SZÁM-LAP – A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL SZÍNES ON-LINE MAGAZINJA

A sport jegyében

Nyári paralimpiák

Berlinben már 1888-ban létezett sportklub siketek részére. Ők azonban a mai napig nem csatlakoztak más fogyatékosságot képviselő szervezethez, és világjátékukat (Silent Games) ma is önállóan rendezik. A testi fogyatékosok sportja a II. világháború után indult útjára. A brit kormány a háború alatt (1944) hozta létre a London melletti Aylesburyben a Stoke Mandeville rehabilitációs központot a gerincvelő-sérülést szenvedett veteránok számára. Vezetője, az 1939-ben a háború elől elmenekült kiváló neurológus, Dr. Ludwig Guttmann professzor volt. Az 1948-as londoni XIV. Olimpiai Játékok nyitónapján ő szervezett 12 kerekesszékes „kórházi beteg” részvételével íjászversenyt a kórház udvarán, amely az érintetteknek óriási élmény, a parasportnak pedig korszakalkotó eseménye lett. A kórház orvosai hamar felismerték a játék és a sport szerepét a gyógyításban, és ezután évente rendeztek versenyeket ápoltjaik részére. A rehabilitációs sport gyorsan fejlődött rekreációs sporttá, és néhány éven belül lépéseket tett a versenysport felé is.

A következő olimpiai évben (1952, Helsinki) a stoke mandeville-i versenyekre – az íjászat mellett már atlétikai számokban is – a britek mellett, Hollandiából is érkeztek gerincsérültek. 1960-ban Róma, 1964-ben pedig Tokió a nyári játékok végeztével a sérült sportolók rendelkezésére bocsátotta olimpiai létesítményeit. A következő húsz évre – öt olimpián keresztül – ez a gyakorlat azonban megszakadt. Ez részben politikai okok, másrészt amiatt következett be, hogy a különböző sérült szervezetek között nagy volt a széthúzás. 1982-ben megalakult ugyan a Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének Nemzetközi Koordináló Bizottsága (ICC), az 1984-es játékokat mégis két helyszínen bonyolították le. A szöuli nyári játékokkal kezdődően aztán végérvényesen összefonódott a sérültek versengése a nyári olimpiai játékok helyszíneivel. A Paralimpia – mely elnevezés először a heidelbergi játékok alkalmával jelent meg, de Szöulban vált hivatalossá – ezzel egyenrangúvá, „paralellé” vált. A paralimpiai mozgalom ekkor fogadtatott be az olimpiai családba. A Paralimpia valóban az Olimpiai Játékokkal vált egyenrangúvá, paralellé (párhuzamossá) értékben és mértékben. Ebben a nagy parasport diplomáciai sikerben döntő szerepet vállalt az 1989-ben létrejött Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (NPB), amely egy másképpen működő – nemzeti, területi képviseleten alapuló – szervezet lett. 1992-ig kidolgozta a sportágankénti kvalifikációs rendszert, és kategória összevonásokat hajtott végre. A parasport versenyeken ugyanis a sérülési kategóriákon belül a sérülés foka szerint is több osztályban versenyeztek a sportolók, így az itt nyert aranyérmek száma jelentősen meghaladta az egészséges sportolók által nyerteket. Ez bizonyos feszültséget teremtett az egészséges és sérült olimpikonok között.

A több mint 50 éves fejlődési folyamat eredményeként 2001-ben megállapodás született a NOB és az NPB között, melyben rögzítették, hogy a mindenkori olimpiai játékokat követően két héttel a játékokat rendező városban, a versenyhelyszíneken megrendezik a paralimpiai játékokat.

A parasport diplomácia egységesedése, fejlődése, a versenyek sportszakmai színvonalának emelkedése mellett nőtt a versenyek nézettsége is. Először az atlantai játékokon fordult elő, hogy a versenyhelyszínekre való belépésért pénzt kértek. A Sydneyben zajló versenyeket már 300 millió néző követte figyelemmel a tv képernyők előtt. Egyre inkább a résztvevő sportolók teljesítménye, semmint fogyatékossága kapott hangsúlyt. A doppingvizsgálatokat 1988-ban vezették be.

A pekingi paralimpián 20 sportágban csaptak össze a versenyzők, és közülük négy (bocsa, csörgőlabda, kerekesszékes rögbi, erőemelés) olyan, ami a nem fogyatékkal élők versenyszámai között nem szerepel. Kerekesszékes sportágból négy is van, a tenisz, a vívás, a rögbi és a kosárlabda. A sportolásra alkalmas, speciális kerekesszékek már az 1976-os torontói játékokon megjelentek, és azóta egyre gyorsabbakká, könnyebbekké váltak. A sportolókat segítő eszközök jelentősen hozzájárultak a gyógyászati segédeszközök új nemzedékeinek megjelenéséhez.

A pekingi paralimpián nem versenyezhettek az értelmi fogyatékosok, mert bár az egészséges és a sérült sportolók közötti nézeteltérések megoldódni látszanak, a mozgássérültek és az értelmi sérültek között új falak épülnek. A WHO azt tekinti értelmi fogyatékosnak, akinek az IQ-ja 75 alatti, 18 éves kora előtt regisztrálták fogyatékosságát, és nem rendelkezik bizonyos adaptációs, szociális képességekkel. Az egyértelműség ellenére az értelmi fogyatékos sportolók paralimpiai létjogosultságát azért kérdőjelezik meg, mert a fogyatékosság sokukon külsőre nem is látszik. Az sydneyi paralimpián nagy botrány keveredett a spanyol kosárlabdacsapat körül, akik között egészséges játékosok is játszottak.

Az első magyar sportoló – Fejes András asztaliteniszező és atléta – 1972-ben magánúton vett részt a heidelbergi játékokon, és megszerezte Magyarország első paralimpiai (bronz) érmét kerekesszékes hajtásban. Hivatalosan először a torontói játékokra küldtünk sportolókat. Politikai okokból azonban a magyar küldöttség hazautazott, eredményeit törölték. A politika az arnhemi játékoktól is visszatartotta parasportolóinkat, akik azonban 1984-től minden világversenyen ott voltak. Legeredményesebben a new yorki és a Sydneyben zajló versenyeken szerepeltek. Míg a los-angelesi nyári játékokon a magyar sportolók politikai okokból nem vehettek részt, parasportolóink ugyanezen év new yorki versenyein 12 arany, 12 ezüst és 4 bronzérmet szereztek. Négy sportágban (asztalitenisz, atlétika, úszás és vívás) összesen 28 aranyérmet gyűjtöttek 32 év alatt. A pekingi paralimpián 33 sportoló képviselte hazánkat, és a legújabb versenyszámban (evezés) is indítottunk versenyzőt.

Pekingben az éremtáblázat élén Kína végzett 211 éremmel, amiből 89 volt az arany. A másodikak a parasport mozgalom hazájából, Nagy-Britanniából érkezők (102 éremből 42 arany), a harmadikak az Egyesült Államok (99 éremből 36 arany) sportolói lettek. A magyarok a 49. helyen végeztek 1 arany és 5 bronzéremmel. A pekingi versengés legeredményesebb magyar sportolója az úszó Sors Tamás lett, aki aranyérme mellé két bronzérmet is nyert. A paralimpiák történetének egyik legeredményesebb magyar versenyzője a még ma is versenyző Szekeres Pál vívó, aki eddigi 3 arany és 2 bronz érme mellé idén még egy bronzérem tulajdonosa is lett.

Források: Magyar Paralimpiai Bizottság / International Paralympic Committee / International Paralympic Committee (német) / Kézenfogva alapítvány / Sérültek.hu

2008. november