Írástudástól a robotokig

Tudás – kreativitás – innováció

Nem kétséges, hogy a kreativitás
a legfontosabb emberi erőforrás.
Kreativitás nélkül nem volna
fejlődés, és folyamatosan a régi
mintákat ismételgetnénk.
(Edward de Bono)

A 21. századi modern gazdaságokban mind jelentősebb a szélesebb értelemben vett kreativitás, a magas szintű tudás és alkotókészség, a csúcstechnológiák, az új technológiai innovációk, üzleti modellek, szervezeti struktúrák elfogadásának és alkalmazásának szerepe. Mennyiben befolyásolja az emberi tudásvágy, az alkotókészség a gazdasági folyamatokat, és a rendelkezésre álló kreatív munkaerő mennyiben képes valódi, innovatív gazdasági teljesítményre? Az eredmény szempontjából meghatározó éppúgy a társadalmi környezet befogadó- és támogató-készsége, az új minőség iránti nyitottság, mint a tudás és a technikai színvonal. A kreativitás sokarcú: a művészetben az absztrakt képzelőerőből fakad, a tudományban a kísérletezésen alapuló problémamegoldásról, és új összefüggések kereséséről szól, míg a gazdaság esetében a középpontban a versenyképesség növelése a cél.

A gazdaságilag fejlett térségek országai és a feltörekvő gazdaságok a kilencvenes évek közepétől a megtermelt GDP – amely mögött értelemszerűen a gazdasági erő országonként igen eltérő – növekvő hányadát költötték az innováció és a technológiai fejlődés alapját képező tudományos kutatásra és fejlesztésre (K+F). Az ezredfordulótól a helyzet annyiban változott, hogy az arány az USA-ban csökkent, az unióban alig változott, és Távol-Keleten nőtt.

A kutatási és fejlesztési kiadások a GDP százalékában

A kutatási és fejlesztési kiadások a GDP százalékában

A tevékenység legnagyobb finanszírozója változatlanul az USA, az EU-27 tagországai és Japán, de a feltörekvő gazdaságok szerepe – főként a csúcstechnológiában – egyre jelentősebb.

A kutatásokra költött pénz jó befektetés a fejlett országok többségében, ahol a tevékenység legfőbb anyagi forrása az üzleti világ. Az ezredfordulótól az arányok annyiban változtak, hogy a vállalkozások az USA-ban csökkentették ilyen irányú befektetéseiket, miközben Japánban az üzleti részvétel csúcsot ért el, és Kínában szerepük olyan ütemben bővült, hogy elérte az unió átlagát. A növekedés motorja Japánban és az ázsiai-csendes-óceáni térségben az ipar volt. A gazdaságilag fejlett országok nagy részében – így az unióban is – az időszak alatt az állam szerepvállalása a tudományos kutatás finanszírozásában hangsúlyosabbá vált.

A finanszírozáson túl a fejlett országokban az „alkotó ember”, a közgazdaság nyelvén a munkaerő létszámnövekedése a gazdaságban az átlagosnál dinamikusabb, és jelenleg a tudományos és műszaki munkakörökben a foglalkoztatottak egyre jelentősebb hányada (25–35%) dolgozik.

A publikációkkal és a szabadalmak számával mérhető tudományos eredmények alapján kialakult rangsorok eltérőek. A publikációk száma alapján vezet Európa (33%), amelyet követ az USA (30%) és Japán (8%), és megjegyzendő, hogy Kína – míg tíz éve alig mérhető eredményeket mutatott – jelenleg a világon a hatodik. A mintegy 53 ezer triád – Patents Office Triadic Patents Families – szabadalom alapján, amely másfélszerese az egy évtizeddel korábbinak, a tudományos életben a vezető három térség részesedése egyenként 30%. Az egymillió lakosra jutó szabadalmak száma alapján vezető helyen Japán áll (119), amelyet Svájc (107) és Németország követ (76). Míg az USA, India, Kína, Izrael és Szingapúr a csúcstechnológiai ágazatokra – számítógépek, biotechnológia – és a gyógyszeripari fejlesztésekre összpontosít, Európa – bár a high-tech ágazatok dinamikusan fejlődnek – a közepesen magas szintű technológiai ágazatokra – az autóiparra, illetve a vegyiparra koncentrál. Az USA és Japán a biotechnológiai és a nanotechnológiai szabadalmaztatásban komparatív előnyökkel rendelkezik, az Európai Unió a környezetvédelmi technikák terén világelső. A tevékenység mind nemzetközibb. Az országhatárokon átnyúló szabadalmaztatások aránya a kilencvenes évek elejétől 11%-ról 16%-ra emelkedett.

A kreativitás belépőjegy a jövőbe
(Norbert Stoffel)

Az információs és technológiai forradalom, a posztindusztriális társadalmi-gazdasági átalakulás a világ legtöbb országában felrázta a tudomány és a gazdaság szereplőit, de úgy tűnik, hogy Európa a 21. század kihívásaira még nem találta meg a választ. A kilencvenes évek elejétől Európa egyike azon térségeknek, ahol a gazdasági növekedés a legkisebb. Az EU-15 tagországainak 2001 és 2006 közötti átlagos éves növekedése 1,7% volt, az Egyesült Államok-beli 2,4%-kal, a kínai 9,8%-kal és az orosz 6,2%-kal szemben.

