Közzététel: 2018. január 30.

3,8%-ra mérséklődött a munkanélküliségi ráta

A 2017. október–decemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezer fővel, 175 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8%-ra csökkent. A férfiakat alacsonyabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a nőket, esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt.
A 2017. év egészét tekintve a munkanélküliek létszáma átlagosan 192 ezer fő volt, 43 ezer fővel kevesebb, mint 2016-ban. A munkanélküliségi ráta 4,2%-os értéke 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.

2017. október–decemberben az egy évvel korábbihoz képest:

A 15–74 éves férfiak körében 27 ezer fővel, 83 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma, munkanélküliségi rátájuk pedig 1,1 százalékponttal, 3,3%-ra mérséklődött. A nők esetében a munkanélküliek száma mintavételi hibahatáron belüli mértékben, 92 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,4%-ra mérséklődött.

A 15–24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal, 10,2%-ra csökkent, ennek ellenére a munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak és az 55–64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 0,4 százalékponttal, 3,4%-ra, az utóbbiaké 1,2 százalékponttal, 2,7%-ra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 15,6 hónapra csökkent; a munkanélküliek 40,0%-a legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt.

A munkanélküliségi ráta a 15–74 évesek körében a dunántúli régiókban növekedett, míg Közép-Magyarországon és az ország keleti régióiban mérséklődött. A legjelentősebb változás az Észak-Alföldön következett be, ahol a ráta 1,6 százalékponttal, 6,4%-ra csökkent, ennek ellenére itt volt a legmagasabb a munkanélküliség, míg Közép-Magyarországon a legalacsonyabb (2,2%).

2017. december végén az egy évvel korábbihoz képest:

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (http://www.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 6,9%-kal, 255 ezer főre csökkent.

A munkanélküliség korcsoportok szerinti alakulása a 15–74 évesek* körében,2017. október–december

Korcsoport, éves Létszám Munkanélküliségi ráta
ezer fő változás, ezer főa) % változás, százalékponta)
15–2434,6–6,210,2–1,4
25–54121,5–14,23,4–0,4
55–7419,1–9,42,5–1,2
Összesen175,2–29,83,8–0,7

* A 15–64 évesekre vonatkozó adatok elérhetők (2.1.0.2. Stadat-táblában).
a) Az előző év azonos időszakához képest.

2017. január–decemberben az egy évvel korábbihoz képest:

A 15–74 éves munkanélküliek száma 43 ezer fővel kevesebb, 192 ezer fő volt, míg a munkanélküliségi ráta 4,2%-os értéke 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb.

A 15–74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 32 ezer fővel, 96 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,3 százalékponttal, 3,8%-ra csökkent. A nők munkanélküliségi mutatói a férfiakénál kisebb mértékben csökkentek; számuk 11 ezer fővel, 96 ezerre, munkanélküliségi rátájuk pedig 0,5 százalékponttal, 4,6%-ra mérséklődött.

A legnagyobb változás a fiatalok körében történt, rátájuk 2,2 százalékponttal, 10,7%-ra csökkent. A 25–54 évesek és az 55–64 évesek körében azonos mértékű, 0,8 százalékpontos mérséklődés mellett a munkanélküliségi ráta 3,7, valamint 3,6% volt.