Bevezetés
Fizikai energiaáramlási számlák
A nemzetgazdaság és a háztartások 2018-ban 1 TJ energia felhasználásával 29 millió forintnyi GDP-növekedést indukáltak.
Környezetvédelmi ipar
A legmagasabb környezetvédelmi ipari bruttó hozzáadott érték a hulladékgazdálkodás nemzetgazdasági ágazathoz köthető.
Légszennyezés a termelésben
Magyarországon a vizsgált légszennyezőanyag-csoportok és a bruttó hozzáadott érték abszolút szétválása figyelhető meg.
Ahhoz, hogy jobban megértsük a körülöttünk lévő világot, olyan módszerekre van szükségünk, amelyekkel fel tudjuk tárni a különböző társadalmi, gazdasági rendszerek közötti összefüggéseket, ezek környezetre gyakorolt hatásait.
A nemzeti számlák rendszere a forrásokat veti össze azok felhasználásával. A környezeti számlák ennek analógiájára születtek, melyek a környezet, valamint a gazdaság és a társadalom közötti összefüggést mutatják be, és rávilágítanak azokra a kapcsolatokra, amelyekkel olyan hagyományos indikátorok, mint például a GDP vagy a nemzeti jövedelem nem foglalkoznak. A környezeti számlák megmutatják, hogy a környezet hogyan járul hozzá a gazdasághoz (például nyersanyagok kitermelésén keresztül), milyen hatással van a gazdaság a környezetre (például az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok vagy a légszennyező anyagok kibocsátása), és hogyan reagál a társadalom a környezeti kérdésekre (például adózás és a környezetvédelem kiadásai révén).
Az anyagi javak gyarapodása a természeti erőforrások felhasználásával, terhelésével történik, ahhoz hogy a fejlődésünk fenntartható legyen, a környezetet ért terheléseket, a természeti erőforrások felhasználását mérsékelni szükséges. Meg kell vizsgálnunk a környezeti terhelés és egy adott gazdasági változó viszonyának a változását egy adott időszakban: ha a gazdasági változó nő, miközben a környezeti változó csökken vagy stagnál, akkor abszolút szétválásról beszélünk, amennyiben a környezeti terhelés kisebb ütemben nő, mint a gazdasági változó, relatív szétválásról van szó.
A zöldgazdaságról szóló elemzésünkben olyan összefüggéseket tárunk fel, amelyek a gazdasági ágak és a háztartások erőforrás-felhasználásán (energia és egyéb természeti erőforrások) és környezetterhelésén (hulladék, levegőszennyezés) túl azok gazdasági kapcsolatait is bemutatják (termelékenység, intenzitás). A környezet terhelése mellett ismertetjük, hogy a társadalom, a gazdaság és a politika milyen eszközökkel próbálja csökkenteni az ember környezetre mért hatásait, a környezetvédelmi ráfordítások és beruházások változását, a környezetvédelmi szolgáltatások és ipar tevékenységét, és a környezeti adók rendszerét.
A legszennyezőbb ágak viszonylag kisebb gazdasági súlyt képviselnek a bruttó hozzáadott értéken belül.
A mezőgazdaság a legjelentősebb levegőszennyező nemzetgazdasági ág – a szálló por (PM10) 16,5, az ózon előanyagok 22,9, a savasodást okozó gázok 61,0 és az üvegházhatású gázok 12,4%-áért felel a teljes kibocsátások arányában. Bruttó hozzáadott értéke a nemzetgazdaság 3,6%-át teszi ki. A környezeti adók 4,8%-át fizeti ez az ág, ugyanakkor a mezőgazdaságban tevékenykedő környezetvédelmi ipar bruttó hozzáadott értéke 12,0%-kal a harmadik legjelentősebb.
A legszennyezőbb gazdasági ágak közül a feldolgozóipar képezi a legnagyobb bruttó hozzáadott értéket a nemzetgazdaságban, elsősorban az energiafelhasználása (27,7%) kiugró, de a hulladéktermelésben és a légszennyezésben is jelentős a szerepe.
Az energiaellátás nemzetgazdasági ág bruttó hozzáadott értéke arányát tekintve csekély, hulladéktermelése és üvegházhatásúgáz-kibocsátása számottevő, azonban a környezeti adók tekintetében a második legkisebb befizető.
A szállítás, raktározás ezzel szemben a bruttó hozzáadott érték teljesítményéhez és a környezeti kibocsátásaihoz viszonyítva erősebben terhelt a környezeti adókkal.
A környezetvédelmi ipar tevékenysége legnagyobb részben hulladékgazdálkodás, megújuló energiaforrások termelése és szennyvízkezelés (e három tevékenység hozzáadott értékének 83%-át adja). Sajátos iparról van szó, amely nem jelenik meg önálló nemzetgazdasági ágként, azonban szolgáltatásaival átível a teljes nemzetgazdaságon. A környezeti adók mellett a környezetvédelmi ipar teljesítménye egy-egy nemzetgazdasági ágra bontva egyfelől mutatja, hogy mely ágaknál legjelentősebb a kibocsátás, amelyet kezelni kell, másfelől azt is jelzi a tőle igénybe vett szolgáltatásokkal, hogy mekkora a környezetvédelmi piac az ágon belül, mekkora közvetve a ráfordítás mértéke. A környezetvédelmi ipar teljesítménye nagyrészt a vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés nemzetgazdasági ágban mutatható ki.
