14. cél: Az óceánok, tengerek és tengeri erőforrások fenntartható fejlődés érdekében történő megőrzése és használata

Az óceánok fedik le a bolygó közel háromnegyedét, továbbá a Föld legnagyobb ökoszisztémájának nyújtanak otthont. A különböző régiók nagyszámú part menti lakosságának megélhetése és jóléte szintén kapcsolatban áll velük. Az óceánok továbbá felbecsülhetetlen értékű környezeti szolgáltatásokat nyújtanak: megtermelik az általunk belélegzett oxigén felét, támogatják a tengeri erőforrások gazdagságát, valamint klímaszabályozóként működnek. Kritikus fontosságuk ellenére azonban a klímaváltozás erősödő hatásai (beleértve az óceánok savasodását), a túlhalászás és a tengeri szennyezés veszélyeztetik a világ óceánjainak védelmében tett erőfeszítéseket. A kis területű fejlődő szigetországok a leginkább veszélyeztetettek. Az óceánok határokon átnyúló jellegéből adódóan a tengerierőforrás-gazdálkodás minden szinten (nemzeti, regionális és globális) beavatkozásokat igényel a fenyegetések enyhítése érdekében.

Egyes országok erőfeszítéseinek köszönhetően a tengeri védett területek kiterjedése továbbra is szignifikánsan növekszik

Hatékony kezelés és forrásokkal való megfelelő ellátás esetén a tengeri védett területek fontos szerepet töltenek be az óceáni élővilág megőrzésében. 2017-ben a védett területek a nemzeti joghatóság alá tartozó tengeri környezet (a parttól 200 tengeri mérföld távolságig) 13,2%-át, a nemzeti joghatóságon kívül eső tengeri környezet 0,25%-át, összességében a globális óceán teljes területének 5,3%-át fedték le. Globálisan a tengeri védett területek jelentősen bővültek 2000 óta, amikor még csak a világtenger 1,7%-a állt védelem alatt. Ez a növekedés új helyszínek kijelölése, meglévő helyszínek bővítése, számos nagyszabású „kiegészítés” hozzáadása révén ment végbe. Az utóbbi néhány évben a növekedés jelentős része ezeknek a nagy kiterjedésű bővítéseknek köszönhető, többek között Ausztrália, Chile, Új-Zéland, Palau és az Egyesült Államok partjainál.

A természetvédelem hosszú távon kívánatos előnyeinek elérése érdekében ezeknek a védett területeknek meg kell őrizniük a biodiverzitás szempontjából kitüntetett helyeket, amelyekre példa az úgynevezett kulcsfontosságú biodiverzitású területek (kbt-k). Globálisan, a tengeri kbt-ken belül a védett területek átlagos aránya 2000-től 2017-ig 32-ről 45%-ra növekedett, ami abszolút értékben több mint 40%-os bővülést jelent. A tengeri kbt-ken belül a védett területek aránya Ausztráliában és Új-Zélandon (69%), valamint Európában és Észak-Amerikában (57%) a legmagasabb, a kis területű fejlődő szigetországok (22%), valamint Észak-Afrika és Nyugat-Ázsia (23%) esetében pedig a legalacsonyabb.

A túlhalászás a világ halállományainak mintegy harmadát fenyegeti

A halászat élelemforrást és megélhetést biztosít világszerte több milliárd embernek. Ugyanakkor rendkívül érzékeny a környezeti degradációra, a klímaváltozásra és a túlhalászásra. Ha a halászatot nem kezelik fenntartható módon és túlhalászás következik be, akkor az élelmiszer-termelés csökken, az ökoszisztémák működése romlik, és a biológiai sokféleség veszélybe kerül. A világ tengeri halállományán belül a túlhalászottak – vagyis a biológiailag nem fenntartható mértékben hasznosítottak – aránya 1974 és 2013 között 10-ről 31%-ra növekedett. A növekvő tendencia azonban lelassult, és úgy tűnik, hogy 2008 és 2013 között stabilizálódott. 2013-ra a tengeri halászat 10 legproduktívabb fajából a legtöbbet teljesen lehalászták a fenntarthatóság keretein belül, míg egyes állományok túlhalászottnak tekinthetők. Például az atlanti tőkehal az Atlanti-óceán északnyugati részén, továbbá a fő tonhalfajok 41%-a túlhalászottnak számít. A túlhalászott állományok szigorú gazdálkodási terveket igényelnek, hogy az állománybőség visszaálljon a teljes és biológiailag fenntartható produktivitás szintjére.