Közzététel: 2020. július 24.

Több születés, kevesebb halálozás

Az előzetes adatok szerint 2020 első félévében a születések száma 5,5%-kal több, a halálozásoké 5,5%-kal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 23%-kal, 6024 fővel csökkent 2019 első félévéhez képest. 2020 júniusában az élveszületések száma 8,2%-kal nőtt, a halálozásoké 6,8%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. Az 1645 fős júniusi természetes fogyás 43%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2020. júniusban:1

7679 gyermek jött világra, ami 583 újszülöttel, 8,2%-kal több, mint 2019 júniusában.

9324 fő vesztette életét, ez 677 elhunyttal, 6,8%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a havi természetes fogyás a 2019. júniusi 2905-tel szemben 1645 fő volt, ami 43%-os csökkenést jelent.

házasságkötések száma csökkent, 5906 pár lépett frigyre, 24%-kal, 1819-cel kevesebb a 2019. júniusihoz képest.

2020. január–júniusban:

44 250 gyermek jött világra, ami 2291-gyel, 5,5%-kal több a 2019. január–júniusi születésszámnál. Ezen belül január–februárban 8,8, március–májusban 2,3, júniusban pedig 8,2%-kal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest.

teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,50 volt a 2019 első hat hónapjára számított 1,41-hoz képest.

64 302-an haltak meg, 5,5%-kal, 3733-mal kevesebben, mint egy évvel korábban. Január–februárban 13%-kal kevesebben, március–áprilisban 1,8%-kal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest. Ezt követően májusban 1,0, júniusban pedig 6,8%-kal ismét csökkent a halálozások száma.

A halálozások számának csökkenése, valamint a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019. január–júniusi 26 076 fővel szemben 20 052 fő volt, ami 23%-os mérséklődést jelent.

26 792 pár kötött házasságot, ami 11%-kal, 2704-gyel több házasságkötést jelent. Január–márciusban 101, áprilisban 8,9%-kal több, míg május–júniusban 26%-kal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a május–júniusi csökkenés hátterében a Covid-19-járvány miatt bevezetett, csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,4 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január–júniusi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,1 ezrelékes értéke 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2020. január–júniusban ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos csökkenés az előző év január–júniusihoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 5,5 ezrelék volt, 0,5 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.

A népmozgalom főbb adatai, 2020. január–június

Népmozgalmi esemény Száma Változás az előző év azonos időszakához képest, % Ezer lakosra Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés44 2505,59,15,2
Halálozás64 302–5,513,2–5,7
Csecsemőhalálozás1702,43,8a)–2,9
Természetes szaporodás/fogyás–20 052–23,1–4,1–23,3
Házasságkötés26 79211,25,510,9

a) Ezer élveszületésre.

születések száma valamennyi régióban emelkedett az előző év első félévéhez képest, a legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön (12% és 9,6%), a legkisebb mértékben Budapesten és Közép-Dunántúlon (0,6% és 1,2%).

halálozások száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon (9,0% és 7,8%), a legkisebb mértékben Budapesten és Nyugat-Dunántúlon (0,3% és 3,4%).

természetes fogyás a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése miatt valamennyi régióban mérséklődött. A legnagyobb mértékű csökkenést Pest, Észak-Alföld, valamint Észak-Magyarország régiókban (46%, 39% és 38%) regisztrálták.

házasságkötések száma a Budapesten regisztrált 9,7%-os csökkenés kivételével valamennyi régióban emelkedett. A legjelentősebb mértékű növekedést Dél-Alföldön és Észak-Alföldön (29% és 23%) mérték.

A népmozgalom főbb adatai régiónként, 2020. január–június

Régió Élveszületések Halálozások Természetes szaporodás/fogyás Házasságkötések
száma változás, %a) száma változás, %a) száma változás, %a) száma változás, %a)
Budapest7 1610,610 892–0,3–3 731–2,03 995–9,7
Pest6 2005,77 214–7,0–1 014–46,33 53715,2
Közép-Dunántúl4 5121,27 211–4,0–2 699–11,63 18320,1
Nyugat-Dunántúl4 0246,56 316–3,4–2 292–16,82 4397,6
Dél-Dunántúl3 6869,06 298–7,8–2 612–24,32 34110,9
Észak-Magyarország5 82711,68 094–9,0–2 267–38,43 14312,6
Észak-Alföld7 5549,69 451–5,5–1 897–39,04 51522,6
Dél-Alföld5 2866,88 826–5,9–3 540–20,13 63929,0
Összesenb)44 2505,564 302–5,5–20 052–23,126 79211,2

a) Az előző év azonos időszakához képest.
b) A területre nem bontható adatokkal együtt.