Az energiafelhasználás és a kibocsátások jelentős része a háztartásoknak mint a gazdaság fő végfogyasztóinak tulajdonítható, ennek megfelelően ők a környezeti adók legnagyobb viselői is.
Ha összevetjük az ágazatok hulladéktermelését és az általuk okozott környezeti károk ellensúlyozására befizetett adók mennyiségét, egyes ágazatok esetében aránybeli eltolódásokat tapasztalunk. Jóllehet a környezeti károk nem csak a hulladéktermelésből adódnak. A befizetett környezeti adó 45%-a a háztartásokat terheli, míg a hulladéknak csupán 14,9%-a keletkezik náluk. Az építőipar környezeti adóterhe az összes környezeti adó 5,6%-át jelenti, míg az összes hulladéktermelés több mint egyharmada ehhez az ághoz köthető. A mezőgazdaság kétszer akkora részt képvisel a befizetett adókból, mint amennyi a hulladéktermelésből való részesedése.
Fizikai energiaáramlási számlák
A fizikai energiaáramlási számlák az európai környezeti-gazdasági számlák egyik modulja. Az energiának a környezet és a gazdaság közötti, valamint a gazdaságon belüli fizikai áramlását írják le terajoulban kifejezve.
Az energiaáramlásoknak három típusát különbözteti meg:
- természetes energiaforrások: a természeti környezetből a gazdaságba történő áramlások (szilárd, folyékony és gáz halmazállapotú fosszilis- és megújuló energiahordozók);
- energetikai termékek: a nemzeti számlákban meghatározott termelési folyamatokból származó kibocsátás; jellemzően a bányászat, finomítók, erőművek által előállított termékek (üzemanyagok, hő- és villamos energia);
- energiamaradványok: főleg energiaveszteségek (kitermelés, elosztás, átalakítás, tárolás és a végfelhasználás során elillanó hő formájában), amelyek a gazdaságból a természetes környezetbe áramlanak.
Bemutatja az áramlások eredetét (forrását), valamint a rendeltetését (felhasználását) is.
A nemzetgazdaság országhatárokon belül működő egységeinek gazdasági tevékenységéből származó energiaáramlásokat 64 gazdasági tevékenység szerinti bontásban rögzíti. A gazdasági tevékenységek magukban foglalják a termelést, a felhasználást, valamint a felhalmozást. A számlarendszer kiterjed a háztartásokra is. Elszámolási rendszere a nemzetgazdaság teljesítményét leíró nemzeti számlák rendszerével teljes összhangban van.
A fizikai energiaáramlási számlák kiegészítik a hagyományos energia-statisztikákat, mérlegeket és származtatott mutatókat, amelyek az EU energiapolitikáinak elsődleges adatforrásai. A fizikai energiaáramlási számlák egyik kulcsindikátora a nettó hazai energiafelhasználás.
2018-ban a nemzetgazdaság és a háztartások nettó hazai energiafelhasználása 1,2 millió terajoule volt (az unió hasonló lakosszámú fejlett országaiban ez az érték 1,3–2,2 terajoule között mozgott). Ennek döntő hányadát (70%) a gazdaság termelési tevékenysége során használta fel, míg a fennmaradó 30%-át a háztartások közvetlen energiafelhasználása tette ki. A lakosság a felhasznált energia túlnyomó részét, közel hattizedét fűtési és hűtési célokra fordította. Emellett jelentős mennyiségű energiát használt fel a közlekedés során (30%) is. Előbbiek miatt lényeges környezeti célkitűzés az épületek energetikai korszerűsítése, valamint a közösségi közlekedés fejlesztésének támogatása, részarányának emelése.
A bruttó hazai termék és a nettó hazai energiafelhasználás hányadosa, vagyis az energiatermelékenység megmutatja, hogy egységnyi energia felhasználásával mekkora GDP-növekedés érhető el. Minél nagyobb a mutató értéke, annál hatékonyabban hasznosítja az energiát a gazdaság, kisebb terhelést róva a környezetre. A kisebb érték pedig pazarlóbb, alacsonyabb termelékenységet mutat.
