Közzététel: 2020. június 29.

97 ezer fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot már teljes egészében érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban megjelennek.A 2020. március–májusi időszakban a foglalkoztatottak1 átlagos létszáma 4 millió 403 ezer fő, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6% volt. Mindkét nem esetében csökkenés történt, ugyanakkor a férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket. 2020 májusában a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 31 ezer fővel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezer fővel kevesebb.

2020. március–májusban2 az egy évvel korábbihoz képest:

A foglalkoztatottak létszáma 2,2%-kal alacsonyabb, 4 millió 403 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 48, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 26 ezerrel csökkent.

A magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak3 száma 23 ezer fővel lett kevesebb a külföldön végzett munkájuk elvesztése miatt, vagyis ők nem a hazai gazdasági folyamatok következtében veszítették el az állásukat.

A 15–74 éves foglalkoztatottak létszámának alakulása, 2020. március–május

Megnevezés Létszám, ezer fő Létszámváltozása)
ezer fő %
A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozik4 223,3–47,9 –1,1
Közfoglalkoztatottb)87,3–26,3–23,2
Magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagja92,5–23,0–20,0
Összesen4 403,1–97,3–2,2

a)Az előző év azonos időszakához képest.
b)A válaszadó önbesorolása alapján.

A 15–64 évesek közül 4 millió 316 ezren minősültek foglalkoztatottnak, és a foglalkoztatási ráta összességében 68,6% volt. A 15–64 éves férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma 48 ezer fővel, 2 millió 384 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 76,0%-ra csökkent, míg a 15–64 éves nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 62 ezer fővel, 1 millió 933 ezer főre, a foglalkoztatási ráta pedig 1,3 százalékponttal, 61,3%-ra mérséklődött.

A fiatal (15–24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 263 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 26,3%-ra mérséklődött. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében tapasztaltuk a legjelentősebb változást: a foglalkoztatottak száma 91 ezer fővel, 3 millió 354 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 81,9%-ra csökkent. Az idősebb (55–64 éves) korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 699 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta azonban – részben demográfiai okból – 2,3 százalékponttal, 58,5%-ra emelkedett.

A 20–64 éves korcsoport esetében – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 73,9%-ra csökkent. Az Európai Unió 2020-ra 75%-os célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 81,9, a nőknél 66,0%.

A foglalkoztatottság korcsoportok szerinti alakulása a 15–64 évesek körében,2020. március–május

Korcsoport, éves Létszám Foglalkoztatási ráta
ezer fő változás, ezer főa) % változás, százalékponta)
15–24262,8–19,2 26,3–1,5
25–543 354,2–91,381,9–2,6
55–64699,30,6 58,52,3
Összesen4 316,3–110,068,6–1,2
Ebből: 20–644 294,8–101,673,9–1,1

a)Az előző év azonos időszakához képest.

2020. május4

A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer fő volt. Az előző hónaphoz képest a hazai munkaerőpiacon dolgozók száma 34 ezer fővel nőtt (21 ezer fővel az elsődleges munkaerőpiacon dolgozóké, illetve 13 ezer fővel a közfoglalkoztatottaké), miközben a külföldön dolgozóké 3 ezer fővel tovább csökkent.

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,5% volt, ami az áprilisi értékhez képest 0,4 százalékponttal emelkedett.