Közzététel: 2018. január 12.

Decemberben 2,1%-kal, 2017-ben átlagosan 2,4%-kal nőttek az árak

2017. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,1%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt. Összességében 2017-ben a fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal emelkedtek az előző évhez képest.

12 hónap alatt, 2016. decemberhez viszonyítva:

Az élelmiszerek ára 3,5%-kal emelkedett, ezen belül a tojás 39,4, a vaj, vajkrém 15,1, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,7, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,1, a sertéshús 5,0%-kal drágult. A cukor ára 12,5, a baromfihúsé 11,8%-kal csökkent. A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,8%-kal a szeszes italok, dohányáruk drágultak. A háztartási energia ára 1,6, ezen belül a tűzifáé 13,3, a palackos gázé 11,3%-kal magasabb lett, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A szolgáltatások ára átlagosan 1,1, az egyéb cikkeké (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) 0,8, ezen belül a járműüzemanyagoké 0,5%-kal emelkedett. A ruházkodási cikkekért 0,5%-kal többet, a tartós fogyasztási cikkekért 0,4%-kal kevesebbet kellett fizetni.

1 hónap alatt, 2017. novemberhez viszonyítva:

Az élelmiszerek ára 0,1%-kal emelkedett, ezen belül a tojás 19,3, a friss zöldség 6,0, a tej 2,0%-kal drágult, míg a friss hazai és déligyümölcs 6,4, a cukor 4,8, a liszt 2,8%-kal kevesebbe került. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,3%-kal a szolgáltatások ára nőtt. A háztartási energia 0,2%-kal drágult, ezen belül a tűzifa 1,3%-kal. A tartós fogyasztási cikkek és a szeszes italok, dohányáruk ára egyaránt 0,1, a ruházkodási cikkeké 0,2%-kal mérséklődött. Az egyéb cikkek ára 0,4%-kal csökkent, ezen belül a járműüzemanyagoké 1,2%-kal.

2017-ben az előző évhez képest:

A fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal emelkedtek, ezen belül az élelmiszerekért 2,8%-kal többet kellett fizetni. A legnagyobb mértékben, 4,8%-kal a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Az egyéb cikkek ára átlagosan 3,6, a szolgáltatásoké 1,5, a háztartási energiáé 0,8, a ruházkodási cikkeké 0,5%-kal emelkedett. A tartós fogyasztási cikkekért 0,3%-kal kevesebbet kellett fizetni.

Fogyasztóiár-indexek

(%)

Megnevezés 2017. december 2017. év
Előző hó = 100,0 Előző év azonos hó = 100,0 előző év=100,0
Fogyasztóiár-index100,0102,1102,4
Harmonizált fogyasztóiár-index 100,0102,2102,4
Maginfláció (szezonálisan kiigazított)100,2102,6102,3
Nyugdíjas fogyasztóiár-index100,1102,3102,3