2018-ban javult az energiatermelékenység
Az energiatermelékenységi mutató 2014-től 2017-ig stagnált, majd 2018-ban 6%-kal nőtt az előző évhez képest, amikor is a nemzetgazdaság és a háztartások 1 TJ energia felhasználásával 29 millió forintnyi GDP-növekedést indukáltak. A növekedés elsősorban annak köszönhető, hogy szinte ugyanakkora GDP előállításához 4%-kal kevesebb energiára volt szükség. Vagyis a GDP és a nettó hazai energiafelhasználás üteme 2017-ig együtt mozgott, és csak az utolsó évben vált szét. A nettó hazai energiafelhasználás csökkenése kisebb részben (4%) a háztartások közlekedési célú, nagyobb részben fűtési célú energiafelhasználásának mérséklődéséből ered. A 2017. évi, átlagosnál hidegebb tél miatt megugrott – az alapvetően gázalapú – fűtési fogyasztás 2018-ra mintegy 9%-kal esett vissza. Mindez azt jelenti, hogy a termelési oldalon a GDP és az energiafelhasználás szétválása nem valósult meg.
Nagy energiafelhasználás, csekély hozzáadott érték
2018-ban a nemzetgazdasági ágak 821 ezer terajoule nettó energiafelhasználásának mintegy felét három ágazat adta. Az energiaellátás igényelte a legtöbb energiát 27%-os részesedéssel a teljes felhasználásból. A felhasznált energia a villamos energia, gáz, hő ellátása és elosztása során felmerült átalakulási veszteségeket, valamint a saját felhasználást tartalmazta. A második legnagyobb felhasználó a vegyipar (vegyi anyag, termék gyártása), 15%-os részaránnyal, míg a szárazföldi, csővezetékes szállítás a nettó felhasználás 8%-át tette ki. (A csővezetékes szállítás energiafelhasználása a szállított anyag mozgatásához szükséges energiát jelenti.) Ezen ágazatok gazdasági súlyát vizsgálva azonban megállapítható, hogy a bruttó hozzáadott értékük az energiafelhasználásukkal szemben csekély, mindössze 6% volt. A nagy energiafelhasználás egyúttal jelentős környezeti terheléssel jár. A környezeti károk okozása, illetve környezetszennyezések után befizetett adójuk mennyisége ezért számottevő. 2018-ban a nemzetgazdaságra kirótt környezeti adóknak mintegy 35%-át fizette együttesen a három ágazat, elsősorban energiaadó formájában. A döntő hányad (27%) azonban a szárazföldi, csővezetékes szállításhoz kapcsolható, a másik két ágazat részaránya jóval kisebb.
2014-től 2018-ig a legnagyobb energiafelhasználó ágak – melyek a gazdaság energiafogyasztásának 83%-áért felelősek – közül a magasabb bázisról induló kereskedelem, gépjárműjavítás energiatermelékenységi mutatója javult jelentősen. Az iparág a mintegy 30%-os növekedést energiafelhasználásának 4%-os csökkenésével és hozzáadott értékének 24%-os bővülésével érte el. A többi ágra (szállítás, raktározás; feldolgozóipar; energiaellátás) stagnálás jellemző, energiatermelékenységük alacsony szinten maradt.
Hazai energiamérleg-áramlások, 2019
Forrás: Eurostat.
Megjegyzés: a bemutatott folyamatábra az alábbi linken elérhető az Eurostat honlapján interakív formában. Az alkalmazás lehetővé teszi az egyes áramok további részletesebb bontását.
https://ec.europa.eu/eurostat/cache/sankey/energy/sankey.html?geos=HU&year=2019&unit=TJ&fuels=TOTAL&highlight=_&nodeDisagg=0101000000000&flowDisagg=true&translateX=15&translateY=-5&scale=3&language=EN
Hazai energiamérleg-áramlások a megújuló energiára vonatkozóan, 2019
Forrás: Eurostat.
Megjegyzés: a bemutatott folyamatábra az alábbi linken elérhető az Eurostat honlapján interakív formában. Az alkalmazás lehetővé teszi az egyes áramok további részletesebb bontását.
https://ec.europa.eu/eurostat/cache/sankey/energy/sankey.html?geos=HU&year=2019&unit=KTOE&fuels=TOTAL&highlight=_3_&nodeDisagg=0101000000000&flowDisagg=true&translateX=0&translateY=0&scale=1&language=EN
A folyamatábra az egyes energiatermékek (üzemanyagok, hő- és villamos energia) feldolgozási szakaszait, a folyamatok közötti energiaátadásokat és a gazdaság különböző szektoraiba való áramlását jeleníti meg energiaegységben kifejezve. A vonalak vastagsága arányos az adott áramlásban lévő anyag vagy energia mennyiségével.
Az ország energiaimport-függőségét jól mutatja, hogy 2019-ben a rendelkezésre álló 1 678 PJ energia döntő része (73%) behozatalból származott, csak kisebb hányadát állította elő a hazai termelés. A primer energiatermelésen belül a megújulók aránya 28%-ot tett ki.
A rendelkezésre álló energiahordozók jelentős részét a földgáz (energiaértékben kifejezve 42%-át) adta, ezt követte a kőolaj és kőolajtermékek (29%), az atomenergia (10%), a megújulók (8,3%), valamint a szén, széntermékek (5,2%). Az energiaáramlás 43%-a a felhasználáshoz átalakítást igényelt, ezért finomítókba, hőerőművekbe került. A megújuló energiahordozók átalakításra kerülő 1/3 részéből döntően villamos energiát állítottak elő, míg 2/3 részük közvetlenül került energetikai célú végső felhasználásra.
