Közzététel: 2023. január 27.

4 millió 704 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2022 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak1 átlagos létszáma 4 millió 704 ezer fő volt2, 17 ezerrel több, mint egy éve. 2022-ben – az év egészét tekintve – a foglalkoztatottak átlagos száma 61 ezer fővel, 4 millió 696 ezer főre emelkedett, a 15–64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,4% volt, 1,3 százalékponttal magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

2022. október–december az egy évvel korábbihoz képest:

A foglalkoztatottak létszáma 15 ezer fővel több, 4 millió 702 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 16 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 13 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 14 ezerrel csökkent.

A 15–64 évesek közül 4 millió 589 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,5% volt. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 428 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,8% volt. A nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 11 ezerrel, 2 millió 161 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 70,2%-ra emelkedett.

A 15–74 éves foglalkoztatottak létszámának alakulása, 2022. október–december

Megnevezés Létszám, ezer fő Létszámváltozása)
ezer fő %
A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozik4 533,515,70,3
Közfoglalkoztatottb)69,3–14,1–16,9
Magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagja99,812,914,9
Összesen4 702,514,60,3
Ebből: gyed, gyes miatt tartósan távol lévő131,0–10,5–7,4

a)Az előző év azonos időszakához képest.
b)A válaszadó önbesorolása alapján.

A fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 271 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,4 százalékponttal, 27,6%-ra csökkent. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta lényegében nem változott, 88,1% volt, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 2,7 százalékponttal, 66,8%-ra emelkedett.

A 15–64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,0%), míg a legalacsonyabb érték (70,1%) Észak-Magyarországot jellemezte. A legjelentősebb növekedés a foglalkoztatási ráta értékében Észak-Magyarországon (2,3 százalékpont) volt, míg Nyugat-Dunántúlon 0,9 százalékpontos csökkenés mutatkozott.

A foglalkoztatottság korcsoportok szerinti alakulása a 15–64 évesek körében, 2022. október–december

Korcsoport, éves Létszám Foglalkoztatási ráta
ezer fő változás, ezer főa) % változás, százalékponta)
15–24271,0–3,927,6–0,4
25–543 561,3–15,388,10,1
55–64756,728,266,82,7
Összesen4 589,19,074,50,4

a)Az előző év azonos időszakához képest.

2022-ben az egy évvel korábbihoz képest:

A foglalkoztatottak létszáma 61 ezer fővel, 4 millió 696 ezerre nőtt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 60 ezer fővel, a külföldi telephelyen munkát vállalóké 13 ezerrel nőtt, míg a magukat közfoglalkoztatottnak vallók létszáma 12 ezerrel csökkent.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 586 ezren tartoztak a 15–64 évesek körébe, a korcsoport foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal, 74,4%-ra nőtt. A férfiak körében 0,9 százalékponttal, a nők esetében 1,7 százalékponttal nőtt a ráta értéke, a férfiaké 78,8, a nőké 69,9%-ra emelkedett.

A fő korcsoportok mindegyikét a foglalkoztatási ráta növekedése jellemezte. A legjelentősebb emelkedés az 55–64 éves korcsoportban volt megfigyelhető, foglalkoztatási rátájuk 2,8 százalékponttal, 65,6%-ra nőtt.