Közzététel: 2021. március 2.

Az előző negyedévhez képest 1,4%-kal nőtt, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 3,6%-kal csökkent a gazdaság teljesítménye

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2020 IV. negyedévében 3,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél 1,4%-kal nagyobb, az előző év azonos negyedévinél 4,1%-kal kisebb lett. 2020-ban a GDP volumene 5,0%-kal elmaradt az előző évitől.

2020 IV. negyedévében az előző év azonos időszakához képest:

A GDP volumene 3,6%-kal visszaesett. Az első becslésben közölt IV. negyedévi adathoz viszonyítva a második becslés nyers volumenindexe 0,1 százalékponttal kisebb mértékű csökkenést jelez1.

Termelési oldal:

Az ipar teljesítménye 2,2, ezen belül a feldolgozóiparé 2,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a közútijármű-gyártás és a villamosberendezés-gyártás növekedése járult hozzá az ipar bővüléséhez. Az építőipar hozzáadott értéke 3,9, a mezőgazdaságé 5,6%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest.

1. tábla A bruttó hazai termék (GDP) termelésének volumenindexei

(előző év azonos időszaka = 100,0%)

TEÁOR Nemzetgazdasági ág 2019 2020
IV. I-IV. I. II. III. IV. I-IV.
negyedév
AMezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat101,3100,493,593,292,394,493,3
B–EIpar101,9103,9101,880,097,6102,295,2
C Ebből: feldolgozóipar100,5102,6101,378,498,1102,494,8
FÉpítőipar103,4113,0101,587,182,196,190,6
G–TSzolgáltatások összesen, ebből:105,2104,7102,888,695,894,395,2
G Kereskedelem112,2110,8109,495,6102,2100,1101,4
H Szállítás, raktározás105,9105,298,876,980,480,083,4
I Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás109,7106,5100,846,679,148,967,8
J Információ, kommunikáció108,9108,8114,199,0105,5106,3106,2
K Pénzügyi, biztosítási tevékenység108,7108,1104,4103,5102,9103,3103,5
L Ingatlanügyletek99,198,999,892,295,391,494,6
M–N Szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység105,8106,5102,784,990,593,792,7
O Közigazgatás, védelem99,199,297,797,799,499,998,7
P Oktatás102,5101,3101,193,597,5101,998,5
Q Egészségügyi, szociális ellátás102,7101,499,168,2100,192,189,8
R–T Művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás106,0106,3101,776,492,191,390,3
GDP összesen (piaci beszerzési áron)104,2104,6102,386,695,496,495,0

szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 5,7%-kal csökkent. A legnagyobb visszaesés a szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás (–51,1%), illetve a szállítás, raktározás (–20,0%) nemzetgazdasági ágban volt. A kereskedelem teljesítménye 0,1%-kal nőtt. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység, valamint a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás hozzáadott értéke 6,3 és 8,7%-kal csökkent. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 3,3%-kal nőtt. A közigazgatás és az egészségügy hozzáadott értéke 0,1 és 7,9%-kal kisebb lett. Az oktatás hozzáadott értéke 1,9%-kal növekedett.

A bruttó hazai termék 2020. IV. negyedévi, 3,6%-os csökkenéséhez a szolgáltatások 3,2, a mezőgazdaság 0,2, az építőipar pedig szintén 0,2 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül a leginkább (1,1 százalékponttal) a szállítás, raktározás fogta vissza a GDP-t. Az ipar 0,4 százalékponttal javította a gazdasági teljesítményt.

Felhasználási oldal:

háztartások tényleges fogyasztása 4,2%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 3,4%-kal csökkent. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása ennél nagyobb mértékben, 6,1%-kal lett alacsonyabb az egy évvel korábbinál, miután a nem rezidensek (pl. turisták) fogyasztási kiadása jelentős mértékben visszaesett a IV. negyedévben is. Ezen belül a tartósság szerinti összes csoport – azaz a tartós (–2,6%), a féltartós (–5,1%), a nem tartós (–0,6%) termékek, illetve a szolgáltatások (–12,0%) – esetében visszaesett a hazai fogyasztási kiadások volumene.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 8,5%-kal kisebb, a közösségi fogyasztásé 6,2%-kal nagyobb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 2,7%-kal alacsonyabb lett.

bruttó állóeszköz-felhalmozás a IV. negyedévben 1,2%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest. Mind az építési beruházások, mind a gép- és berendezésberuházások volumene növekedett, utóbbi nagyobb mértékben. A beruházásokon belül a legnagyobb súllyal rendelkező nemzetgazdasági ágak közül az ingatlanügyletek és a közigazgatás, védelem esetében nagyobb, a feldolgozóiparban és a szállítás, raktározásban kisebb lett a beruházási volumen.

bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 8,1%-kal csökkent.