Az átalakítás után elérhető energia 57%-a végső felhasználásra, 30%-a exportra került. 2019-ben az exportált energia főleg földgáz- és kőolajtermékekből állt, és 5%-ot tett ki a folyékony bioüzemanyagok aránya.
A végső energiafogyasztás a végfelhasználók (ipar, közlekedés, szolgáltatások, lakosság, mezőgazdaság szektorai) számára energiafelhasználás céljából átadott energia mennyisége. A megújuló energiaforrások 70%-át a lakosság használta fel, az ipar részesedése 13, a közlekedésé 11% volt. A zöldenergia végső energiafogyasztáson belüli aránya is a háztartásokban volt a legjelentősebb, 23%. Az iparban az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása, valamint a papírgyártás, nyomdaipari tevékenység ágazatcsoportokban számottevő a megújulók felhasználása (13%). A közlekedésen belül csak a közúti közlekedés használt megújuló energiaforrást folyékony bioüzemanyag (biodízel és bioetanol) formájában.
Környezeti adók
Környezeti adóknak nevezzük – az OECD és az Eurostat definíciója értelmében – azokat az adótípusokat, amelyek adóalapja olyan fizikai egység, amelynek bizonyítottan negatív hatása van a környezetre. A környezeti adók alanyai a vállalatok és a háztartások.
A környezettel összefüggő adófajták négy csoportba sorolhatóak: energiaadók (beleértve a szén-dioxid-adót is), közlekedési/szállítási, szennyezési és erőforrásadók.
Az energiaadók alapját a különböző energiatermékek képezik, amelyeket az erőművekben vagy a közúti és légi közlekedés során üzemanyagként használnak. A közlekedési/szállítási adók közül Magyarországra a gépjárművekre kivetett adók jellemzőek. A harmadik kategória, a szennyezési adó alapja a levegő- és vízszennyezés, a különféle szilárdhulladék-, vagy zajkibocsátás. Magyarországon ide sorolandók a környezetvédelmi termékdíjak. Az erőforrásadók a természeti erőforrások (föld, erdő, hal- és vadállomány) használata után fizetendőek.
2000 óta majdnem megduplázódott a környezeti adók GDP-n belüli aránya
2000 és 2018 között több mint kétszeresére nőtt a beszedett környezeti adók összege, miközben a GDP-hez viszonyított aránya is fokozatosan növekszik. A környezeti adókon belül az energiaadók képviselik a legnagyobb csoportot, de évről évre fokozatosan nő a közlekedési és szennyezési adók aránya is. A közlekedési adók aránya 2004-től vált hangsúlyosabbá, míg a szennyezési adók környezeti adókon belüli aránya 2012-ben emelkedett erőteljesebben.
Az energiaadók nagy része az üzemanyagok jövedéki adójából származik. A szennyezési adók 12 termékdíjból, valamint környezetterhelési díjból adódnak össze. Ezek közül a legjelentősebb államháztartási bevételt a csomagolóeszközök termékdíja jelenti. A termékdíjak mellett 2013 óta a hulladéklerakási járulék is a szennyezési adókat növeli. Az erőforrásadók köre fokozatosan szűkült az időszak során. Jelenleg a földvédelmi járulékra korlátozódik, melyet a termőföld más célú hasznosítása esetén kell fizetni. A közlekedési és szállítási adók döntő többségét (2018-ban közel 46%-át) a központi és helyi gépjárműadó adja, melyet kiegészít a gépjármű-regisztrációs adó, a cégautók adója, valamint a baleseti biztosítási adó.
A háztartások fizetik a legtöbb környezeti adót
A legtöbb környezeti adót a háztartások mint végfelhasználók fizetik. Ez visszavezethető a szennyező fizet elvére, vagyis egy termelési vagy szolgáltatási láncban a végső felhasználóra hárítják a környezeti adókat. Ez alól a hulladéklerakási járulék képez kivételt a rezsicsökkentési program keretében meghatározott szemétdíjplafon miatt.
2018-ban a környezetvédelmi adók 45%-át a háztartások fizették. Adócsoportonként vizsgálva az erőforrásadók egészét, a közlekedési adók 64%-át, a többi adó 41-42%-át fizették a háztartások. A nemzetgazdasági ágak közül összességében a szállítás és raktározás, valamint a feldolgozóipar környezeti adóterhe volt a legnagyobb. A közlekedési adókon belül jelentősnek számított a kereskedelem és gépjárműjavítás adómennyisége, míg a szennyezési adók nagy részét a feldolgozóipar mellett a vízellátással (szennyvíz gyűjtése, kezelése), hulladékgazdálkodással és szennyeződésmentesítéssel foglalkozó vállalatok fizették. Az energiaadók ötöde a szállítással, raktározással foglalkozó cégeknek tulajdonítható.
