Közzététel: 2018. augusztus 14.

A növényi termékek ára nőtt, az élő állatoké csökkent

2018 júniusában a mezőgazdasági termelői árak összességében változatlanok maradtak az előző év azonos időszakához képest, amit a növényi termékek árának 3,5%-os növekedése, valamint az élő állatok és állati termékek árának 5,6%-os csökkenése eredményezett. 2018 január–júniusában a mezőgazdasági ráfordítási árak 2,3%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

2018 júniusában 2017 júniusához képest:

gabonafélék ára 13%-kal emelkedett.

gyümölcsök ára 19%-kal esett vissza. Ezen belül a jelentős súlyt képviselő meggyfélék termelői ára 40%-kal volt alacsonyabb, miközben a felvásárolt meggy mennyisége közel két és félszeresére nőtt.

zöldségfélék ára 4,6, a burgonyáé 34%-kal lett magasabb.

Az élő állatok ára 7,9, az állati termékeké 0,4%-kal csökkent.

vágósertés ára 18%-kal volt alacsonyabb.

tojás ára 1,8%-kal emelkedett.

2018 január–júniusában az előző év azonos időszakához viszonyítva:

mezőgazdasági termelői árak összességében nem változtak, ezen belül a növényi termékek ára 1,0%-kal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 1,7%-kal mérséklődött.

zöldségfélék ára 1,7%-kal csökkent, a gyümölcsöké 2,8%-kal nőtt.

burgonya ára 13%-kal volt alacsonyabb.

vágósertés ára 13%-kal esett vissza. A tej ára 2,8, a tojás ára 13%-kal lett magasabb.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 2,3%-kal voltak magasabbak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,9 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,5%-os emelkedéséből adódott.

takarmányok ára 4,2, ezen belül az egyszerű takarmányok ára 6,2, a keveréktakarmányoké 2,7%-kal nőtt.

műtrágyaárak 2,1%-kal voltak alacsonyabbak, ami az egyszerű műtrágyaárak 2,8%-os és az összetett műtrágyaárak 0,9%-os csökkenéséből adódott.

növényvédő szerek ára 0,2, az állatgyógyászati készítményeké 1,1%-kal drágult.

Az energia és kenőanyagok ára 3,9%-kal nőtt, ezen belül az üzemanyagoké 5,5%-kal volt magasabb.

mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások ára 8,7, a gépberuházásoké 3,9%-kal emelkedett.

Az agrárolló (a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa) értéke 97,8% volt.