Ugrás a tartalomhoz

Nyílt napok a Központi Statisztikai Hivatalban – 2016. szeptember 17-18.

Kíváncsi rá, hogyan telik a statisztikusok egy napja, és hogy hogyan lesznek az adatokból elemzések? Tudni szeretné, mire használjuk az atomórát, és hogy hogyan juthatnak hozzá az újságírók az utolsó pillanatig szigorúan titkos GDP-adatokhoz? A Központi Statisztikai Hivatal nyílt napján ezekre a kérdésekre is választ kaphat.

 

Ismét megnyitja kapuit a „Statisztikai palota” – 2016. szeptember 17-18-án a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) épülete is látogathatóvá válik.

 

A Keleti Károly utca 5-7. alatt álló KSH-székház egyike azon keveseknek, amelyeket ma is arra a célra használnak, amire tervezték. A historizáló stílusú székház Czigler Győző tervei alapján készült, és 1898-ban adták át. A nyílt napok ideje alatt a látogatók vezetett épületséta keretein belül ismerhetik meg a patinás épületegyüttest.

 

Az első vezetés 9.00-kor indul, az utolsó túrára 14.00-kor kerül sor, 13.15-kor pedig angol nyelvű vezetést is tartunk. A séta időtartama kb. egy óra, a részvétel pedig előzetes regisztrációhoz kötött. A látogatók az épületséták során számos érdekességet tudhatnak meg az épület történetéről, meglátogathatják az elnök dolgozószobáját, és betekintést nyerhetnek a sajtószoba mindennapjaiba, így például az utolsó pillanatig szigorúan titkos GDP-adatok közzétételébe is.

 

A hétvége során statisztikai érdekességek bemutatója, játéksarok, a 2016. évi mikrocenzust (kis népszámlálást) bemutató vetítés és plakátkiállítás, valamint kedvezményes könyvvásár várja a látogatókat, vizualizációs technikáink kipróbálásával pedig néhány percre mindenki statisztikussá válhat.

 

Megnyitja kapuit a mintegy 900 ezres kiadvány- és kötetállománnyal rendelkező KSH könyvtár is. A látogatók itt megismerkedhetnek az olvasótermekkel, régi térképeket és hajdan titkosnak minősített kiadványokat böngészhetnek, valamint lehetőségük nyílik a kedvezményes beiratkozásra is.

 

 

A KSH épülete