A posztindusztriális társadalom elemzése az amerikai geográfus-közgazdász, Richard Florida nevéhez fűződik, aki a prosperitást a kreativitással, a kreatív munkaerő jelenlétével hozza összefüggésbe, és a haladás lehetőségét a 3T-ben, azaz a tehetségben, a technológiában és a toleranciában látja. Az EU-15 tagállamait a három dimenzió mentén vizsgálva, fő megállapítása, hogy a versenyképesség szempontjából Európán belül eltolódik a hangsúly a fontos gazdasági központot képező francia és német gazdaságról az új feltételekhez sikeresebben alkalmazkodó skandináv országok irányába.

A tágabban értelmezett kreatív munkát végzők aránya néhány európai országban 2006-ban
Ország A kreatív munkaerő aránya, % A létszám változása
2001. év
Egy főre jutó GDP, az EU-27 átlaga
%-ában
Hollandia 47 97 131
Svájc 45 105 135
Belgium 44 108 120
Dánia 44 109 126
Svédország 44 106 125
Finnország 44 107 117
Németország 42 108 114
Norvégia 42 103 186
Izland 41 121 130
Nagy-Britannia 41 109 118
Észtország 40 100 69
Olaszország 40 134 104
Csehország 39 110 79
Szlovénia 39 121 88
Franciaország 38 n.a. 111
Írország 38 100 146
Ausztria 38 121 128
Lettország 36 112 56
Magyarország 35 111 65
Szlovákia 35 104 64
Litvánia 34 112 54
Görögország 33 116 97
Lengyelország 33 111 53
Ukrajna 31 90
Spanyolország 31 106 105
Horvátország 30 95 52
Szerbia 29 n.a. n.a.
Bulgária 28 78 37
Portugália 25 120 75
Törökország 22 116 31

A kreatív munkavégzés nem kizárólagos feltétele a felsőfokú végzettség, de a legtöbben rendelkeznek diplomával. A tágabb értelemben vett kreatív munkaerőhöz sorolhatók a mérnöki, a természettudományos, illetve az élettudományi (orvosi) szakmák, az oktatási rendszer különböző szintjein tanítók, a gazdasági és jogi szakemberek, a társadalomtudományok képviselői, az írók, a különböző előadó- és képzőművészek, illetve az egyházak, azaz a hitélet szakemberei – de a csoporthoz tartoznak az állami-önkormányzati szféra törvényhozó és igazgatási, valamint az üzleti szektor vezetői is.

A kreatív munkát végzők aránya a foglalkoztatottak közül legszámottevőbb Észak-Európában, Svájcban és Németországban, ahol a gazdasági fejlettség színvonala jelentősen meghaladja az uniós átlagot Az európai középmezőnyhöz tartozik Észtország, Olaszország, Franciaország, Írország, Ausztria és a kelet-közép-európai országok többsége. A csoport gazdasági fejlettség szempontjából heterogén, és esetükben a kreatív munkaerő nagysága a gazdasági fejlettséggel nem mutat egyenes arányú kapcsolatot. A jelenség összefüggésbe hozható a kelet-közép-európai országokban a rendszerváltást követően kialakult munkaerő-piaci kereslet-kínálati viszonyokkal és a tudás hagyományosan magas társadalmi presztízsével. A kreatív réteg növekedése esetükben – Szlovákia, Észtország kivételével – az élmezőnynél dinamikusabb, azaz kétszámjegyű. Az alsó harmadhoz tartozó országok csoportjában – Spanyolország kivételével – valamennyi ország gazdasági teljesítménye elmarad az uniós átlagtól, és a kreatív foglalkoztatottak 2001–2006 közötti változása is igen eltérő. Körükben a 22%-os csökkenés éppúgy megtalálható, mint a csaknem ugyanekkora növekedés.

A kreativitást az egyéni képességek és inspirációk éppúgy meghatározzák, mint a tágabb társadalmi dimenziók: az adott kultúra (ország, város, közösség) uralkodó normái, az individualizáció, a konformizmus elterjedtsége, az intézményi struktúra, a kommunikációs hálózatok stb. Európában a gyors technológiai változások, áruk, szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlása újfajta választóvonalakat hoztak létre. A folyamat nyertesei a munkaerő-piacon a csúcstechnológiai iparágak legmagasabban kvalifikált szakértői, a kutatók, tanácsadók, nagyvállalati menedzserek, a kultúra és a művészetek legfoglalkoztatottabb képviselői. Tudásuk speciális, és a meglévő nyelvismeretükkel számukra nem léteznek országhatárok. Munkájukban elsősorban az alkotás lehetőségét keresik, és leginkább kutatási területük alapján választanak lakóhelyet. A folyamatok az uniós országokat arra ösztönözték, hogy létrehozzák az Európai Kutatási Térséget (ERA), amelyben összehangolják programjaikat.

Forrás: Eurostat adatbázis, OECD adatbázis, Ságvári-Lengyel: Kreatív atlasz

2009. január