Utolsó frissítés: 2015. március 4.

A nemzeti számlák rendszere az ország gazdasági tevékenységét összefoglaló makrogazdasági statisztikai számlarendszer, amely a forrásokat veti össze a felhasználásukkal.

Az Európai Unió tagállamai 2014 szeptemberétől megváltozott módszertan szerint állítják össze a nemzeti számlákat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a 2013 májusában elfogadott EU parlamenti és tanácsi jogszabálynak megfelelően elvégezte az új módszertan szerinti számításokat.

Az ESA2010 (European System of Accounts - A nemzeti számlák európai rendszere) módszertani előírás váltja fel a korábbiakban alkalmazott, ESA95 rendszert. Az új módszertan követi a gazdasági környezetben lezajlott változásokat, figyelembe veszi az új kutatási eredményeket és a felhasználók új igényeit.

Az új módszertan érintetlenül hagyja a nemzeti számlák rendszerének legfontosabb jellemzőit, alapvető vonásait, ugyanakkor tükrözi a gazdasági életben az utóbbi húsz év folyamán végbement változásokat. Figyelembe veszi az információs és kommunikációs technológiák térnyerését a termelési folyamatokban, az immateriális javak, a szellemi tulajdonú termékek bővülő szerepét és a globalizáció felerősödését. Az új rendszer konzisztens az IMF Fizetési mérleg statisztikájával (BPM6) és összhangban van az ENSZ által kiadott, világszerte elfogadott és alkalmazott nemzeti számla metodikájával, az SNA2008-cal, így biztosítva a makrostatisztikai mutatók világszintű összehasonlíthatóságát.

E rendszer alkalmazása 2014 szeptemberétől jogszabály által kötelező az EU-tagországok számára.

Fogalmak

Bruttó hazai termék (GDP): termelési oldalról számítva egyenlő az ágazatok vagy szektorok által előállított, alapáron értékelt bruttó hozzáadott értékek (azaz a kibocsátás és a folyó termelőfelhasználás különbségeinek) és az ágazatokra vagy szektorokra fel nem osztható termékadók és -támogatások egyenlegének összegével. E meghatározás jelen formájában 1995 évtől kezdődően érvényes.

Bruttó hozzáadott érték, alapáron:

+ kibocsátás (alapáron)

– folyó termelőfelhasználás (piaci beszerzési áron)

Kibocsátás: az adott gazdasági egység által más, a termelő és szolgáltató gazdasági egységen kívüli egységek számára előállított, valamint a saját végső fogyasztásra kerülő termékek és szolgáltatások összessége. A kibocsátást a nemzeti számlák alapáron értékelik.

Folyó termelőfelhasználás: a termelési folyamat során az elszámolási időszakban más termelőegységtől vásárolt termékek és szolgáltatások értéke, amelyeket új termékek és szolgáltatások előállításához használnak fel. Az állóeszközök értékcsökkenése azonban nem része a folyó termelőfelhasználásnak. A folyó termelőfelhasználás értékelése piaci beszerzési áron történik.

Bruttó hazai termék (GDP), piaci beszerzési áron

Termelési oldalról:

+ az alapáron számított bruttó hozzáadott értékek összege

+ termékadók

– terméktámogatások

Felhasználási oldalról:

+ háztartások végső fogyasztási kiadásai

+ államháztartás végső fogyasztási kiadásai

+ nonprofit intézmények végső fogyasztási kiadásai

+ bruttó állóeszköz-felhalmozás

+ készletváltozás

+ export

– import


Bruttó nemzeti jövedelem (GNI): a GDP-ből származtatható a bruttó nemzeti jövedelem (GNI), amely a szektorok elsődleges jövedelmének, valamint a rezidens szektorok és a külföld egymás közötti tulajdonosi jövedelemátutalásai, valamint az Európai Uniótól kapott támogatások és az Európai Uniónak fizetett adók egyenlegének az összege.

A GDP termelési, míg a GNI jövedelmi mutató.

