Utolsó frissítés: 2021. január 5.

Az adatok forrása a munkaerő-felmérés, amely a magánháztartásokban élő 15–74 éves népesség gazdasági aktivitásáról gyűjt adatokat.

2014 decemberétől a munkaerő-felmérés adatainak teljeskörűsítése a 2011. évi népszámlálás bázisán továbbvezetett népességszámon alapszik. Az összehasonlíthatóság biztosításához a korábbi becsléseket az új súlyszámrendszerrel 2006-ig visszamenően módosítottuk.

A munkaerő-felmérés fogalmi rendszere

Foglalkoztatott, aki az adott héten legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy rendelkezett munkával, de abban átmenetileg (pl. betegség, szabadság, ideértve a szülési szabadságot is) nem dolgozott.

Munkanélküli, aki az adott héten nem dolgozott, és nincs is olyan munkája, amelytől csak átmenetileg volt távol, a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, a kikérdezés időpontjában rendelkezésre állt, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha megfelelő állás kínálkozna számára, illetve már talált munkát, ahol 90 napon belül dolgozni kezd.

Gazdaságilag aktívak a foglalkoztatottak és a munkanélküliek.

Gazdaságilag nem aktívak azok, akik nem sorolhatók sem a foglalkoztatottak, sem a munkanélküliek csoportjába. Idetartoznak többek között a tanulók, a nem dolgozó nyugdíjasok, a háztartásbeliek, az idénymunkások az idényen kívül, ha nem kerestek munkát, a gyermekgondozási ellátást igénybe vevők. Sajátos csoportot képeznek ezen belül az ún. passzív munkanélküliek, akik szeretnének ugyan munkát találni, de kedvezőtlennek ítélve esélyeiket, nem keresnek aktívan munkát.

Munkanélküliségi ráta: a munkanélkülieknek a gazdaságilag aktívakhoz viszonyított aránya.

Foglalkoztatási arány: a foglalkoztatottaknak a népességhez viszonyított aránya.

Aktivitási arány: a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak és munkanélküliek) népességen belüli aránya.

Elsődleges munkaerőpiac: a foglalkoztatottak létszáma a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai, valamint a közfoglalkoztatottak nélkül.

Munkanélküliség átlagos időtartama: az aktív álláskereséssel töltött átlagos időtartam hónapokban kifejezve (azon munkanélküliek figyelembe vétele nélkül, akik már találtak állást, amelyben 90 napon belül kezdenek).

Kiemelt korcsoportok a munkarő-felmérésben:

15–74 évesek: A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) ajánlása a munkaerőpiac megfigyelésére. (A magyar munkaerő-felmérés megfigyelési köre.)

15–64 évesek: Az Európai Unió ajánlása a munkaerőpiac (foglalkoztatottság) megfigyelésére.

20–64 évesek: Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre.

15–24 évesek: Az Európai Unió ajánlása a fiatalok munkaerőpiaci helyzetének megfigyelésére.

25–54 évesek: A legjobb munkavállalási korúak munkaerőpiaci helyzetének megfigyelésére használt korcsoport.

55–64 évesek: Az Európai Unió ajánlása az időskorúak munkaerőpiaci helyzetének megfigyelésére.

A munkaerő-felmérés mintája

A munkaerő-felmérés mintája többlépcsős rétegzett, valószínűségi minta. A nagyobb ún. önreprezentáló településeken az elsődleges mintavételi egységek a lakások. A kisebb települések esetében viszont az első mintavételi lépcsőt a település kiválasztása jelenti. A mintába kijelölt címek száma 1998-tól negyedévente mintegy 38 ezer. Az összeírás folyamatos, a negyedéves minta a három statisztikailag egymástól független havi részminta együttese. A teljeskörűsítés alapjául a megfigyelt időszak – matematikai modell segítségével előre becsült – (magánháztartásokban élő) népességszáma szolgál. Az egyes népességcsoportok létszámát a minta rétegeiben megfigyelt értékek megfelelő súllyal történő felszorzásával és összegzésével számítjuk ki. A közölt abszolút számok elektronikusan – egyedi korrekció nélkül – kerekítettek, ezért a részadatok összege nem mindig egyezik meg az összesített adatok kerekített értékeivel.

