Mezőgazdasági termelői és ráfordítási árak, 2020. I. félév

A mezőgazdasági termelői árak 2020 I. félévében 6,5%-kal nőttek az előző év I. félévéhez viszonyítva. Ezen belül az élő állatok és állati termékek áremelkedése (8,9%) jelentősebb volt, mint a növényi termékeké (5,2%). Előbbi növekedését elsősorban a vágósertés, utóbbiét leginkább a gyümölcsök drágulása okozta. A ráfordítási árak a termelői áraknál kevésbé emelkedtek (0,2%), így az agrárolló tovább nyílt.

A mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben nőttek, mint a ráfordítási árak

2020 I. félévében a mezőgazdasági termelői árak – az egy évvel korábbihoz hasonlóan – nagyobb mértékben nőttek, mint a ráfordítási árak: előbbiek 6,5, utóbbiaké 0,2%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az agrárolló értéke 106,3% volt.

1. ábra
A mezőgazdasági termelői és ráfordítási árak változása az I. félévben

A gabonafélék ára csökkent, a gyümölcsöké nőtt

A búza ára 9,3, a kukoricáé 0,9%-kal mérséklődött, a gabonafélék ára így összességében 5,5%-kal lett kisebb.

2. ábra
A búza és a kukorica felvásárlási árának havonkénti alakulása

A gyümölcsök ára kimagaslóan, 43%-kal emelkedett az előző év I. félévéhez képest. A legnagyobb mértékben (közel háromszorosára) az őszibarack ára nőtt, ennek a gyümölcsnek azonban ebben az időszakban az értékesítésben csupán kis súlya van. A szezongyümölcsök közül a meggynek és a cseresznyének összességében 0,9%-kal nőtt az ára, miközben az eper 50%-kal drágult. Utóbbi importmennyisége ebben a szezonban elmaradt az előző évek átlagától, ezért árcsökkentő hatása nem tudott érvényesülni a hazai termék árában.

A zöldségfélék ára 0,9%-kal nőtt, ezen belül az uborkáé és a paradicsomé emelkedett (15, illetve 13%-kal), a vöröshagymáé 26%-kal csökkent.

A vágósertés ára három hónap alatt 20%-kal csökkent

Az élő állatok ára 11%-kal nőtt 2020 I. félévében. A vágósertés ára 2019 márciusa és 2020 márciusa között dinamikusan növekedett, amit elsősorban az élénk külpiaci kereslet okozott. Ezt a II. negyedévben – a járvány következtében kialakult értékesítési problémák miatt – 20%-os csökkenés váltotta fel. Mindezek ellenére az I. félévben a vágósertés ára összességében 24%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Az állati termékek ára 4,9, ezen belül a tejé 4,3%-kal nőtt.

3. ábra
A vágósertés termelői átlagárának havonkénti alakulása

A műtrágyaárak 7,7%-kal csökkentek

2020 I. félévében a mezőgazdasági ráfordítási árak 0,2%-os emelkedése a folyó termelőfelhasználás 0,8%-os mérséklődéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 5,9%-os növekedéséből adódott.

4. ábra
A mezőgazdasági ráfordítási árak negyedévenkénti alakulása

A takarmányok ára 1,7, ezen belül az egyszerű takarmányoké 3,3, a keveréktakarmányoké 0,7%-kal lett alacsonyabb.

A műtrágyaárak 7,7%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, az egyszerű műtrágyák ára 8,9, az összetett műtrágyáké 5,2%-kal mérséklődött. Ebben szerepet játszhatott, hogy a műtrágyák alapanyagául szolgáló földgáz és kőolaj jegyzési átlagára 2020 I. félévében jelentősen visszaesett a 2019 végén mérthez képest. 2020. II. negyedévben a műtrágyaárak kismértékű emelkedését lehetett megfigyelni, azonban az árszínvonal még mindig elmaradt a 2019. II. negyedévitől.

5. ábra
A műtrágyaárak negyedévenkénti alakulása

A növényvédő szerek 2,0, az állatgyógyászati készítmények 7,4%-kal drágultak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az energia és kenőanyagok ára 4,5, ezen belül az üzemanyagoké 6,6%-kal lett alacsonyabb.

A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások árszínvonala 8,0, a gépberuházásoké 4,8%-kal emelkedett.

További adatok, információk

Módszertan

Elérhetőségek:
kommunikacio@ksh.hu
Lépjen velünk kapcsolatba
Telefon: (+36-1) 345-6789
www.ksh.hu