Környezetvédelmi ráfordítások
Környezetvédelmi ráfordításoknak tekintjük azokat a gazdasági ráfordításokat, melyek fő célja a környezetszennyezés vagy -degradáció megelőzése, csökkentése vagy megszüntetése. Ennek tekintjük a környezetvédelmi beruházások mellett a végső fogyasztási ráfordításokat, a folyó felhasználást, valamint a kapott, illetve fizetett környezetvédelmi támogatásokat.
Környezetvédelmi beruházásnak minősül minden olyan beruházási ráfordítás, amelynek elsődleges célja a környezetszennyezés vagy bármilyen más környezetkárosítás megelőzése, csökkentése és megszüntetése. Ezek a beruházások valamely környezetvédelmi feladat miatt merülnek fel, és egyértelműen, közvetlenül a környezetvédelmi feladat megvalósításához rendelhetők.
A környezetvédelmi ráfordítások és beruházások elsődlegesen a szennyvízkezeléshez és hulladékgazdálkodáshoz kötődnek, azonban vannak további környezeti területek is, melyekhez kapcsolódhatnak (például levegő- és klímavédelem, táj- és természetvédelem, talaj, talaj- és felszíni vizek védelme és helyreállítása, zaj- és rezgésvédelem, sugárzás elleni védelem, környezetvédelmi K+F).
A környezetvédelmi ráfordítások számlájának (Environmental protection expenditure accounts – EPEA) célja, hogy átfogó képet adjon a környezetvédelem nemzetgazdaságon belüli súlyáról, jelentőségéről.
A nemzetgazdaság környezetvédelmi ráfordításai ingadoztak az utóbbi években
A környezetvédelmi ráfordítások értéke mind abszolút értelemben, mind a GDP-hez viszonyítva 2015-ben volt a legmagasabb. Ebben jelentős szerepe lehetett a 2007–2013-as uniós költségvetési ciklus projektjei záró munkálatainak. 2016-ra komoly visszaesés következett be, majd a ráfordítások értéke ezt követően növekedésnek indult.
A környezetvédelmi ráfordítások legnagyobb részben a vállalati szektorhoz kötődnek, 2018-ban az összes ráfordításból 56, a háztartások 23, a kormányzat és a nonprofit közműcégek pedig 21%-kal részesedtek.
A környezetvédelmi ráfordítások meghatározó része a hulladékgazdálkodáshoz és a szennyvízkezeléshez kötődik
Környezeti területek szerint vizsgálva a ráfordítások 83%-át a hulladékgazdálkodáshoz és szennyvízkezeléshez kötődő tevékenységek adják, 2018-ban 45, illetve 38%-kal.
A környezetvédelmi beruházások aránya jelentősen ingadozott az elmúlt években
A környezetvédelmi beruházások összes beruházáshoz viszonyított aránya 2015-ben volt a legmagasabb (7,1%), majd 2017-re jelentősen visszaesett (1,8%-ra), ez azzal magyarázható, hogy a környezetvédelmi beruházások a többi beruházásnál is jobban kötődnek az uniós forrásokhoz. 2014-ben és 2015-ben az előző uniós költségvetési ciklus projektjeinek záró munkálatai miatt kiemelkedő beruházási teljesítmény valósult meg, az ezt követő években viszont a 2014–2020-as ciklushoz tartozó, jelentős összértékű projektek többsége még nem realizálódott tárgyieszköz-beruházásokban.
A környezetvédelmi ráfordítások és beruházások értéke meglehetősen együtt mozgott a vizsgált időszakban, mindkettő értéke 2015-ben volt a legmagasabb, 2016-ban pedig a legalacsonyabb.
A szennyvízkezelés dominálja a környezetvédelmi beruházásokat
A környezetvédelmi ráfordítások összértékéhez hasonlóan a beruházások között is a szennyvízkezelés és hulladékgazdálkodás dominál, 2018-ban 48, illetve 29%-kal.
A környezetvédelmi ráfordítások és beruházások irányultsága elsősorban a kibocsátáskezelés finanszírozására, meglévő technológiai fejlesztésére enged következtetni. A ráfordítások és a beruházások esetében is a megelőzés és a kezelés közötti erősen eltolódott arány magában hordozza azt, hogy a gazdasági folyamatok kezdetektől való zöldítése, rendszerszintű átalakítása nem képez prioritást.
Csökkent a háztartások környezetvédelmi kiadása
A háztartások környezetvédelmi kiadásai valamelyest csökkentek 2015 óta, illetve megfigyelhető közeledés a szennyvízkezelésre, illetve hulladékgazdálkodásra költött összegek között: míg 2015-ben a kiadások 66%-át fordították szennyvízkezelésre és 34%-át hulladékgazdálkodásra, addig 2018-ban ez az aránypár már 59 és 41% volt.
Környezetvédelmi ipar
A környezetvédelmi ipar magában foglalja egyrészt a környezetvédelmi termékek, technológiák előállítását, szolgáltatások nyújtását (közvetlen szennyezéscsökkentés), másrészt a tisztább és/vagy erőforrás-hatékony termékek, valamint az integrált környezetvédelmi technológiák előállítását (integrált szennyezéscsökkentés). Célja – a környezetvédelmi ráfordításokhoz hasonlóan – a környezetszennyezés vagy -degradáció megelőzése, csökkentése vagy megszüntetése, továbbá hozzájárulhat a természeti erőforrásokkal történő hatékonyabb gazdálkodáshoz, ezzel is csökkentve a környezet terhelését.
Példa lehet környezetvédelmi termékre a különféle filterek, katalizátorok, tisztítóberendezések, technológiára a veszélyes hulladékok ártalmatlanításának folyamata, szolgáltatásra a szennyvízszállítás és -kezelés, tisztább és/vagy erőforrás-hatékony termékre pedig egy energiahatékonyabb, nyersanyag-takarékosabb, vagy éppen kevesebb szennyezést kibocsátó termék.
A környezetvédelmi ipar nem különálló nemzetgazdasági ág, az idetartozó tevékenységek besorolhatóak különböző gazdasági ágakba. A környezetvédelmi ipar tehát a nemzetgazdasági ágakon átívelő, egyfajta horizontális tevékenységként jelenik meg. Ennek mérésére a környezetvédelmi ipar (Environmental goods and services sector accounts – EGSS) számláját használjuk.
2016-ban volt a legmagasabb a környezetvédelmi ipar bruttó hozzáadott értéke
Mind abszolút értékét, mind a nemzetgazdaság egészéhez viszonyított arányát tekintve 2016-ban volt a legjelentősebb a környezetvédelmi ipar szerepe, ezt követően csökkenni kezdett, a visszaesés főleg a feldolgozó- és építőiparban volt jelentős.
A környezetvédelmi ipar célpiaca erősen koncentrált
A környezetvédelmi iparnak mind a bruttó hozzáadott értékét, mind a nemzetgazdasági ág összértékéhez viszonyított arányát figyelembe véve a legnagyobb szerepe a vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés nemzetgazdasági ágban van, az ág összértékéből 51%-kal részesedve. Jelentős még a környezetvédelmi ipar szerepe az energiaellátás, a mezőgazdaság, építőipar és feldolgozóipar ágakban is.
A környezetvédelmi ipar hozzáadott értékének kétharmadát a környezetvédelem, egyharmadát az erőforrás-menedzsment adja
A környezetvédelmi iparba tartozó tevékenységeket aszerint is csoportosíthatjuk, hogy azok a környezetvédelmet vagy az erőforrás-menedzsmentet célozzák. A különböző tevékenységek megoszlása az Eurostat osztályozása alapján a következő:
| Környezetvédelem | Erőforrás-menedzsment |
|---|---|
| Levegő- és klímavédelem | Vízgazdálkodás |
| Szennyvízkezelés | Erdőgazdálkodás |
| Hulladékgazdálkodás | Vadgazdálkodás |
| Talaj, talaj- és felszíni vizek védelme és helyreállítása | Energiagazdálkodás |
| Zaj- és rezgésvédelem | Ásványi anyagok kezelése |
| Táj- és természetvédelem | Erőforrás-menedzsmenthez kapcsolódó kutatás-fejlesztés |
| Sugárzás elleni védelem | Egyéb erőforrás-menedzsment tevékenységek |
| Környezetvédelmi kutatás-fejlesztés | |
| Egyéb környezetvédelmi tevékenységek |
A kétféle tevékenység megoszlása kétharmad-egyharmad arányú volt 2018-ban.
A hulladékgazdálkodás dominálja a környezetvédelmi ipari hozzáadott értéket
A környezetvédelmi ipar bruttó hozzáadott értékének legnagyobb hányadát a hulladékgazdálkodás adja (36%), ezt követi a megújuló energiaforrások termelése (24%), a szennyvízkezelés (23%), a hő- és energiamegtakarítás és -menedzsment (8,5%), a talaj, talaj- és felszíni vizek védelme és helyreállítása (6,0%), valamint minden más környezetvédelmi és erőforrásmenedzsment-tevékenység (2,5%).
Folyamatosan emelkedik a környezetvédelmi iparban foglalkoztatottak száma
A környezetvédelmi iparban foglalkoztatottak száma egyenletesen növekedett 2017-ig, ekkor az összes foglalkoztatott 0,98%-a dolgozott ide sorolható munkakörben. 2018-ra számuk és arányuk valamelyest csökkent. Megoszlásuk nagyjából fele-fele arányú a közvetlen szennyezéscsökkentés, illetve integrált szennyezéscsökkentés terén dolgozókat tekintve.
A környezetvédelmi iparban foglalkoztatottak legnagyobb része a vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés nemzetgazdasági ágban dolgozik, ezt követi a mezőgazdaság, valamint az energiaellátás.
