 0,2 0,3 –0,1 0,5 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0
Portugália 0,2 –0,3 0,6 –1,6 2,2 –0,2 0,6 –0,1 0,3 –0,7 0,2 0,1
Románia 0,1 0,9 1,5 0,5 1,1 0,3 0,1 0,1 1,1 1,0 0,0 0,0
Szlovénia –0,2 –0,4 0,6 0,0 –0,1 0,1 0,0 1,2 0,5 0,0 0,1 –0,2
Szlovákia –0,2 –0,2 1,3 0,4 1,6 –1,5 0,7 0,2 0,0 0,3 0,0 0,1
Finnország 1,0 0,0 1,7 0,0 0,0 0,0 0,0 0,5 0,5 1,1 0,0 0,0
Svédország 0,1 0,0 0,2 0,2 0,7 0,1 0,3 –0,1 0,2 0,0 0,5 0,0
Nagy-Britannia 1,3 –1,1 2,4 0,9 –0,3 –0,4 0,3 0,2 –0,1 0,2 –0,1 0,3
Izland 0,0 0,3 0,8 0,4 –0,5 0,0 0,0 0,5 0,0 0,6 0,0 0,0
Norvégia 0,0 0,0 0,9 1,6 –0,2 –0,1 0,0 0,1 0,4 –0,2 0,1 –0,1
Svájc –0,3 –0,7 1,2 0,1 –0,5 0,0 0,2 0,1 0,8 –0,2 0,4 –0,5
Macedónia 0,0 –0,1 –0,1 0,1 3,2 0,0 0,6 0,1 0,0 –0,1 0,0 0,8
Szerbia –0,1 –0,1 0,1 2,6 0,2 0,0 0,0 0,0 1,2 1,3 0,0 0,0
Törökország 0,2 0,2 0,6 0,1 0,0 6,8 8,9 0,0 0,8 19,1 1,8 0,0
Egyesült Államok 0,2 –0,1 0,3 0,4 0,5 0,0 0,3 0,1 0,6 0,3 0,1 0,4
Előző év azonos hónapjához viszonyított százalékos változás
Eurózóna 4,2 3,8 3,7 3,9 3,4 2,9 3,0 2,8 2,7 2,8 2,8 2,8
Eurózóna (19 ország) 4,2 3,8 3,7 3,9 3,4 2,9 3,0 2,8 2,7 2,8 2,8 2,8
Eurózóna (18 ország) 4,2 3,8 3,7 3,9 3,4 2,9 3,0 2,8 2,7 2,7 2,8 2,8
Európai Unió 4,0 3,6 3,6 3,9 3,6 3,0 3,0 2,9 2,9 2,9 2,9 3,0
EU–28 4,0 3,6 3,6 3,9 3,6 3,0 3,0 2,9 2,9 2,9 2,9 3,0
Belgium 4,8 4,9 4,6 4,1 2,9 3,0 3,0 3,4 3,4 3,5 3,3 3,5
Bulgária 3,1 3,5 2,9 2,0 1,9 1,6 1,7 2,4 2,0 2,1 2,1 2,5
Csehország 3,0 2,7 3,2 3,2 3,5 1,2 2,3 1,6 1,3 2,2 1,9 1,8
Dánia 1,5 1,7 2,3 1,6 2,6 0,7 1,4 1,4 1,4 1,3 1,2 1,0
Németország 3,3 2,7 2,8 2,6 3,0 2,2 2,8 2,1 2,0 2,0 2,4 2,4
Észtország 4,7 5,8 5,2 3,0 2,5 2,1 1,9 2,5 –1,8 –1,7 –2,5 –2,8
Írország 3,2 2,8 2,7 2,7 3,1 2,4 2,7 3,2 2,5 3,1 3,0 2,6
Görögország 1,3 1,4 1,3 1,6 1,4 1,2 1,2 1,0 0,6 0,7 0,6 0,2
Spanyolország 1,9 1,4 1,3 1,2 1,0 0,7 0,6 0,4 0,5 0,5 0,5 0,4
Franciaország 8,0 7,4 7,9 8,4 5,6 5,6 6,0 6,1 5,9 5,7 5,7 5,6
Horvátország 2,4 3,9 3,6 3,4 3,9 3,8 3,5 3,8 4,0 3,6 3,7 3,7
Olaszország 3,3 2,6 2,3 3,5 3,3 2,4 2,1 2,1 1,8 1,9 1,7 1,8
Ciprus –0,1 –0,6 –1,0 0,5 –0,3 0,5 0,4 0,7 –0,3 –0,3 –0,4 0,8
Lettország 5,8 6,0 7,8 8,4 5,4 6,0 4,6 4,7 5,6 5,6 4,8 4,5
Litvánia 3,2 3,5 3,0 2,8 3,9 3,7 4,8 3,6 4,0 4,2 3,7 3,4
Luxemburg 2,1 2,2 2,6 2,2 2,3 2,2 2,1 1,8 1,8 1,7 1,6 1,5
Magyarország 4,5 5,2 7,2 7,2 8,5 8,8 9,0 7,1 8,6 8,8 8,3 8,4
Málta 1,2 1,1 1,0 0,8 0,6 0,4 0,1 0,2 0,2 –0,1 0,1 0,1
Hollandia 3,2 2,9 2,7 3,2 3,6 2,6 1,5 1,1 1,3 1,7 1,1 1,4
Ausztria 3,7 3,5 1,8 1,9 1,6 1,5 1,3 0,5 0,5 0,3 0,6 0,5
Lengyelország 1,6 1,3 1,2 1,2 1,4 1,0 1,3 1,2 1,0 1,1 1,0 1,3
Portugália 2,1 2,5 2,3 2,5 3,0 2,1 1,9 1,8 2,1 1,6 1,9 1,4
Románia 3,3 4,0 5,5 6,1 7,2 5,7 4,8 4,9 6,0 7,0 7,0 7,0
Szlovénia 0,7 0,3 0,6 0,3 0,1 0,2 –0,2 1,2 1,7 1,8 1,7 1,5
Szlovákia 1,6 1,6 2,1 2,4 4,4 1,8 2,5 2,3 2,7 2,8 2,8 2,7
Finnország 7,0 7,0 3,2 3,2 3,1 3,3 3,3 3,5 3,9 5,0 5,0 4,9
Svédország 1,9 1,9 2,0 2,1 2,2 2,1 2,2 2,2 2,2 2,2 2,3 2,0
Nagy-Britannia 5,8 4,1 4,2 5,1 5,2 3,9 3,3 3,7 3,8 3,3 3,0 3,5
Izland 2,9 3,3 2,9 2,6 1,8 1,7 1,6 1,9 2,0 2,5 2,5 2,2
Norvégia 2,6 2,7 2,4 3,2 3,1 3,1 2,9 2,9 2,5 2,4 2,6 2,5
Svájc 0,3 0,4 0,9 0,7 1,0 0,0 0,3 0,7 0,9 1,2 1,6 0,6
Macedónia 4,3 4,2 4,1 4,2 7,5 7,4 4,4 4,4 4,3 3,9 3,8 4,6
Szerbia 5,3 5,4 5,5 5,3 5,3 5,4 5,3 5,3 3,8 5,2 5,2 5,3
Törökország 2,2 2,4 2,6 2,7 2,7 9,7 19,2 19,2 19,2 41,4 43,9 43,6
Egyesült Államok 2,5 2,5 2,7 3,0 3,6 2,9 3,3 3,3 3,9 4,2 3,9 3,2