Közzététel: 2020. december 18.

Novemberben az előző hónaphoz képest jelentős a halálozási többlet és nagyobb a természetes fogyás

Az előzetes adatok szerint 2020 január–novemberében a születések száma 4,4, a halálozásoké 3,3%-kal több volt, ennek következtében a természetes fogyás 0,9%-kal, 346 fővel nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 2020 novemberében 2019 azonos hónapjához képest az élveszületések száma kismértékben, 0,3, a halálozásoké pedig jelentősen, 52%-kal emelkedett, így a természetes fogyás 190%-kal nőtt. 2020 novemberében az előző hónaphoz mérten 8,6%-kal kevesebb élveszületés történt, miközben számottevően, 26%-kal emelkedett a halálozások száma, a természetes fogyás az októberi 4216 főről novemberre 8032 főre nőtt.

2020 novemberében:1

7334 gyermek jött világra, 0,3%-kal, 19 újszülöttel több, mint 2019 novemberében.

15 366 fő vesztette életét, 52%-kal, 5279 elhunyttal több az egy évvel korábbinál. 2000. január óta ez a legmagasabb havi halálozási szám, amelyet akkor a tetőző szezonális influenzajárvány okozott.

A halálozások száma jelentősebb mértékben emelkedett a születések számánál, ennek következtében a havi természetes fogyás 8032 fő volt, ami a 2019. novemberi 2772-höz képest 190%-os növekedést jelent.

14%-kal csökkent a házasságkötések száma, 3661 pár lépett frigyre, 595-tel kevesebb, mint 2019 novemberében.

2020 január–novemberében:

84 975 gyermek jött világra, 4,4%-kal, 3563-mal több a 2019. január–novemberinél. Ezen belül január–februárban 8,8, március–májusban 2,3, júniusban 9,1, július–augusztusban 2,6, szeptember–novemberben pedig 3,4%-kal több volt az élveszületések száma 2019 azonos időszakaihoz viszonyítva.

teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,56 volt a 2019. január–novemberi 1,49-hoz képest.

122 302-en haltak meg, 3,3%-kal, 3909-cel többen, mint egy évvel korábban. Január–februárban 13, május–júliusban 2,0%-kal kevesebben, míg március–áprilisban 1,8, augusztus–szeptemberben 2,5, októberben 16, novemberben pedig 52%-kal többen hunytak el az egy évvel korábbinál.

Az elhunytak számának október–novemberi, jelentős mértékű emelkedése következtében a természetes fogyás 37 327 fő volt, ami a 2019. január–novemberi 36 981 főhöz képest 0,9%-os növekedést jelent.

63 994 pár kötött házasságot, ami 3,1%-kal, 1946-tal több a 2019 azonos időszakinál. Január–márciusban 101, áprilisban 8,9, szeptember–októberben 8,3%-kal több, míg május–augusztusban 15, novemberben pedig 14%-kal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos időszakaiban.

Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 13,7 halálozás jutott. Mindkét adat 0,4 ezrelékponttal volt magasabb a 2019. január–novemberi időszakinál. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,2 ezrelékes értéke csak kismértékben volt magasabb az egy évvel korábbinál. 2020 január–novemberében ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékponttal kevesebb az előző év január–novemberinél. A házasságkötési arányszám 7,2 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.

A népmozgalom főbb adatai, 2020. január–november

Népmozgalmi esemény Száma Változás az előző év azonos időszakához képest, % Ezer lakosra Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés84 9754,49,54,4
Halálozás122 3023,313,73,3
Csecsemőhalálozás288–5,63,4a)–9,5
Természetes szaporodás/fogyás–37 3270,9–4,20,9
Házasságkötés63 9943,17,23,1

a) Ezer élveszületésre.