Közzététel: 2017. szeptember 22.

Több halálozás, megnövekedett természetes fogyás

2017 júliusában a születések száma 2,6, a halálozások száma 7,1%-kal volt kevesebb, mint az előző év azonos hónapjában. A természetes fogyás 1080 fő volt, 484-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. 2017 első hét hónapjában a születések száma 0,1%-kal elmaradt az előző évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős halálozási növekmény miatt – 6,8%-kal emelkedett. Ennek következtében a természetes fogyás 26 527 fő volt, 5060-nal több, mint az előző év azonos időszakában.

2017. júliusban:

8105 gyermek született, ami 217-tel, 2,6%-kal kevesebb a 2016. júliusinál.

Az elhunytak száma 9185 fő volt, ez 7,1%-os csökkenést, számszerűen 701-gyel kevesebb halálozást jelentett az előző év júliusához képest.

A halálozások jelentősebb, valamint a születések számának kisebb mértékű csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. júliusi 1564-gyel szemben 1080 fő volt, ami 31%-os csökkenést jelentett.

házasságkötések száma szintén csökkent, a 6451 anyakönyvezett frigy 9,4%-kal, 666-tal maradt el a tavaly júliusi értéktől.

2017. január–júliusban:

52 056 gyermek jött világra, ami 32-vel, 0,1%-kal elmaradt a 2016. január–júliusi születésszámtól. 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. Ennek figyelembevételével a szökőnaphatástól megtisztított születésszám az előző év azonos időszakához képest 0,4%-kal magasabb volt. Januárban 0,4%-kal, májusban 10%-kal emelkedett a születések száma, ugyanakkor a többi hónapban kevesebb újszülött jött a világra, mint az előző év azonos hónapjaiban. A szökőnaphatástól megtisztított februárt is figyelembe véve a legnagyobb csökkenés júliusban következett be.

78 583-an haltak meg, ami 6,8%-os emelkedést, számszerűen 5028-cal több elhunytat jelent 2016 azonos időszakához viszonyítva. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának emelkedése valamivel nagyobb mértékű, 7,4% volt. Ezen belül a legnagyobb növekedés január–februárban történt, amikor a halálesetek szökőnaphatástól megtisztított száma átlagosan 25%-kal emelkedett. Ezt követően március–májusban 3,0%-kal növekedett az elhunytak száma, majd júniusban 2,6, júliusban pedig 7,1%-kal csökkent. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott.

A halálozások számának emelkedése, valamint a születések közel azonos számának következtében a természetes fogyás a 2016. január–júliusi 21 467-tel szemben 26 527 fő volt, ami 24%-os emelkedést jelentett.

házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant. A 2017 első hét hónapjában megkötött 28 158 házasság 5,4%-kal, számszerűen 1616-tal volt kevesebb az előző év azonos időszakinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése némileg kisebb mértékű volt. A januári 1,9%-os és a júniusi 6,5%-os emelkedés mellett, a többi hónapban mérséklődött a frigyek száma.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 0,9 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal, 4,7 ezrelékre emelkedett. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január–júliusához képest. A házasságkötési arányszám 5,0 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

A népmozgalom főbb adatai, 2017. január–július

Népmozgalmi esemény Száma Változás az előző év azonos időszakához képest, % Ezer lakosra Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés 52 056 –0,1 9,2 0,5
Halálozás 78 583 6,8 13,8 7,4
Csecsemőhalálozás 182 –20,5 3,5a) –20,5
Házasságkötés 28 158 –5,4 5,0 –4,9
Természetes fogyás–26 527 23,6 –4,7 24,3

a) Ezer élveszületésre.