NyitóoldalMegalakult a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testület

Megalakult a Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testület

2017. március 22.

 

A hivatalos statisztikáról szóló új, január 1-től hatályos 2016. évi CLV. törvény (Stt.) szorosabb szakmai együttműködést irányoz elő a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tagjai között a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetésével. A folyamatos szakmai minőségfejlesztés érdekében a hivatal feladata, hogy erősítse a párbeszédet és az együttműködést a hivatalos statisztika mint közfeladat ellátásában részt vevő további szervezetekkel. E koordinációs feladatkörében eljárva a KSH elnöke mint főstatisztikus vezetésével, ünnepélyes keretek között került sor március 20-án a fenti célokra létrehozott magas szintű szakértői fórum alakuló ülésére a KSH-ban. A Nemzeti Statisztikai Koordinációs Testület tagjai – a minisztériumok és további, a hazai statisztikai adatok előállításáért felelős szervezetek képviseletében – átvették dr. Vukovich Gabriellától a megbízóleveleiket, és áttekintették a következő időszak legfontosabb feladatait.

 

 

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu