Ugrás a tartalomhoz

Változik a maginfláció számítása, 2021.05.04.

A legjobb európai gyakorlatot is figyelembe véve áprilistól a Központi Statisztikai Hivatal módosítja a maginfláció számításához használt termékek és szolgáltatások körét: a jövőben a szeszes italok és a dohányáruk árváltozását már nem veszi figyelembe a mutatószám meghatározásához. A változást követően a maginfláció a teljes infláció 63 százalékát fedi majd le.

A szeszes italokkal és a dohányárukkal bővíti idén áprilistól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) azon termékek körét, amelyek árváltozását nem veszi figyelembe a maginfláció kiszámításához.

„A szeszes italok és a dohányáruk árát az utóbbi években jelentősen befolyásolta a jövedéki adó mértékének rendszeres, éven belüli többszöri, európai uniós jogszabály által előírt változtatása, így az európai intézmények gyakorlatát is alapul véve döntött a KSH a maginflációs mutató számításának módosításáról” – emeli ki Quittner Péter, a KSH Fogyasztói árak osztályának vezetője.

Összetételének változásából adódóan a maginfláció a korábbi 73 százalék helyett a teljes fogyasztóiár-index 63 százalékát fedi le. Számítása a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően továbbra is az index újrasúlyozásával történik. A KSH a korábbi gyakorlatához híven a gyorstájékoztatókban publikált szezonálisan kiigazítatlan maginfláció mellett az idősort szezonálisan kiigazítva is közzéteszi.

Mi a maginfláció? – Az árszínvonal-változás középtávú változásainak egyik legfontosabb mutatószáma, elsődleges célja, hogy kiszűrje a fogyasztóiár-indexből az olyan, egyszeri, átmeneti és nem piaci eredetű árhatásokat, mint például a hatósági döntések vagy a rendkívüli időjárás.

Korábban a KSH a nem feldolgozott élelmiszereket, a háztartási energiát, a járműüzemanyagokat, a tb által támogatott gyógyszereket, valamint a hatósági áras szolgáltatásokat hagyta ki a fogyasztóiár-indexből a maginfláció számítása során. A mostani változtatás eredményeként bővül ezen termékek köre.

A maginflációs mutató 1994. decemberi bázison készül, így összetételének változása miatt 2021. áprilisban az idősort a KSH visszavezeti 1995. januárig, amiből adódóan egyszeri jelleggel visszamenőlegesen a teljes maginflációs idősor megváltozik ezen időpontig.

A változást követően a maginflációs mutatószám először a Központi Statisztikai Hivatal 2021. május 11-én esedékes Fogyasztói árak, 2021. április gyorstájékoztatójában jelenik meg.

 

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: (+36-1) 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu