Közzététel: 2017. október 12.

3,2%-kal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak

2017 augusztusában a mezőgazdasági termelői árak 3,2%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 0,6%-os, illetve az élő állatok és állati termékek árának 7,4%-os növekedéséből tevődik össze.

2017 augusztusában 2016 augusztusához képest:

gabonafélék ára 0,7%-kal emelkedett, ezen belül a búza ára 7,9%-kal nőtt, a kukoricáé 3,7%-kal csökkent.

gyümölcsök ára 9,8%-kal emelkedett. Ezen belül az almáé 22%-kal nőtt – részben az előző évi alacsony bázis következményeként (2016. augusztusban 11%-kal csökkent az alma termelői ára). Az ipari léalma 35 forintba került kilogrammonként, ami 80%-os növekedést jelent. Az őszibarack ára 2,3%-kal csökkent.

zöldségfélék ára 4,9, a fejes káposztáé 24%-kal nőtt, a paradicsomé 10%-kal csökkent.

Az élő állatok termelőiár-szintje 3,1, az állati termékeké 19%-kal emelkedett.

tej ára 28, a tojásé 1,1%-kal nőtt.

2017 január–augusztusában az előző év azonos időszakához viszonyítva:

mezőgazdasági termelői árak 3,0%-kal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 1,6%-kal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 11%-kal emelkedett.

zöldségfélék ára 1,2%-kal csökkent. A paradicsom ára összességében 6,0%-kal nőtt. Növekedést az étkezési paradicsomnál mértünk, az ipari paradicsom ára 11%-kal esett vissza.

burgonya ára 8,2%-kal csökkent.

vágósertés ára 19, a tej ára 26%-kal emelkedett.