Nemzetközi adatok - az Európai Statisztikai Rendszer

Az Európai Statisztikai Rendszer kialakulása gyakorlatilag egyidős az Európai Közösséggel. Már 1953-ban, a párizsi szerződés aláírása után létrehozták az első európai szintű, a Szén- és Acélközösség statisztikáját készítő részleget. Ettől kezdve az Európai Unió statisztikai rendszere a közösséggel párhuzamosan fejlődött. Ahogy mélyült az integráció, egyre nagyobb teret kaptak az európai közös politikák, és egyre nagyobb igény mutatkozott a statisztikai információkra az európai szintű döntések előkészítésében, úgy teljesedett ki az európai statisztikai rendszer is.
Intézményi szempontból az Európai Statisztikai Rendszer az unió statisztikai hatóságának, vagyis az Eurostatnak, illetve a tagállamokban az európai statisztikák fejlesztéséért, előállításáért és a tájékoztatásért felelős statisztikai intézményeknek a hálózata. Ez utóbbi intézmények közé a nemzeti statisztikai hivatalokon kívül további szervezetek tartoznak. Az Európai Statisztikai Rendszer az uniós tagállamokon felül az EFTA tagállamait is lefedi. A koordináló, módszertani irányító szerepet az Eurostat végzi. A közösségi statisztika előállítására is érvényes a szubszidiaritás elve. A nemzeti statisztikai rendszerek nemzeti szinten, az uniós intézmények közösségi szinten felelősek a közösségi statisztikák előállításáért.
Az ESS információs oldala
Az Eurostat az Európai Unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatala, amelynek az a feladata, hogy uniós szinten összehasonlítható adatokat állítson elő, ezzel segítse a megalapozott döntéshozatalt, a közös politikák megvalósítását, és lehetővé tegye a tagországok közötti összehasonlítást. A közös piac és a közös pénz bevezetése újabb feladatok ellátását és további mutatók harmonizálását is szükségessé tette.
Az Eurostat elődjét 1953-ban alapították az Európai Szén- és Acélközösség igényeinek kiszolgálására. Az Európai Közösségek létrejöttekor, 1958-ban az Eurostat egyike lett az Európai Bizottság főigazgatóságainak. Azóta látja el adatokkal a többi főigazgatóságot, más európai intézményeket.
Az Eurostat nem gyűjt adatokat. Ezt elvégzik helyette a tagállamok illetékes hatóságai, statisztikai hivatalai. Az Eurostat feladata az, hogy a rendelkezésére bocsátott adatokat egy közös módszertan szerint harmonizálja. Ilyen közös módszertan szerint állítják elő például a munkanélküliségi rátát, a harmonizált fogyasztóiár-indexet, vagy a nemzeti számlák rendszerébe tartozó mutatókat.
Az Eurostat főigazgatója Walter Radermacher.
A személyes adatok védelme
Az Európai Unió elkötelezett a felhasználók adatainak védelme iránt. "Az egyén védelme a személyes adatok közösségi intézmények általi feldolgozására tekintettel" megnevezésű politika az Európai Parlament és a Tanács EC 45/2001 számú rendeletén alapszik. Ez az általános politika az eu.int domainen belüli összes uniós honlapra vonatkozik. Bár ezek nagy részén anélkül is lehetséges a böngészés, hogy bármilyen információs megadna saját magáról, néhány esetben személyes jellegű információkra is szükség van az elektronikus szolgáltatások elérése érdekében Az ilyen információ megadását szükségessé tevő honlapok a fent említett rendelet elveinek megfelelően kezelik azt.
- Minden elektronikus szolgáltatáshoz egy ellenőrzésre kijelölt személy határozza meg a személyes adatok feldolgozásának célját és módját, és biztosítja az összhangot az adatkezelés és az adatkezelési elvek között.
- Minden intézményben egy Adatvédelmi Tisztségviselő biztosítja a rendelet feltételeinek teljesülését;
- Az összes intézményre vonatkozóan az Európai Adatvédelmi Biztos a független ellenőrző hatóság.
Mi az elektronikus szolgáltatás?
Olyan szolgáltatás az Európai Unió honlapján, amely annak érdekében áll rendelkezésre, hogy javuljon a kommunikáció az állampolgárok és vállalkozások, valamint az Unió intézményei között.
Három ilyen szolgáltatás elérhető az EU honlapján:
- Információs szolgáltatások;
- Interaktív kommunikációs szolgáltatások;
- Tranzakciós szolgáltatások.
Az Eurostat adatvédelmi tájékoztatója
Az adatvédelmi tájékoztató az Ön adatainak felhasználásával kapcsolatban a következő információkat tartalmazza:
- Milyen információgyűjtés történik, milyen céllal, milyen technikai eszközökkel. Az EU csak a meghatározott célokhoz szükséges mértékű személyes jellegű információt gyűjti, amelyet nem használ fel újra más célokra.
- Kinek bocsátják rendelkezésére ezt az információt. Az EU csak akkor adja ki harmadik félnek az információt, ha ez a fent említett célok eléréséhez szükséges, és csak az említett kategóriákba tartozó személyeknek. Nem adja ki a személyes adatokat direkt marketing céljára.
- Hogyan férhet hozzá az önről gyűjtött információhoz, ellenőrizheti, javíthatja ki, ha ez szükséges. Önnek joga van személyes adatainak feldolgozását megtiltani, kivéve, ha ezeket jogi kötelezettségből kifolyólag gyűjtik, vagy ha szerződéses kötelezettség áll fenn, és Ön ennek a szerződésnek részese, vagy pedig olyan célra fogják felhasználni, amelyhez egyértelműen hozzájárult.
- Milyen hosszú ideig tárolják az adatait. Az EU csak annyi ideig tárolja az adatokat, amennyi feltétlenül szükséges az adatgyűjtés célja, vagy az adatfeldolgozás érdekében.
- Milyen biztonségi eszközökkel érik el, hogy az információhoz illetéktelenek, arra nem jogosultak hozzá ne férjenek.
- Kihez kell fordulni, ha panasza vagy kérdése van.
Az e-mailek kezelési módja
Az EU honlapján sok oldalon van Contact gomb, amely aktiválja az Ön e-mail szoftverét, és amely segítségével egy meghatározott funkcionális címre küldheti el megjegyzéseit. Amikor így küld üzenetet, csak a válaszhoz szükséges személyes adatokat gyűjtik össze.
Ha bármilyen kérdése van elektronikus üzeneteinek vagy személyes adatainak kezelésével kapcsolatban, kérjük, ezeket írja bele üzenetébe.
Központi Statisztikai Hivatal