GNI =  + bruttó hazai termék (GDP)
+ nem rezidens gazdasági egységektől kapott elsődleges jövedelmek
– nem rezidens gazdasági egységeknek fizetett elsődleges jövedelmek
– Európai Uniónak fizetett adók
+ Európai Uniótól kapott támogatások

Alapár: az az ár, amennyit a termelő egységnyi termék vagy szolgáltatás értékesítésekor realizál. Azaz az értékesítési árból le kell vonni a termelő által befizetett termékadókat, és hozzá kell adni az értékesítéshez kapcsolódó terméktámogatásokat.

Piaci beszerzési ár: az az ár, amelyet egységnyi termék vagy szolgáltatás igénybevételéért a felhasználó ténylegesen fizet. (Tehát nem tartalmazza a termelő célú felhasználáshoz vásárolt termékek és szolgáltatások után visszaigényelhető áfát, valamint a terméktámogatások értékét.)

A termékadók és -támogatások egyenlege: a termékek és szolgáltatások beszerzéséhez, értékesítéséhez és átadásához kapcsolódó adók és támogatások különbözete (ide tartozik a vám, a jövedéki adó, a fogyasztási adó, az általános forgalmi adó, az exporttámogatás).

Végső fogyasztás, összes végső fogyasztási kiadás: azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak az értéke, amelyek a háztartások vagy a társadalom végső szükségleteinek kielégítését szolgálják.

A háztartások végső fogyasztási kiadásai: azok a fogyasztási kiadások, beleértve az imputált kiadásokat is, amelyeket a rezidens háztartások termékek és szolgáltatások fogyasztására fordítanak.

A kormányzat végső fogyasztási kiadásai: a kormányzat által finanszírozott fogyasztást tartalmazzák. Ide tartoznak a háztartások által egyénileg elfogyasztható termékek és szolgáltatások is (egészségügy, oktatás, az önkormányzati tulajdonban lévő lakások értékcsökkenése stb.), továbbá a közösségi célokat szolgáló kibocsátás fogyasztása (államigazgatás, honvédelem stb.).

A háztartásokat segítő nonprofit intézmények végső fogyasztási kiadásai: az e szektor által finanszírozott végső fogyasztást fejezik ki, ezek teljes mértékben a háztartások fogyasztásába tartoznak.

Természetbeni társadalmi juttatás: a kormányzat (beleértve a társadalombiztosítást), valamint a nonprofit intézmények által finanszírozott és a háztartások által egyénileg igénybe vett termékek és szolgáltatások. A természetbeni társadalmi juttatásokból származó fogyasztás becslésére közvetett módszert alkalmazunk az évközi munkaügyi statisztikai adatok felhasználásával.

A háztartások fogyasztása a fogyasztási kiadáson kívül tartalmazza a természetbeni társadalmi juttatásból származó fogyasztást is. A háztartások fogyasztásán belül a fogyasztási kiadás becsléséhez a háztartás-statisztika, valamint a kiskereskedelmi forgalom volumenváltozásának negyedéves adatait használjuk fel.

Közösségi fogyasztás: azon termékek és szolgáltatások, melyeket a lakosság nem egyénenként vesz igénybe, hanem a közösség tagjaként illeti meg. A közösségi fogyasztás főbb tételei: közigazgatás, védelem, tudományos kutatás, közvilágítás, a közutak fenntartása, az ár- és belvízkár elhárítása, parkfenntartás, köztisztasági szolgáltatás, földtani kutatás. A közösségi fogyasztást kizárólag az államháztartás finanszírozhatja. Negyedévente, a munkaügyi statisztikai adatok felhasználásával, közvetett úton becsüljük.

Külkereskedelmi egyenleg: a nemzetgazdaság export- és importforgalmának egyenlege, amely tartalmazza a külkereskedelmi áruforgalmon kívül a szolgáltatások exportjának és importjának egyenlegét. Az áruforgalom tartalmazza a külkereskedelmi áruforgalmi statisztikából rendelkezésre álló általános forgalmat (beleértve a vámszabad területek és a külföld közötti forgalmat), a bunkerüzemanyagot, az aktív és passzív bérmunkát (bruttó értéken számba véve), a bérmunka késztermék export anyagtartalmának korrekcióját, a javítást (nettó értéken számba véve) és a tértiárut. A szolgáltatásforgalom tartalmazza az idegenforgalmat (a nem rezidensek költése Magyarországon és a rezidensek költése külföldön), a rezidens és nem rezidens gazdasági egységek közötti üzleti és egyéb szolgáltatás tranzakciókat. A nemzetgazdasági elszámolásokban a külkereskedelmi áruforgalom számítása szerződéses paritáson történik. A becsléshez a külkereskedelmi statisztika és a fizetési mérleg adatait, továbbá a szolgáltatások külkereskedelmére vonatkozó rövid távú (havi, negyedéves) információkat használtuk fel.

Az állóeszköz-felhalmozás (beruházás) adatai becslésének alapja a KSH évközi beruházás-statisztikai jelentése, továbbá a kis értékű beruházásokra és a kisszervezetek beruházásaira vonatkozóan az egyéb szakstatisztikák (építőipar, lakásstatisztika) információi.

A bruttó felhalmozás a bruttó állóeszköz-felhalmozás és a készletváltozás összege.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás tartalmazza az elszámolási időszakban vásárolt vagy saját termelésben előállított tárgyi eszközök és immateriális javak értékét, a használt tárgyi eszközök értéknövekedését, a külföldről származó tárgyieszköz-apportot, valamint a pénzügyi lízing konstrukcióban beszerzett tárgyi eszközök értékét.

Az állóeszköz-állomány bruttó értéke magában foglalja minden még használatban levő állóeszköz értékét a hasonló új eszközök tényleges vagy becsült jelenlegi beszerzési árain, tekintet nélkül az eszköz korára.

Az állóeszköz-felhasználás a termelésben működtetett állóeszközök értékcsökkenését fejezi ki az adott elszámolási időszakban, ami a fizikai elhasználódásból, a szokásos erkölcsi elavulásból és a szokásos véletlen károkból adódik. Az értékcsökkenés az állóeszköz-felhasználás szinonimája.

Az állóeszköz-állomány nettó értéke a még használatban levő állóeszközök jelenlegi árakon értékelt állománya, azzal a feltételezéssel, hogy a folyó évben az összes eszközt jelenlegi állapotában szerezték be. A nettó érték különbségként számítható: az újrabeszerzési áron értékelt állóeszköz-állományt csökkenti az állóeszköz-felhasználásnak (értékcsökkenésnek) a számbavétel időpontjáig halmozott értéke.

A folyamatos leltározás módszere (PIM) a termelők birtokában levő és használt állóeszközök állományának becslését igényli; a PIM- becslések arra épülnek, hogy a korábbi években, a felhalmozások eredményeként üzembe helyezett állóeszközből mennyi marad meg a számbavétel időpontjáig. A PIM modellel a bruttó állóeszköz-állomány változása a következő összefüggés alapján határozható meg:

+ nyitó állomány a tárgyévi újrabeszerzési árak szerint értékelve

+ új állóeszközök beszerzése

+ használt állóeszközök beszerzése

– állóeszközök értékesítése

– állóeszközök selejtezése

= az állóeszközök bruttó értékének záróállománya

A készletek olyan termelt eszközök, amelyek tartalmazzák a vásárolt anyagok, áruk és szolgáltatások értékét (beszerzési áron), valamint a késztermékek, a félkész termékek (vágóállatok), valamint a befejezetlen termelés - ideértve a fakitermelésre szánt erdők telepítését - értékét előállítási költségen értékelve.

A készletváltozás adatok a 4 főnél többet foglalkoztató vállalkozásokra, a nemzetgazdaság egészére vonatkoznak.

A készletváltozás az elszámolási időszak során a gazdasági szektorok saját termelésű és vásárolt készletállományában bekövetkezett változás értéke.

Külföldi érdekeltségű vállalkozás olyan jogi személyiségű vagy jogi személyiség nélküli vállalat, amelyben egy másik gazdaságban rezidens befektető a törzsrészvények vagy szavazati jogok legalább 10%-ával vagy ennek megfelelő részesedéssel rendelkezik. Az adatok a 10% alatti részesedésű és a külföldön tevékenységet végző, passzív pénzközvetítői funkciót betöltő vállalkozásokat nem tartalmazzák.


