Harmonizált fogyasztóiár-indexek (HICP) – egészségügy (2018. N–2019. O)

Index (2015=100) és százalékos változás

A harmonizált fogyasztóiár-indexek (HICP-ek) segítségével a fogyasztói árak változása nemzetközi szinten összehasonlíthatóvá válik. A HICP-ek segítségével mérik az Amszterdami Szerződés 121. cikkében meghatározott árkonvergencia-kritériumnak való megfelelést, és ezt használja az Európai Központi Bank a monetáris politika céljainak megfelelően az árstabilitás mérésére. Az Európai Központi Bank az árstabilitást az eurózóna harmonizált fogyasztóiár-indexének éves árváltozása alapján definiálja. A harmonizált fogyasztóiár-indexeket hamonizált módszertan szerint állítják össze, amely minden tagállamra kötelező. Eszerint az indexek Laspeyres-típusú éves láncindexek, amelyek lehetővé teszik a súlyok évenkénti változtatását. A harmonizált fogyasztóiár-indexek összeállításában a COICOP nómenklatúrát (Egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti oszályozása) alkalmazzák. Ennek egy verzióját speciálisan a HICP-ek céljaira állították össze. Az Eurostat által publikált részindexek ezen az osztályozáson alapulnak. Az indexeket egy közös bázisidőszak (2015 = 100) használatával számítják ki és teszik közzé. Az árváltozási rátákat a közzétett indexekből számítják. Az indexek, valamint az előző hónaphoz (M/M-1), illetve az előző év azonos időszakához (M/M-12) viszonyított árváltozások sem szezonálisan, sem naptárhatással nem kiigazítottak.
2018. N 2018. D 2019. J 2019. F 2019. M 2019. Á 2019. Mj 2019. Jú 2019. Jl 2019. Au 2019. Sz 2019. O
Index, 2015=100
Eurózóna 102,88 102,91 103,14 103,30 103,34 103,49 103,39 103,51 103,52 103,54 103,62 103,57
Eurózóna (19 ország) 102,88 102,91 103,14 103,30 103,34 103,49 103,39 103,51 103,52 103,54 103,62 103,57
Eurózóna (18 ország) 102,85 102,89 103,11 103,27 103,30 103,46 103,36 103,47 103,48 103,50 103,58 103,52
Európai Unió 103,43 103,48 103,76 104,00 104,11 104,35 104,36 104,51 104,49 104,56 104,76 104,73
EU–28 103,43 103,48 103,76 104,00 104,11 104,35 104,36 104,51 104,49 104,56 104,76 104,73
Belgium 104,46 104,45 105,00 105,22 105,24 105,16 105,21 105,32 105,34 105,40 105,41 105,44
Bulgária 100,67 100,70 100,78 100,85 100,98 101,02 101,07 101,20 101,32 101,75 102,39 102,72
Csehország 110,80 110,60 111,80 112,00 112,90 113,60 114,20 114,50 114,50 114,60 114,60 114,50
Dánia 102,10 101,70 101,70 101,60 102,60 102,50 102,30 102,10 102,50 102,50 102,50 103,10
Németország 104,60 104,60 104,70 105,00 105,20 105,30 105,30 105,30 105,40 105,40 105,50 105,60
Észtország 108,06 108,16 108,36 108,78 108,51 109,20 109,94 110,43 110,92 111,20 111,05 111,66
Írország 102,10 102,10 101,90 102,20 102,20 102,20 102,30 102,30 102,50 102,70 102,50 102,40
Görögország 100,28 100,30 100,63 100,53 100,52 100,51 100,51 100,48 102,13 102,19 102,14 102,16
Spanyolország 101,84 101,93 101,99 102,01 102,09 102,22 102,29 102,30 102,35 102,22 102,27 102,37
Franciaország 99,70 99,86 99,77 99,96 99,57 99,69 98,96 99,29 99,19 99,18 99,50 99,21
Horvátország 107,81 107,87 105,88 105,98 106,00 105,97 106,10 106,21 106,32 106,34 106,40 106,72
Olaszország 102,40 102,50 102,70 102,90 102,80 102,90 103,00 103,00 103,10 103,00 103,10 103,10
Ciprus 102,14 102,14 102,41 102,41 102,11 101,66 101,66 101,66 101,61 101,61 101,79 101,91
Lettország 109,41 109,60 110,48 110,39 110,41 111,30 111,52 111,28 111,72 111,87 112,08 112,28
Litvánia 106,90 106,66 108,25 108,55 109,41 109,34 109,74 110,21 109,98 110,57 110,86 111,62
Luxemburg 101,12 101,08 101,74 101,85 101,90 101,89 101,85 101,84 101,88 102,18 102,13 102,12
Magyarország 109,94 110,25 110,83 111,70 112,34 112,79 113,14 113,38 113,68 114,03 114,14 114,57
Málta 105,25 105,36 105,52 105,69 105,82 105,98 106,00 106,14 106,25 106,52 106,80 107,14
Hollandia 99,97 99,87 101,83 102,06 102,09 102,13 102,30 102,34 102,53 102,39 102,26 102,26
Ausztria 106,62 106,57 107,39 107,47 107,80 107,16 107,39 108,02 107,46 107,48 107,54 107,54
Lengyelország 103,60 103,70 103,90 104,30 104,40 104,70 105,20 105,40 106,00 106,20 107,00 107,00
Portugália 101,29 101,28 101,45 101,30 101,38 101,50 101,73 101,87 101,96 101,99 101,94 101,96
Románia 102,40 102,58 102,86 103,45 103,91 104,13 104,26 104,48 104,69 104,82 104,97 105,16
Szlovénia 103,44 103,46 103,50 103,58 106,05 105,77 105,81 105,78 105,05 105,13 105,18 105,52
Szlovákia 106,37 106,41 106,91 107,37 107,73 108,38 108,18 108,28 106,91 107,06 107,26 107,36
Finnország 109,08 109,15 109,06 109,18 109,20 113,39 113,31 113,32 112,14 112,15 112,10 109,76
Svédország 99,73 99,54 101,21 102,88 103,34 103,52 103,93 104,09 99,10 99,94 100,85 101,87
Nagy-Britannia 107,80 108,00 108,60 108,80 109,10 110,00 110,10 110,40 110,50 110,60 111,00 110,60
Izland 105,04 105,47 106,33 106,38 106,44 106,73 106,55 106,58 107,20 107,17 106,77 107,11
Norvégia 106,90 106,90 106,30 106,60 106,90 107,10 107,50 107,40 107,90 110,10 109,60 109,70
Svájc 98,21 98,22 97,98 97,96 97,94 97,80 97,76 97,72 97,97 97,68 97,65 97,64
Macedónia 105,04 105,13 104,79 105,12 105,17 105,04 105,00 105,05 105,23 105,27 105,24 105,28
Szerbia 107,20 107,50 107,70 108,00 108,30 108,50 108,40 108,60 108,70 108,60 109,00 109,20
