Közzététel: 2017. szeptember 25.

Tovább növekedett a búza termésátlaga

2017-ben az előző évinél 10%-kal kisebb területen 8,7%-kal kevesebb, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett. A termésátlagok a zabon és a tritikálén kívül felülmúlták az előző évi értékeket. A búza termésátlaga mindössze 10 kilogrammal maradt el az eddigi rekordhozamtól. Az árpa hozama kiemelkedő volt, hektáronként 5270 kilogramm termett.

A legjelentősebb kalászos gabonánk a búza, amely az összes kalászos gabonatermés 73%-át adta 2017-ben (2016-ban ez az arány 71% volt). Búzából 2017-ben az egy évvel korábbinál 7,9%-kal kisebb területről 6,5%-kal kevesebb termést takarítottak be; a termésátlag 5440 kilogramm/hektár volt, 1988 óta a legmagasabb Magyarországon. A búza 2017. évi termésátlaga a megelőző öt év átlagát 15%-kal haladta meg.

Az árpa betakarított területe az egy évvel azelőttinél 15, termésmennyisége 12%-kal kevesebb volt, miközben a hektáronkénti termésátlag 3,5%-kal nőtt. Az 5270 kilogramm/hektár termésátlag a 2012–16. évek átlagánál több mint 19%-kal volt több.

tritikálé betakarított területe 21%-kal volt kisebb, mint egy évvel korábban. A learatott termés mennyisége közel negyedével, a termésátlag 4,3%-kal csökkent.

zab esetében a 2016. évinél 7,2%-kal kisebb területről az előző évinél 12%-kal kevesebb termést takarítottak be, így az átlagos hozam 4,6%-kal lett alacsonyabb.

Rozst több mint 25 ezer hektáron, a tavalyinál 1,8 ezer hektárral kisebb területen arattak. A termés a 2016. évihez képest közel azonos volt, a termésátlag 7,4%-kal emelkedett.

A kalászos gabonák terméseredményei, 2017

Gabona Betakarított terület Termés Termésátlag
ezer hektár előző év =100,0% 2012–2016 közötti évek átlaga =100,0% ezer tonna előző év =100,0% 2012–2016 közötti évek átlaga =100,0% kilogramm/ hektár előző év =100,0% 2012–2016 közötti évek átlaga =100,0%
Búza96292,190,05 23793,5103,65 440101,3115,1
Árpa26685,192,81 40488,1110,85 270103,5119,3
Tritikálé9279,477,336576,080,33 97095,7104,0
Zab3492,871,19288,472,02 72095,4101,2
Rozs2593,475,285100,689,73 320107,4119,1