A kikérdezés 2012 első negyedévig papíralapú kérdőíven történt. Ettől kezdődően indult a folyamatos áttérés a mobileszközös összeírásra. 2012 novemberétől az összeírás laptoppal történik. A kikérdezés módjának változása miatt a nem mintavételi hiba a szokásosnál nagyobb lehet.

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség főbb mutatószámai, valamint azok mintavételi hibája (s.e.)

95%-os megbízhatósági szinten, 2020. szeptember–2020. november

Megnevezés Foglalkoztatottak Munkanélküliek Foglalkoztatási Munkanélküliségi
száma, ezer fő ráta, %
Korcsoportok
15–74 évesek (súlyozott) adatai4 476,4203,860,44,4
Mintavételi hiba (s.e.)±26,9±11,9±0,4±0,3
ebből:férfi (r)2 478,0109,668,74,2
(s.e.)±16,8±8,1±0,5±0,3
(r)1 998,594,252,64,5
(s.e.)±19,1±7,6±0,5±0,4
15–64 évesek (súlyozott) adatai4 397,5201,370,24,4
Mintavételi hiba (s.e.)±25,2±11,7±0,4±0,3
ebből:férfi (r)2 433,1108,177,74,3
(s.e.)±15,6±7,9±0,5±0,3
(r)1 964,493,162,64,5
(s.e.)±18,1±7,5±0,6±0,4
15–24 évesek (súlyozott) adatai269,437,827,212,3
Mintavételi hiba (s.e.)±9,5±4,4±1,0±1,4
25–54 évesek (súlyozott) adatai3 413,2140,083,23,9
Mintavételi hiba (s.e.)±17,9±9,3±0,4±0,3
55–64 évesek (súlyozott) adatai714,823,560,93,2
Mintavételi hiba (s.e.)±14,1±4,1±1,2±0,5
20–64 évesek (súlyozott) adatai4 374,8193,375,64,2
Mintavételi hiba (s.e.)±25,1±11,4±0,4±0,2
15–74 éves foglalkoztatottak
a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók (súlyozott) adata4 292,7
Mintavételi hiba (s.e.)±39.1
a magukat közfoglalkoztatottnak tekintők (súlyozott) adata90,6
Mintavételi hiba (s.e.)±8,8
a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak (súlyozott) adata93,2
Mintavételi hiba (s.e.)±7.8
15–74 éves munkanélküliek
a munkakeresés átlagos időtartama (súlyozott adat)11,5 hónap
Mintavételi hiba (s.e.)±1,0 hónap

A foglalkoztatottság és a munkanélküliség főbb mutatószámai, valamint azok mintavételi hibája (s.e.)

95%-os megbízhatósági szinten, 2020. november

Megnevezés Foglalkoztatottak Munkanélküliek Foglalkoztatási Munkanélküliségi
száma, ezer fő ráta, %
Korcsoportok
15–74 évesek (súlyozott) adatai4 496,1190,260,74,1
Mintavételi hiba (s.e.)±42,6±18,3±0,5±0,6
ebből:férfi (r)2 511,098,269,63,8
(s.e.)±25,2±12,7±0,7±0,7
(r)1 985,292,052,34,4
(s.e.)±32,3±12,0±0,8±0,9
15–64 évesek (súlyozott) adatai4 421,4188,270,64,1
Mintavételi hiba (s.e.)±39,8±18,1±0,6±0,6
ebből:férfi (r)2 467,497,778,83,8
(s.e.)±23,2±12,5±0,7±0,7
(r)1 954,190,562,44,4
(s.e.)±31,1±11,8±0,9±1,0