Foglalkoztatottak száma: A nemzeti számla rendszerében termelésnek tekintett, bármilyen termelő tevékenységben foglalkoztatott személyek száma (alkalmazottak, és önállók, beleértve a segítő családtagokat is). A foglalkoztatottak nemzeti számla szerinti fogalma eltér a KSH lakossági munkaerő-felmérésében használt fogalomtól, részben azért mert a nemzeti számla rendszerében termelésnek minősülő tevékenységek nem minden esetben minősülnek jövedelem-szerző tevékenységnek (munkaerő-felmérés ILO fogalmai szerint), részben azért mert a nemzeti számla a belföldi (hazai) szemléletű.

A legfontosabb korrekciós tételek:

nem hazai termelőegységeknél foglalkoztatott Magyarországon lakó (rezidens) személyek (szerepelnek a munkaerő-felmérésben, de nem szerepelnek a nemzeti számla rendszerében foglalkoztatottak számában)

a hazai (rezidens) termelőegységnél foglalkoztatott nem az ország területén lakó személyek (nem szerepelnek a munkaerő-felmérésben, de kiterjed rájuk a nemzeti számla rendszerének belföldi-hazai fogalma)

tartósan valamely intézetben (szociális-rehabilitációs intézet, lakóotthon, kórház, börtön, szálloda stb.) lakó foglalkoztatottak (nem szerepelnek a munkaerő-felmérésben , de szerepelnek a nemzeti számla rendszerében foglalkoztatottak számában)

a nemzeti számla tartalmazza a munkaerő-felmérésben a megállapított korhatárnál idősebb foglalkoztatottakat is

specifikus becslések a főtevékenységként mezőgazdasági termékeket önfogyasztásra termelők számáról és a saját lakásépítést főtevékenységként végzőkről, a háztartási szolgáltatást végző fizetett háztartási alkalmazottak számáról, az illegális tevékenységben foglalkoztatottak számáról.

A negyedéves bruttó hazai termék becslése

A KSH 1996 óta publikálja negyedéves GDP-számításait.

A negyedéves bruttó hazai termék termelési oldalról történő számítása folyó és előző évi árakon történik. A folyó áras adatok számítása részben statisztikai, részben adminisztratív adatforrásokon alapul. A számítások során a rendelkezésre álló éves adatokkal konzisztens negyedéves idősorokat extrapoláljuk. A változatlan áras adatok számítása az éves deflálásnak megfelelően készül, a negyedéves adatokon végzendő láncolás különlegességeit figyelembe véve.

A változatlan áras számítások láncindexek (chain-linking) alkalmazásával készülnek. A láncindexek bevezetését több dolog tette szükségessé: egyrészt a gazdasági szerkezetváltozást jobban követik az előző évi súlyok, mint az ötévente változtatott bázisévi súlyszerkezet, másrészt pedig ez a számítási mód felel meg az Eurostat előírásainak. A negyedéves idősor esetében a folyó áras adatokból először az előző év átlagárain számítunk változatlan áras adatokat, majd ezt követően az indexek segítségével az egész idősort 1995-ig visszaláncoljuk. Az így előállított idősor a 2005. évi átlagárakra csak mint referenciaévi árakra épül, a struktúrát meghatározó bázisév az idősor minden évi adatára a megelőző év, vagyis évente más és más. Az így kapott 2005. évi átlagáras idősor adatai azonban nem lesznek additívak adott negyedéven belül, vagyis a részek összege nem feltétlenül adja ki az aggregátumot, ezért a láncolást minden idősor esetében (a rész-aggregátumokra és az aggregátumokra külön-külön) el kell végezni.

A számítás az Eurostat ajánlásai alapján történt, melyek fő pontjai a következők:

A negyedéves nemzeti számlákban éves súlyokat kell alkalmazni a láncolás során.

A volumenméréshez Laspeyres formulát kell alkalmazni.

Az egy-negyedéves átfedés módszere (a negyedik negyedévet összekapcsoló tényezőként alkalmazva) egy megfelelő kiigazítási (benchmark) módszerrel tekinthető a legjobb módszernek. Az éves átfedés módszere szintén elfogadható, ráadásul gyakorlati alkalmazása egyszerűbb.

A szezonális kiigazítást a láncolás elvégzése után kell elvégezni.

