Közzététel: 2019. december 20.

Októberben mérséklődő természetes fogyás, kimagasló számú házasságkötés

Az előzetes adatok szerint 2019 első tíz hónapjában a születések száma 1,6, a halálozásoké 0,3%-kal kevesebb volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 2,7%-kal, 897 fővel nőtt 2018. január–októberhez képest. 2019 októberében az élveszületések száma 2,5, a halálozásoké 4,4%-kal csökkent az előző év azonos havi értékéhez képest. A halálozások számának nagyobb mértékű visszaesése következtében a 2655 fős októberi természetes fogyás 9,5%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2019. októberben:

7780 gyermek jött világra, ami 203 újszülöttel, 2,5%-kal kevesebb, mint 2018 októberében.

10 435 fő vesztette életét, 483 elhunyttal, 4,4%-kal kevesebb az előző év azonos havinál.

A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. októberi 2935-tel szemben 2655 fő volt, ami 9,5%-os mérséklődést jelent.

házasságkötések száma nagymértékben emelkedett, 5609 pár lépett frigyre, 65%-kal, 2201-gyel több a 2018. októberinél. Az októberi házasságkötések száma utoljára 1988-ban haladta meg a mostanit.

2019. január–októberben:

74 064 gyermek jött világra, ami 1242-vel, 1,6%-kal elmaradt a 2018. január–októberi születésszámtól. Január–márciusban, júniusban és októberben kevesebb, április–májusban és július–szeptemberben több volt az újszülöttek száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. A legjelentősebb, 2,7%-os emelkedés áprilisban, a legnagyobb mértékű, 5,8%-os visszaesés júniusban történt.

teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,48 volt az előző év első tíz hónapjára számított 1,49-hoz képest.

108 123-an haltak meg, 345-tel kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. Januárban, februárban és júniusban növekedett a halálozások száma, az év többi hónapjában viszont kevesebben hunytak el az előző év azonos havinál. A legnagyobb mértékű, 20%-os emelkedés az év első hónapjában történt, amelynek hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. A legjelentősebb, 14%-os csökkenést márciusban regisztrálták.

Az élveszületések száma nagyobb mértékben mérséklődött, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a tavalyi első tíz havi 33 162-vel szemben 34 059 fő volt, ami 2,7%-os növekedést jelent.

57 774 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 24%-kal, 11 023-mal több az előző év azonos időszakinál. Január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Ezt követően február–márciusban kismértékben, április–májusban átlagosan 8,5, júniusban pedig számottevően, 16%-kal több házasságot anyakönyveztek az egy évvel korábbinál. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott és július–szeptemberben kiugró mértékben, átlagosan 33, októberben pedig 65%-kal többen léptek frigyre, mint 2018 azonos hónapjaiban. A 2019. január–októberi időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb érték 1990 óta.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál, az utóbbi nem változott, e tényezők eredményeként a természetes fogyás 0,1 ezrelékponttal, 4,2 ezrelékre emelkedett. 2019 első tíz hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal több az előző év azonos időszakinál. A házasságkötési arányszám 7,1 ezrelékes értéke 1,4 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

A népmozgalom főbb adatai, 2019. január–október

Népmozgalmi esemény Száma Változás az előző év azonos időszakához képest, % Ezer lakosra Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés74 064–1,69,1–1,6
Halálozás108 123–0,313,3–0,3
Csecsemőhalálozás2715,43,7a)7,2
Természetes szaporodás/fogyás–34 0592,7–4,22,8
Házasságkötés57 77423,67,123,7

a) Ezer élveszületésre.