Közzététel: 2017. február 15.

4,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

2016 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 4,7%-kal csökkentek 2015 azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 12%-os csökkenéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árának 8,4%-os növekedéséből tevődik össze. A tej felvásárlási ára 2016. július óta növekszik.

2016 decemberében 2015 decemberéhez képest:

gabonafélék ára 14%-kal csökkent.

gyümölcsök ára 1,1, a zöldségféléké 4,7%-kal, a burgonyáé ötödével csökkent.

Az élő állatok termelőiár-szintje 8,4, az állati termékeké 8,5%-kal emelkedett.

tej felvásárlási ára július óta emelkedik, decemberben 90 forint/liter volt. Ez 5 hónap alatt 36%-os áremelkedést jelent, ami a 2015-ös év eleji árszinttel egyezik meg.

vágósertés ára 26%-kal nőtt, így az elmúlt két év legmagasabb árszintjét érte el, de így is a 2013. évi átlagár alatt maradt.

vágóbaromfi ára 2,7%-kal csökkent egy év alatt.

2016. január–decemberben az előző év azonos időszakához viszonyítva:

A mezőgazdasági termelői árak 3,8%-kal csökkentek. Ezen belül a növényi termékek ára 5,7, az élő állatok és állati termékeké 0,6%-kal csökkent.

A zöldségfélék ára 2,7, a gyümölcsöké 4,3%-kal csökkent.

vágósertés ára 5,2%-kal nőtt.

tej árának az elmúlt hónapokban tapasztalt növekedése nem tudta kompenzálni a 2016. év eleji mérséklődést, így éves szinten 6,2%-kal csökkent.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,5%-kal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 2,1%-os csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,9%-os növekedéséből adódott.

folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése a műtrágyák árának 11, az energia és kenőanyagok árának 6,1, illetve a takarmányok árának 1,3%-os csökkenéséből, valamint a növényvédő szerek árának 1,4, továbbá az állatgyógyászati termékek árának 1,6%-os növekedéséből tevődött össze.

mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 3,2, míg a gépberuházásoké 1,1%-kal volt magasabb.

Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 97,7% volt.