Összekapcsolási módszerek az évesen láncolt negyedéves számlákhoz

Háromféle módszert ismer a szakirodalom a láncolt negyedéves számlák készítéséhez:

Éves átfedés (annual overlap): ennél a módszernél az előző év éves átlagárát használjuk a tárgyév minden negyedévénél. Az összekapcsoló tényező (link) az éves adatból származik.

Egy-negyedéves átfedés (one-quarter overlap): az év egyik negyedéve adatait (leggyakrabban a negyedik negyedév) kiszámítják a tárgyév éves átlagárain és az előző év éves átlagárain is. A két becslés közötti arány az összekapcsoló tényező.

Évet átfogó (over-the-year) módszer: minden negyedévet kiszámolnak a tárgyév és az előző év éves átlagárain. Az éves növekedést kiszámítják, és utána összeláncolják.


A KSH az éves átfedés módszerét választotta, egyrészt az éves-negyedéves adatok közötti additivitás miatt, amit ez a módszer automatikusan biztosít, másrészt, mert az egy-negyedéves átfedés módszeréhez először a tárgynegyedév folyó áras adatát az adott év éves átlagáraira kellene átszámítani, ami a gyakorlatban nem megoldható. Az évet átfogó módszer alkalmazását nem támogatja az Eurostat.

Éves átfedés (annual overlap) módszere

1. lépés: minden negyedévre becslés készítése az előző év éves átlagárain; az éves adat a négy negyedév összesen adata.

2. lépés: minden negyedév változatlan áras becsléseinek átalakítása volumenindexekké, ahol az előző év átlaga = 100,0.

3. lépés: A volumenindexek összekapcsolása a referencia- és a bázisévek áthelyezésével, amely áthelyezés az éves indexek - mint láncolási tényezők (linkek) - segítségével történik. Azaz első lépésben az előző év átlaga = 100,0 indexeket átalakítjuk a kiválasztott referenciaév (esetünkben 2005. év átlag) = 100,0 indexekké, láncolás segítségével. Azaz az adott időszak előző év átlag = 100,0 típusú indexét meg kell szorozni az előző évek éves átlagindexeivel (linkek). Az így számított 2005. év átlag = 100,0 típusú index segítségével lehet előző év azonos időszaka = 100,0 indexeket számítani.

Módszertani megjegyzések a szezonális kiigazításhoz

A GDP-adatok szezonális kiigazítása a KSH-ban egységesen alkalmazott elveknek megfelelően a TRAMO-SEATS módszerrel, a Demetra szoftver segítségével történt. Évente rögzítjük a program beállításait (az alkalmazott ARIMA-modellt, ennek paramétereit, a munka- és ünnepnaphatást számszerűsítő regressziós változókat), amelyek csak akkor változnak, ha az alapadatok revíziója ezt indokolja vagy az idősorok viselkedésének jellege erősen módosul. A számítás jellegéből adódóan a szezonálisan kiigazított adatokat minden időszakban felülírja az utolsó futtatás.

A szezonális kiigazítást a termelési és felhasználási oldalon a 2005. évi átlagárra visszaláncolt adatokra a publikációs szinteken végezzük és az így kapott szezonálisan kiigazított adatokból számítunk indexeket.

Miután a szezonális hatások éven belül jelentkeznek, ezért nem lehetnek hatással az éves számítások során meghatározott értékekre. Ugyanakkor a naptárhatás az egyes évek között is különböző lehet a munkanapok és szabadnapok eltérő száma miatt. A szezonálisan kiigazított negyedéves adatok éves adatokkal való összhangjának biztosítása érdekében a programfuttatás eredményeként kapott outputadatokat korrekciónak vetjük alá az Eurostat ajánlásai alapján. A negyedéves szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok éves összegét az éves naptárhatástól megtisztított adatokhoz viszonyítjuk és az adatok közötti különbséget - az újraarányosítás elvét alkalmazva - a negyedévek arányaiban osztjuk szét az egyes részaggregátumok esetében. Ha az idősorban a naptárhatás nem kimutatható, akkor a naptárhatástól megtisztított idősor megegyezik az eredeti idősorral. Bővebben »

A növekedéshez való hozzájárulás számítása

A növekedéshez való hozzájárulás megmutatja azt, hogy az egyes tényezők milyen mértékben magyarázzák a GDP változását. Ezt úgy számítjuk ki, hogy az egyes tényezők saját növekedési ütemét súlyozzuk a GDP-hez viszonyított arányukkal. Ehhez az szükséges, hogy a súlyok számításához használt adatok additívak legyenek.