Hulladék
A hulladékgazdálkodás a társadalom és a gazdaság működésének elengedhetetlen tartozéka. Minél magasabb szintű megvalósítása a fejlettség fokmérője és egyben a fenntartható fejlődés egyik mutatója. Egyik fő célja a hulladékok keletkezésének minimalizálása, amely olyan termelési és fogyasztási minták alkalmazását jelenti, amelyek takarékosan bánnak a természeti erőforrásokkal, így eleve nem keletkezik hulladék. Ennél egy fokkal kevésbé környezetkímélő megoldás az újrahasználat, mint pl. a betétdíjas csomagolások, vagy más olyan megoldások, melyek során a hulladékká váló termékek javítást követően ismét használatba helyezhetőek. Ezt követi az anyagában történő hasznosítás, amely a hulladékok alapanyaggá alakítása, majd más termék ebből történő előállítása miatt jóval nagyobb környezeti terheléssel jár. Amennyiben ez nem végezhető el gazdaságosan, a hulladékot elégetik, amely az energetikai hasznosítás mellett jelentős szennyezéssel jár. A legnagyobb terheléssel a hulladékok lerakása jár. Az előbb ismertetett fokozatok az ún. hulladékhierarchia elemei. A sorrend betartását jogszabályok írják elő.
Keletkezett hulladék alatt egy adott állam területén képződő bármely anyag vagy tárgyak összességét értjük, amely(ek)től tulajdonosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles (2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról).
A hulladékkezelés összetett környezeti és hulladékgazdálkodási feladat: a hulladékban fellelhető értékes anyagok hasznosítása, illetve a hulladékok környezetvédelmi szempontból megfelelő módon történő ártalmatlanítása egyre költségesebb.
Az Európai Unió a tagállamok számára fokozatosan a hulladék egyre nagyobb arányú elkülönített gyűjtését, újrafeldolgozását, valamint a hulladéklerakás csökkentését írja elő.
Magyarországon 2004 és 2009 között jelentősen csökkent, majd évekig stagnált a keletkezett hulladék mennyisége, 2017-2019-ben azonban újra emelkedni kezdett. 2019-ben mintegy 19 millió tonna hulladék keletkezett.
Az egyes hulladékfajták közül 2004 és 2019 között a mezőgazdasági és az élelmiszeripari, illetve az ipari és az egyéb gazdálkodói hulladékok mennyisége mérséklődött a legnagyobb mértékben. A mezőgazdasági és élelmiszeripari hulladék mennyisége módszertani változás miatt 2008-ban jelentősen csökkent − ettől kezdve csak a ténylegesen hulladéknak minősülő trágya, állati és növényi melléktermékek mennyiségét tartalmazza −, 2019-ben kismértékben nőtt.
Az ipari hulladékok mennyisége 2010-ig folyamatosan csökkent annak hatására, hogy leépültek a nagy hulladéktermelő ágazatok (például bányászat, kohászat), nőtt a kisebb alapanyag-igényű ágazatok aránya a termelésben, és korszerűsítették a gyártási technológiákat. 2010 óta kisebb ingadozások mellett stagnál.
Az építési-bontási hulladékok mennyiségének alakulását elsősorban az építőipari beruházások mértékének változása befolyásolja, így mennyisége egyik évről a másikra jelentősen változhat. 2017-ben jelentős növekedést mutatott az ágazat, ennek megfelelően több építési-bontási hulladékra vonatkozó hulladékgazdálkodási engedélyt adtak ki. A korábbi évekhez képest jelentősen nőtt az építési-bontási hulladék mennyisége. A növekedés az azóta eltelt években folyamatos volt.
Nőtt az elkülönítetten gyűjtött hulladék aránya
A települési hulladék mennyisége 2013-ig kisebb ingadozásokkal fokozatosan csökkent, azóta stagnálónak mondható. Ezen belül az elkülönítetten gyűjtött hulladék aránya nőtt.
A keletkezett hulladék egyre nagyobb része hasznosul anyagában
Az Európai Unió ötévente elérendő célértékeket határoz meg annak érdekében, hogy a tagállamok és ezáltal az unió egésze fokozatosan egyre feljebb haladjanak a hulladékhierarchián. A célértékek az egyes hulladéktípusok kezelésére vonatkoznak. A települési hulladék esetében 2025-ig 25%-ra, 2035-ig pedig 10%-ra kell csökkenteni a lerakási arányt. Magyarországon a települési hulladék lerakási aránya 2018-ban 50% volt. További előírások vonatkoznak az elkülönítetten gyűjtött hulladékok körének növelésére is. 2025. január 1-jétől minden tagállamnak meg kell valósítania a textilhulladékok és a háztartási veszélyes hulladék elkülönített gyűjtését. A biohulladék elkülönített gyűjtése 2023. december 31-től válik kötelezővé.
A lerakással történő ártalmatlanítás 2004 óta csökkenő tendenciát mutat. Ezzel párhuzamosan nő az anyagában történő hasznosítás aránya, ami környezeti szempontból előnyösebb hulladékkezelési eljárás.
