Közzététel: 2017. december 21.

Több halálozás, kevesebb születés, nagyobb természetes fogyás

2017 októberében a születések száma 6,6, a halálozásoké pedig 6,3%-kal kevesebb volt, mint az előző év azonos hónapjában. A természetes fogyás 2480 fő volt, 132-vel kevesebb az egy évvel korábbinál. 2017 első tíz hónapjában a születések száma 1,2%-kal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt – 4,9%-kal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 32 798 fő volt, 5995-tel több, mint az előző év azonos időszakában.

2017. októberben:

7837 gyermek született, ami 6,6%-kal, számszerűen 557-tel elmaradt a 2016. októberitől.

Az elhunytak száma 10 317 fő volt, ez 6,3%-kal, 689-cel kevesebb az előző év októberihez képest.

A halálozások és a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. októberi 2612-vel szemben 2480 fő volt, ami 5,1%-os csökkenés.

házasságkötések száma is csökkent, a 3115 anyakönyvezett frigy 13,4%-kal, 480-nal kevesebb a tavaly októberinél.

2017. január–októberben:

76 630 gyermek jött világra, ami 902-vel, 1,2%-kal elmaradt a 2016. január–októberi születésszámtól. 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. Ennek figyelembevételével a szökőnaphatástól megtisztított születésszám az előző év azonos időszakához képest kisebb mértékben, 0,8%-kal csökkent. Januárban 0,4, májusban 10%-kal emelkedett a születések száma, a többi hónapban kevesebb gyermek jött a világra, mint az előző év azonos hónapjaiban. A legnagyobb, 6,6%-os csökkenés októberben következett be.

109 428-an haltak meg, ami 4,9%-os emelkedést, számszerűen 5093-mal több elhunytat jelent 2016 azonos időszakához viszonyítva. Az év hat hónapjában többen, négy hónapjában kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos hónapjaiban. A legnagyobb növekedés január–februárban történt, amikor a halálesetek szökőnaphatástól megtisztított száma átlagosan 25%-kal emelkedett. A legnagyobb csökkenés pedig októberben következett be, amikor 6,3%-kal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január–októberi 26 803-mal szemben 32 798 fő volt, ami 22%-os növekedés.

házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant. A 2017 első tíz hónapjában megkötött 46 061 házasság 2,5%-kal, számszerűen 1173-mal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése valamivel kisebb mértékű, 2,3% volt. Az év négy hónapjában emelkedett, hat hónapjában pedig csökkent a frigyek száma. A legnagyobb növekedés júniusban történt, amikor 7,2%-kal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos hónapjában. A legnagyobb csökkenés pedig októbert jellemezte, amikor a házasságkötések száma 13%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,7 ezrelékponttal, 4,0 ezrelékre emelkedett. Az év első tíz hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,6 ezrelékpontos javulás az előző év január–októberhez képest. A házasságkötési arányszám 5,7 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

A népmozgalom főbb adatai, 2017. január–október

Népmozgalmi esemény Száma Változás az előző év azonos időszakához képest, % Ezer lakosra Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés 76 630 –1,2 9,4 –0,7
Halálozás 109 428 4,9 13,4 5,3
Csecsemőhalálozás 266 –16,6 3,5a) –15,6
Házasságkötés 46 061 –2,5 5,7 –2,1
Természetes fogyás–32 798 22,4 –4,0 22,9

a) Ezer élveszületésre.