Törökország 145,78 146,68 151,89 155,66 161,07 161,86 161,90 162,83 163,23 164,02 164,86 165,58
Egyesült Államok 108,33 108,27 108,72 108,76 108,82 108,85 108,99 108,94 109,18 109,66 109,56 110,33
Előző hónaphoz viszonyított százalékos változás
Eurózóna 0,0 0,0 0,2 0,2 0,0 0,1 –0,1 0,1 0,0 0,0 0,1 0,0
Eurózóna (19 ország) 0,0 0,0 0,2 0,2 0,0 0,1 –0,1 0,1 0,0 0,0 0,1 0,0
Eurózóna (18 ország) 0,0 0,0 0,2 0,2 0,0 0,2 –0,1 0,1 0,0 0,0 0,1 –0,1
Európai Unió 0,1 0,0 0,3 0,2 0,1 0,2 0,0 0,1 0,0 0,1 0,2 0,0
EU–28 0,1 0,0 0,3 0,2 0,1 0,2 0,0 0,1 0,0 0,1 0,2 0,0
Belgium 0,0 0,0 0,5 0,2 0,0 –0,1 0,0 0,1 0,0 0,1 0,0 0,0
Bulgária 0,1 0,0 0,1 0,1 0,1 0,0 0,0 0,1 0,1 0,4 0,6 0,3
Csehország –0,1 –0,2 1,1 0,2 0,8 0,6 0,5 0,3 0,0 0,1 0,0 –0,1
Dánia 0,8 –0,4 0,0 –0,1 1,0 –0,1 –0,2 –0,2 0,4 0,0 0,0 0,6
Németország 0,0 0,0 0,1 0,3 0,2 0,1 0,0 0,0 0,1 0,0 0,1 0,1
Észtország –0,1 0,1 0,2 0,4 –0,2 0,6 0,7 0,4 0,4 0,3 –0,1 0,5
Írország 0,1 0,0 –0,2 0,3 0,0 0,0 0,1 0,0 0,2 0,2 –0,2 –0,1
Görögország 0,0 0,0 0,3 –0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 1,6 0,1 0,0 0,0
Spanyolország 0,3 0,1 0,1 0,0 0,1 0,1 0,1 0,0 0,0 –0,1 0,0 0,1
Franciaország 0,0 0,2 –0,1 0,2 –0,4 0,1 –0,7 0,3 –0,1 0,0 0,3 –0,3
Horvátország 0,1 0,1 –1,8 0,1 0,0 0,0 0,1 0,1 0,1 0,0 0,1 0,3
Olaszország –0,1 0,1 0,2 0,2 –0,1 0,1 0,1 0,0 0,1 –0,1 0,1 0,0
Ciprus 0,0 0,0 0,3 0,0 –0,3 –0,4 0,0 0,0 0,0 0,0 0,2 0,1
Lettország –0,2 0,2 0,8 –0,1 0,0 0,8 0,2 –0,2 0,4 0,1 0,2 0,2
Litvánia 0,9 –0,2 1,5 0,3 0,8 –0,1 0,4 0,4 –0,2 0,5 0,3 0,7
Luxemburg –0,1 0,0 0,7 0,1 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0 0,3 0,0 0,0
Magyarország 0,1 0,3 0,5 0,8 0,6 0,4 0,3 0,2 0,3 0,3 0,1 0,4
Málta 0,1 0,1 0,2 0,2 0,1 0,2 0,0 0,1 0,1 0,3 0,3 0,3
Hollandia 0,2 –0,1 2,0 0,2 0,0 0,0 0,2 0,0 0,2 –0,1 –0,1 0,0
Ausztria 0,1 0,0 0,8 0,1 0,3 –0,6 0,2 0,6 –0,5 0,0 0,1 0,0
Lengyelország 0,9 0,1 0,2 0,4 0,1 0,3 0,5 0,2 0,6 0,2 0,8 0,0
Portugália 0,1 0,0 0,2 –0,1 0,1 0,1 0,2 0,1 0,1 0,0 0,0 0,0
Románia 0,2 0,2 0,3 0,6 0,4 0,2 0,1 0,2 0,2 0,1 0,1 0,2
Szlovénia 0,6 0,0 0,0 0,1 2,4 –0,3 0,0 0,0 –0,7 0,1 0,0 0,3
Szlovákia 0,0 0,0 0,5 0,4 0,3 0,6 –0,2 0,1 –1,3 0,1 0,2 0,1
Finnország 0,2 0,1 –0,1 0,1 0,0 3,8 –0,1 0,0 –1,0 0,0 0,0 –2,1
Svédország –0,5 –0,2 1,7 1,7 0,4 0,2 0,4 0,2 –4,8 0,8 0,9 1,0
Nagy-Britannia 0,0 0,1 0,6 0,2 0,3 0,8 0,1 0,3 0,1 0,0 0,4 –0,3
Izland 1,0 0,4 0,8 0,0 0,1 0,3 –0,2 0,0 0,6 0,0 –0,4 0,3
Norvégia 0,8 0,0 –0,6 0,3 0,3 0,2 0,4 –0,1 0,5 2,0 –0,5 0,1
Svájc 0,0 0,0 –0,2 0,0 0,0 –0,1 0,0 0,0 0,3 –0,3 0,0 0,0
Macedónia 2,9 0,1 –0,3 0,3 0,0 –0,1 0,0 0,0 0,2 0,0 0,0 0,0
Szerbia 0,2 0,3 0,2 0,3 0,3 0,2 –0,1 0,2 0,1 –0,1 0,4 0,2
