Közzététel: 2021. április 30.

Márciusban 7759 gyermek született, és 16 379 fő vesztette életét

Az előzetes adatok szerint 2021 márciusában 7759 gyermek született, és 16 379-en haltak meg. 2020 márciusához viszonyítva az élveszületések száma 9,5, a halálozásoké 40%-kal emelkedett. 5135 pár kötött házasságot, ami 5,1%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve, azaz 2020. április és 2021. március között a születések száma 1,9, a halálozásoké 17%-kal több, a házasságkötéseké 6,2%-kal kevesebb volt az egy évvel korábbihoz képest.

2021 márciusában:

7759 gyermek született, ami 9,5%-kal, 674 újszülöttel több, mint 2020 márciusában. 2010 óta ez volt a legmagasabb márciusi születésszám.

16 379 fő vesztette életét, ami 40%-kal, 4644 fővel több az egy évvel korábbinál1. Az 1983-as, rendkívül magasan tetőző influenzajárvány óta nem volt ilyen nagymértékű a márciusi halálozások száma, aminek hátterében a koronavírus-fertőzés okozta halálozások megnövekedett száma állhat.

A halálozások száma jelentősen, a születéseké ennél kisebb mértékben emelkedett, aminek következtében a természetes fogyás 85%-kal nőtt, és a 2020. márciusi 4650-nel szemben 8620 fő volt.

Nőtt a házasságkötések száma, 5135 pár lépett frigyre, ami 5,1%-kal, 247-tel több a 2020. márciusinál. A márciusi házasságkötések száma 1986 óta nem volt ilyen magas.

2021. január–márciusban:

22 254 gyermek jött világra, ami 17-tel, 0,1%-kal több a 2020. január–márciusi születésszámnál. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél nagyobb mértékben, 1,2%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül januárban 9,3%-kal kevesebb, februárban 5,0, márciusban 9,5%-kal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest.

teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,54 volt a 2020 első negyedévére számított 1,50-hoz képest.

41 727-en haltak meg, 20%-kal, 7072-vel többen, mint egy évvel korábban. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának a növekedése ebben az időszakban nagyobb mértékű, 22% volt. Januárban 17, februárban 7,8, márciusban 40%-kal többen hunytak el.

A halálozások száma a születésekénél jelentősebb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020 első három havi 12 418-cal szemben 19 473 fő volt, ami 57%-os, a szökőnaphatást is figyelembe véve 59%-os emelkedést jelentett az előző év azonos időszakához képest.

12 004 pár kötött házasságot, ez 2,1%-kal, 262-vel kevesebb az egy évvel korábbinál. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított száma 0,9%-kal csökkent. Januárban 3,1, februárban 6,0%-kal kevesebb, márciusban 5,1%-kal több frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 17,4 halálozás jutott. Az élveszületés 0,1 ezrelékponttal, a halálozás 3,1 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január–márciusinál, ennek következtében a természetes fogyás 3,0 ezrelékponttal, 8,1 ezrelékre emelkedett. 2021 első három hónapjában ezer élveszületésre 2,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január–márciushoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 5,0 ezrelék volt, ami kismértékben elmaradt a 2020 azonos időszakitól.

A népmozgalom főbb adatai, 2021. január–március

Népmozgalmi esemény Száma Változás az előző év azonos időszakához képest, % Ezer lakosra a) Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés22 2540,19,31,4
Halálozás41 72720,417,421,9
Csecsemőhalálozás60–29,42,7b)–29,5
Természetes szaporodás/fogyás–19 47356,8–8,158,8
Házasságkötés12 004–2,15,0–0,9

a) Az arányszámok az összehasonlíthatóság biztosítása érdekében a teljes évre vetítve jelennek meg.
b) Ezer élveszületésre.

születések száma – a Budapesten (–10,4%) és Észak-Magyarországon (–0,2%) tapasztalt csökkenés kivételével – valamennyi régióban emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű növekedés Dél-Alföldön (6,3%) és Közép-Dunántúlon (5,9%), a legkisebb Pest régióban (0,7%) volt.

halálozások száma mindegyik régióban nőtt. A legnagyobb mértékű, 36%-os növekedés Dél-Dunántúlon, a legkisebb, 9,1%-os Budapesten következett be.

természetes fogyás a halálozások számának a születéseknél nagyobb mértékű emelkedése miatt az összes régióban nőtt. A legnagyobb mértékű növekedés Dél-Dunántúlon (81%) és Észak-Alföldön (75%) következett be. A többi régióban ennél kisebb mértékben, a legkevésbé Dél-Alföldön (39%), Közép-Dunántúlon (41%) és Budapesten (44%) nőtt a természetes fogyás.

házasságkötések száma öt régióban csökkent, háromban emelkedett. A legjelentősebb mértékű növekedés Észak-Alföldön (7,2%), a legnagyobb mértékű csökkenés Budapesten (–17%) történt.

A népmozgalom főbb adatai régiónként, 2021. január–március

Régió Élveszületések Halálozások Természetes szaporodás/fogyás Házasságkötések
száma változás, %a) száma változás, %a) száma változás, %a) száma változás, %a)
Budapest3 327–10,46 3179,1–2 99043,91 609–17,2
Pest3 1620,74 63214,5–1 47062,81 634–3,0
Közép-Dunántúl2 3915,94 82021,1–2 42941,11 441–1,6
Nyugat-Dunántúl2 1031,94 09424,2–1 99161,51 112–1,5
Dél-Dunántúl1 8631,14 46036,0–2 59780,81 044–3,1
Észak-Magyarország2 882–0,25 43523,5–2 55368,81 3995,9
Észak-Alföld3 7404,06 25224,2–2 51275,12 1167,2
Dél-Alföld2 7866,35 71721,0–2 93139,31 6493,9
Összesenb)22 2540,141 72720,4–19 47356,812 004–2,1

a) Az előző év azonos időszakához képest.
b) A területre nem bontható adatokkal együtt.