Közzététel: 2017. szeptember 14.

3,0%-kal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak

2017 júliusában a mezőgazdasági termelői árak 3,0%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 1,4%-os csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11%-os növekedéséből tevődik össze.

2017 júliusában 2016 júliusához képest:

gabonafélék ára 3,9%-kal mérséklődött, ezen belül a búza ára 11%-kal nőtt, a kukoricáé 11%-kal csökkent. Megkezdődött az új betakarítású búza értékesítése, amely 2017 júliusában 42 800 forintba került tonnánként.

gyümölcsök ára 23%-kal nőtt. A kiemelt termékek közül a körte és az őszibarack ára 9,3, illetve 9,0%-kal csökkent, a szamóca és a szilva ára 36, valamint 72%-kal emelkedett.

zöldségfélék ára 0,6%-kal nőtt, a burgonyáé 19%-kal csökkent.

Az élő állatok termelőiár-szintje 4,7, az állati termékeké 27%-kal emelkedett.

vágósertés ára 6,6%-kal, 434 forint/kilogrammra nőtt.

tej ára 36%-kal emelkedett, felvásárlási ára 94 forint/liter volt, ami a 2014. év végi árnak felel meg.

2017 január–júliusa az előző év azonos időszakához viszonyítva:

mezőgazdasági termelői árak 2,9%-kal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 2,0%-kal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 12%-kal emelkedett.

zöldségfélék ára 3,1, a vöröshagymáé 20%-kal csökkent, a paradicsom ára 15%-kal nőtt.

burgonya ára 8,0%-kal csökkent.

vágósertés ára 22, a tej ára 25%-kal emelkedett.