Törökország 0,6 0,6 3,6 2,5 3,5 0,5 0,0 0,6 0,2 0,5 0,5 0,4
Egyesült Államok 0,2 –0,1 0,4 0,0 0,1 0,0 0,1 0,0 0,2 0,4 –0,1 0,7
Előző év azonos hónapjához viszonyított százalékos változás
Eurózóna 0,9 0,8 0,9 0,9 0,9 0,8 0,7 0,7 0,7 0,9 0,8 0,7
Eurózóna (19 ország) 0,9 0,8 0,9 0,9 0,9 0,8 0,7 0,7 0,7 0,9 0,8 0,7
Eurózóna (18 ország) 0,9 0,8 0,8 0,9 0,8 0,8 0,7 0,7 0,6 0,9 0,8 0,7
Európai Unió 1,2 1,2 1,2 1,3 1,3 1,3 1,2 1,2 1,2 1,4 1,4 1,4
EU–28 1,2 1,2 1,2 1,3 1,3 1,3 1,2 1,2 1,2 1,4 1,4 1,4
Belgium 1,5 1,4 1,0 1,0 1,0 1,0 1,1 1,1 1,0 1,0 1,0 1,0
Bulgária 0,4 0,4 0,5 0,4 0,7 0,7 0,7 0,7 0,9 1,2 1,8 2,1
Csehország 3,2 3,2 3,5 3,5 3,8 3,7 3,6 3,5 3,2 3,1 3,3 3,2
Dánia 1,1 0,9 1,6 1,1 1,7 1,2 1,2 0,9 1,4 1,4 1,6 1,8
Németország 1,3 1,3 1,2 1,4 1,3 1,3 1,2 1,1 1,1 1,0 1,0 1,0
Észtország 4,9 4,8 2,7 2,3 1,8 1,3 2,1 2,2 2,5 2,6 3,0 3,2
Írország 0,5 0,5 0,6 0,5 0,4 0,4 0,4 0,4 0,6 0,8 0,6 0,4
Görögország 0,7 0,7 0,7 0,6 1,1 0,7 0,7 0,7 2,3 1,9 1,8 1,8
Spanyolország 0,8 0,8 0,9 0,9 0,9 0,9 0,7 0,7 0,9 0,9 0,9 0,8
Franciaország 0,0 –0,1 –0,2 –0,3 –0,5 –0,4 –1,0 –0,8 –1,0 0,2 –0,2 –0,5
Horvátország 1,7 1,8 –0,1 0,0 –1,1 –1,3 –1,2 –1,2 –1,1 –1,1 –1,1 –0,9
Olaszország 0,5 0,6 0,8 0,8 0,6 0,7 0,7 0,6 0,8 0,6 0,7 0,6
Ciprus –0,2 –0,2 0,1 0,1 –0,1 –0,5 –0,6 0,0 –0,5 –0,5 –0,3 –0,2
Lettország 2,5 2,8 2,5 2,1 1,6 2,4 1,9 2,0 2,3 1,8 2,3 2,4
Litvánia 2,4 1,9 4,5 4,7 5,3 4,3 4,0 4,6 4,3 5,0 4,9 5,3
Luxemburg –0,2 –0,2 1,2 1,2 1,4 1,4 1,1 1,4 1,4 0,9 0,9 0,9
Magyarország 2,9 2,9 3,1 3,5 3,7 3,6 3,8 3,8 3,9 4,0 4,1 4,4
Málta 0,5 0,4 0,4 0,5 0,8 1,0 1,4 1,5 1,4 1,5 1,7 1,9
Hollandia 1,3 0,9 2,2 2,4 2,5 2,2 2,9 2,6 2,7 2,5 2,6 2,5
Ausztria 2,0 1,8 1,3 1,7 2,2 1,2 1,3 1,5 0,6 0,9 0,9 0,9
Lengyelország 2,9 2,9 2,7 2,8 3,1 3,2 3,1 3,2 3,8 3,8 4,1 4,2
Portugália 1,0 1,0 1,2 0,8 0,7 0,7 1,0 1,0 1,0 1,0 0,7 0,7
Románia 1,4 1,5 1,6 2,0 2,4 2,4 2,5 2,6 2,8 2,8 2,8 2,9
Szlovénia 2,2 2,2 2,4 2,3 2,7 2,6 2,7 2,7 1,9 2,1 2,2 2,6
Szlovákia 1,8 1,9 1,9 2,0 2,1 2,5 2,2 2,1 0,6 0,8 1,1 0,9
Finnország 1,5 1,4 1,3 1,3 1,3 0,9 0,9 0,8 1,1 1,3 1,2 0,8
Svédország –1,6 –1,6 0,3 1,5 2,3 2,2 1,7 2,1 –2,1 –1,3 0,7 1,6
Nagy-Britannia 2,2 2,3 2,3 2,4 2,5 2,3 2,5 2,6 2,6 2,4 2,6 2,6
Izland 1,5 1,9 2,5 2,5 1,9 1,7 1,5 1,7 1,6 1,6 3,1 3,0
Norvégia 2,7 2,7 2,1 1,5 1,6 2,0 2,0 2,1 1,7 3,9 3,6 3,5
Svájc –0,7 –0,7 –0,2 –0,1 0,2 0,2 0,3 0,1 –0,4 –0,7 –0,6 –0,6
Macedónia 3,8 3,5 4,0 4,1 4,6 4,3 3,2 2,9 2,9 2,8 3,1 3,1
Szerbia 1,8 2,1 2,1 2,5 2,3 2,4 1,9 2,2 2,2 2,0 2,0 2,1
Törökország 16,3 16,7 18,0 17,9 19,7 19,8 19,4 19,1 17,9 17,5 15,4 14,2
Egyesült Államok 1,7 1,5 1,2 0,8 0,6 0,6 0,6 0,3 0,7 1,3 1,3 2,0