Közzététel: 2020. május 28.

384 200 forint volt a bruttó átlagkereset

2020. márciusban a bruttó átlagkereset 400 400 forint volt, 9,0%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. 2020. január–márciusban a bruttó átlagkereset 384 200, a nettó átlagkereset 255 500 forint volt, mindkettő 9,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot még csak részben érintették, így hatása az adatokban csupán részlegesen jelenik meg.

2020. márciusban:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 400 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 409 400 forint volt.

nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 700 forintot ért el.

bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 9,0%-kal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset – összefüggésben a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével – ennél nagyobb mértékben, 9,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 366 100 forintra becsülhető, ami 7,7%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.

2020. január–március:

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 384 200, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 393 900 forint volt.

nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 255 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 264 000 forintot ért el.

bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,1, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,3%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (682 300 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (250 200 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 419 800, a nők esetében 349 200 forintot ért el, ez a férfiaknál 9,0, a nőknél 9,1%-os növekedést jelent egy év alatt.

A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 282 400, a 25–54 évesek esetében 400 700, az 54 év felettieknél pedig 368 800 forint volt. Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban rendre 4,8, 9,2, illetve 7,6% volt az előző év azonos időszakához képest.

rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 358 400 forintra becsülhető, ami 8,6%-kal magasabb, mint egy évvel korábban.

reálkereset 4,6%-kal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 4,3%-os növekedése mellett.

A keresetek alakulása, 2020. január–március

Szektor Összesen Közfoglalkoztatottak nélkül
havi átlagkereset, forint/fő változás az előző év azonos időszakához képest, % havi átlagkereset, forint/fő változás az előző év azonos időszakához képest, %
Bruttó
Vállalkozás400 1009,0400 6009,0
Költségvetés349 4008,9381 0007,5
Nonprofit 340 70011,3356 0009,5
Nemzetgazdaság összesen
384 200
9,1393 9008,6
Ebből:
közfoglalkoztatottak81 8000,0xx
Nettó
Vállalkozás266 1009,0266 4009,0
Költségvetés232 4008,9253 4007,5
Nonprofit226 50011,3236 7009,5
Nemzetgazdaság összesen255 5009,1 262 000 8,6
Ebből:
közfoglalkoztatottak54 4000,0xx