Közzététel: 2019. július 26.

Kevesebb születés és több halálozás, nagyobb természetes fogyás

Az előzetes adatok szerint 2019 első öt hónapjában a születések száma 2,1%-kal kevesebb, a halálozásoké 0,5%-kal több volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 4,6%-kal, 1012 fővel nőtt 2018 január–májusához képest. 2019 májusában az élveszületések száma lényegében nem változott, a halálozásoké 2,0%-kal csökkent az előző év azonos havi értékéhez képest. A 2708 fős májusi természetes fogyás 6,7%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

2019. májusban:

7075 gyermek jött világra, mindössze 2 újszülöttel kevesebb, mint 2018 ötödik hónapjában.

9783 fő vesztette életét, ami 2,0%-kal, 198 fővel kevesebb az előző év azonos havinál.

A születések száma lényegében nem változott, a halálozásoké mérséklődött, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. májusi 2904-gyel szemben 2708 fő volt, ez 6,7%-os javulást jelent.

házasságkötések száma növekedett, 6597 pár lépett frigyre, ami 7,4%-kal, 457 házasságkötéssel több a 2018. májusinál.

2019. január–májusban:

34 823 gyermek jött világra, ami 745-tel, 2,1%-kal elmaradt a 2018. első öt havi születésszámtól. Január–márciusban átlagosan 4,2%-kal kevesebb, áprilisban 2,7%-kal több, májusban lényegében azonos számú élveszületés történt az egy évvel korábbihoz képest.

teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,40 volt, az előző év első öt hónapjára számított 1,42-hoz képest.

57 799-en haltak meg, 0,5%-kal, 267-tel többen, mint az előző év azonos időszakában. A többlet a kiemelkedően magas januári halálozások számából adódott, amelynek hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. 2019. januárban közel 20, februárban 2,7%-kal többen, márciusban viszont 14, április–májusban pedig átlagosan 2,4%-kal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban.

Az élveszületések számának csökkenése, valamint a halálozások számának kismértékű emelkedése következtében a természetes fogyás a 2018. január–májusi 21 964-gyel szemben 22 976 fő volt, ami 4,6%-os növekedést jelent.

16 289 pár kötött házasságot, ez 4,4%-kal, 690-nel több volt az előző év azonos időszakinál. Januárban 3,9%-kal kevesebb, ezt követően február–márciusban kismértékben, április–májusban pedig számottevően, átlagosan 7,6%-kal több házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezer lakosra 8,6 élveszületés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb volt a 2018. január–májusinál, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 5,7 ezrelékre emelkedett. 2019 első öt hónapjában ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos növekedés az előző év január–májusához viszonyítva. A házasságkötési arányszám 4,0 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

A népmozgalom főbb adatai, 2019. január-május

Népmozgalmi esemény Száma Változás az előző év azonos időszakához képest, % Ezer lakosra Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés34 823–2,18,6–2,0
Halálozás57 7990,514,30,5
Csecsemőhalálozás1323,93,8a)6,2
Természetes szaporodás/fogyás–22 9764,6–5,74,7
Házasságkötés16 2894,44,04,5

a) Ezer élveszületésre.