A nemzeti számlarendszerben kötelezően alkalmazott láncolással megszűnik az additivítás az állandó referenciaévre (2005) visszaláncolt volumenindexek között. Mivel az előző évi áron számított adatokra még fennáll az additivítás, ezért ezekből az adatokból indulunk ki. Első lépésként kiszámoljuk a negyedéves hozzáadott érték adatokat az adott év átlagárán (pl. 2008 I. negyedévet a 2008. év átlagárán). Ezután egy adott nemzetgazdasági ág GDP növekedéséhez való hozzájárulása pl. 2009 első negyedévében úgy számítható ki, hogy a 2009 I. negyedévi előző évi (2008) átlagáron számított hozzáadott értékéből kivonjuk a 2008. I. negyedévi 2008. évi átlagáras hozzáadott értékét, majd elosztjuk a különbséget a 2008. I. negyedéves GDP összesen adattal (2008. évi átlagáron).

A külföld számla a rezidens és nem rezidens egységek közötti gazdasági műveletek elszámolását mutatja be, a külföld szempontjából figyeli a gazdasági eseményeket. A külföld számlán megjelenő forrásadatok a nemzetgazdaság számára felhasználást jelentenek és fordítva. A külföld számla termékek és szolgáltatások számlájának forrásoldalán a termékek és szolgáltatások importját, felhasználásoldalán azok exportját kell elszámolni. Az elsődleges jövedelmek és folyó transzferek számla forrás- vagy felhasználás oldalán kell elszámolni minden olyan jövedelemelosztási műveletet, amelynek a külföld szektor is részese.

A negyedéves külföld számla összeállítása főként a fizetésimérleg-statisztika alapján történik, amelyhez a külkereskedelmi statisztikai adatokat, a munkavállalói jövedelem adatokat valamint az Európai Unióval kapcsolatos transzfereket a KSH számítja különféle adatforrásokból.

A negyedéves külföld elsődleges jövedelmekre vonatkozó számlájának legjelentősebb tétele a külföldről kapott, illetve a külföldre fizetett tulajdonosi jövedelem, amely tartalmazza a kamatokat, az osztalékot és a külfölditőke-befektetés újrabefektetett jövedelmét. Az újrabefektetett jövedelem egyenlő az adott évben keletkezett adózott eredmény kifizetett osztalékkal csökkentett értékével. Mivel az osztalékot nemcsak az adott időszaki eredmény terhére lehet megszavazni, a visszaforgatott jövedelem negatív is lehet, mivel a tulajdonos saját tőkéjének rovására is növelheti a vállalatból kivont jövedelmét.

A negyedéves nemzeti számlák adatfelülvizsgálati rendje

A negyedéves nemzeti számla adatok minden negyedévben visszamenőleg változhatnak. Az adatfelülvizsgálat okát és időszakát az alábbi ábra szemlélteti. A felülvizsgálati politika lényege a negyedéves adatok esetében, hogy a tárgyév negyedéveire és az azt megelőző évre – amennyiben erre vonatkozóan éves adatforrásokon alapuló adatok még nem kerültek publikálásra – lehetőség van visszamenőleges negyedévenkénti adatjavításra.

A negyedéves nemzeti számla adatok felülvizsgálati rendje

Publikálás ideje Felülvizsgálható időszakok
2009 2010 2011
Q1Q2Q3Q4 Q1Q2Q3Q4 Q1Q2Q3Q4
2010 június
szeptember
december
2011 március
június
szeptember
december
2012 március
  2009 (t–2) éves végleges adatok miatti revízió
  2010 (t–1) éves előzetes adatok miatti revízió
  negyedéves alapadatok változása miatti revízió
  új negyedév
  változatlan

A fentiek mellett, a módszertani fejlesztések éves szinten történő bevezetése esetén minden év decemberében az egész idősor revideálásra kerülhet.