A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a IV. negyedévben összességében 4,3%-kal alacsonyabb lett.

2. tábla A bruttó hazai termék (GDP) végső felhasználásának volumenindexei

(előző év azonos időszaka = 100,0%)

Felhasználási tételek 2019. 2020.
IV. I-IV. I. II. III. IV. I-IV.
negyedév
Háztartások fogyasztási kiadása104,9104,6104,692,197,296,697,5
Természetbeni társadalmi juttatás a kormányzattól110,1102,3100,690,3100,691,595,5
Természetbeni társadalmi juttatás a háztartásokat segítő nonprofit intézményektől105,4102,5109,5102,8100,8100,2103,3
Háztartások tényleges fogyasztása105,8104,2104,192,197,995,897,4
Közösségi fogyasztás106,6104,7100,1103,897,4106,2102,0
Végső fogyasztás összesen105,9104,2103,593,897,897,398,0
Bruttó állóeszköz-felhalmozás104112,295,989,186,3101,292,7
Készletváltozása)xxxxxxx
Értéktárgyak beszerzésének és eladásának egyenlegea)xxxxxxx
Bruttó felhalmozás összesen109,5110,4108,296,29191,995,6
Belföldi felhasználás összesen107,1106,0104,694,595,695,797,3
Export, ebből:102,3105,8100,576,295,2101,793,3
Export, áruk101,3105,310180102,4109,698,2
Export, szolgáltatások105,9107,598,463,173,274,276,5
Import, ebből:106107,510384,995,5100,996,1
Import, áruk105,4107,2103,18599,4103,897,9
Import, szolgáltatások109,3109,0102,184,577,686,987,2
Egyenlega)xxxxxxx
Bruttó hazai termék (GDP) összesen104,2104,6102,386,695,496,495,0

a) Ezen tételek esetében a volumenindex nem értelmezhető.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – aktívum keletkezett, 337 milliárd forint értékben. Mind az export, mind az import volumene nőtt (1,7 és 0,9%-kal). Az áruforgalomban a kivitel 9,6, a behozatal 3,8%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 25,8 , importja 13,1%-kal zuhant.

A bruttó hazai termék 2020. IV. negyedévi, 3,6%-os visszaeséséhez a végső fogyasztás 1,8, a bruttó felhalmozás pedig 2,4 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,6 százalékponttal növelte a gazdasági teljesítményt.

2020 IV. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján:

A gazdaság teljesítménye 1,4%-kal növekedett.

A termelési oldalon a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2,9, az iparé 0,9, az építőiparé 12,9%-kal nőtt, a szolgáltatásoké 0,1%-kal mérséklődött.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadása 1,3, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,1%-kal emelkedett. A közösségi fogyasztás 3,6%-kal magasabb lett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 4,4%-kal bővült. A külkereskedelemben az export 3,2 , az import 3,0%-kal növekedett.

2020-ban az előző évhez képest:

Az első becslés szerint a GDP értéke folyó áron 47 605 milliárd forint volt, volumene 5,0%-kal csökkent. A naptárhatással kiigazított adatok alapján a gazdaság teljesítménye az előző évhez képest 5,1%-kal mérséklődött.

A termelési oldalon a mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,7, az iparé 4,8, az építőiparé 9,4, a szolgáltatásoké 4,8%-kal kisebb lett.

A GDP csökkenéséhez a szolgáltatások 2,7, az ipar 1,0, az építőipar 0,5, a mezőgazdaság pedig 0,2 százalékponttal járult hozzá.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 2,6%-kal csökkent, a közösségi fogyasztás 2,0%-kal nőtt, ezek együttes eredményeként a végső fogyasztás volumene 2,0%-kal alacsonyabb lett. A bruttó felhalmozás 4,4, ezen belül a bruttó állóeszköz-felhalmozás 7,3%-kal csökkent. Az export volumene 6,7, az importé 3,9%-kal mérséklődött.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 1,3, a bruttó felhalmozás 1,2, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,4 százalékponttal járult hozzá a gazdaság visszaeséséhez.