Az építőiparban keletkezik a legtöbb hulladék
Az egyes ágazatokat tekintve 2018-ban az építőiparban keletkezett messze a legtöbb hulladék. Ezt követik a háztartások és a feldolgozóipar. A feldolgozóiparon belül a fémgyártás és -megmunkálás, valamint az elektronikai, optikai termékek és járműgyártás hulladéktermelése volt kiemelkedő. A legtöbb veszélyes hulladék a vegyi anyag-, gyógyszer- és műanyaggyártás során keletkezett.
Anyagáramlások
A gazdasági szintű anyagáramlás-számlák egy statisztikai nyilvántartási keretrendszert alkotnak, éves bontásban bemutatják a gazdaságba be-, illetve onnan kikerülő anyagáramlások alakulását. Magukban foglalják a szilárd, a légnemű és a folyékony anyagokat a víz- (nagy tömege miatt nem vesszük figyelembe az anyagáramlás-számlákban) és levegőáramlások kivételével. Az anyagáramlás-számlák célja, hogy leírják a nemzetgazdaság, a természetes környezet és a világgazdaság többi része közötti anyagáramlásokban kifejezett fizikai kölcsönhatást.
Az erőforrás-termelékenység a GDP és a hazai anyagfelhasználás (Domestic Material Consumption – DMC) hányadosa. Az erőforrás-termelékenység segítségével meghatározható, hogy a gazdasági növekedéssel egyidejűleg milyen mértékű a természeti erőforrások igénybevétele. A mutató emelkedése a rendelkezésre álló erőforrások termelékenységének bővülését jelzi, ami lehetővé teszi a kevesebb környezeti kárral együtt járó gazdasági növekedést.
Környezeti értelemben a mutató az anyagok nemzetgazdaságon belüli felhasználása okozta környezetterhelés mérésére szolgál, amely során az anyagokat teljes életciklusuk alatt vizsgáljuk, függetlenül attól, hogy a környezet terhelése az országon belül vagy abban az országban történik, ahonnan a terméket importálták.
A hazai anyagfelhasználás 2005-ben tetőzött
A hazai anyagfelhasználás 60%-át az ásványkincsek, 27%-át a biomassza adta 2019-ben. 2004 és 2006 között az ásványi nyersanyagok, döntően a homok és a kavics bányászata számottevően emelkedett, ami jelentős részben az autópálya-építéseknek tulajdonítható. Ugyanakkor a megfelelő időjárási körülmények is átlag feletti biomassza-képződést tettek lehetővé 2004 és 2006 között.
2005-ben az előbb említett okok következtében a teljes hazai kitermelés meghaladta a 163 millió tonnát. 2012-ig a hazai kitermelés értéke csökkenő trendet követett, majd 2013–2014-ben az ásványi nyersanyagok intenzívebb bányászata (döntően a homok és kavics) miatt ismét növekedni kezdett a hazai nyersanyag-kitermelés, és azt követően egy átmeneti, 2016. évi csökkenés után 2019-re 158 millió tonna értékkel megközelítette a 2005. évi szintet.
Magyarországon 1995-ben 1 kilogramm erőforrás-felhasználása 173 forinttal járult hozzá a bruttó hazai termékhez. 1995 és 2005 között a mutató értéke 154 és 190 Ft/kg között ingadozott, majd 2006-tól 2012-ig emelkedő trendet követett. A mutató 2012-ben érte el a maximumát 322 Ft/kg értékkel. Ez a növekedés jelentős részben az anyagfelhasználás nagymértékű csökkenésével függ össze. Ezt követően az anyagfelhasználás növekedésével párhuzamosan az erőforrás-termelékenység csökkenő trendet követett, és értéke 2019-ben 208 Ft/kg volt. A 2004-ben és utána csatlakozó országokban (Magyarországon 0,75 euró/kg) a mutató értéke jelentősen alacsonyabb az EU27-átlagnál (1,98 euró/kg). A nyugat-európai országokban jellemzően ennél hatékonyabban gazdálkodnak a rendelkezésre álló (természeti) erőforrásaikkal. Az ásványolaj-nyersanyagok és a fémércek bányászata csökken, a nem fémes ásványi nyersanyagok és a biomassza kitermelt mennyisége évről évre ingadozik. A fémércek és a nem fémes ásványi nyersanyagok együttesen adják az ásványkincseket.
Magyarországon az anyagfelhalmozás a termékelőállítás nagyobb részét teszi ki, mint az unióban
Az anyagáramlási Sankey diagram része az unió körforgásos gazdaság nyomonkövetési keretrendszerének. Bemutatja a következő áramokat:
- a kitermelt anyagokat, amelyeket termékek előállításához, illetve energiaforrásként használnak fel;
- a társadalomba be-, illetve onnan kifelé történő áramlást;
- maradványanyagok és -termékek a környezetbe történő kibocsátását (pl. lerakott hulladék vagy levegőbe történő szennyezőanyag-kibocsátás), vagy visszanyerését és a gazdaságban való újbóli felhasználását.
Az Eurostat által összeállított diagram megmutatja a kitermelt, importált, újrahasznosított vagy ártalmatlanított anyagáramlásokat és a hozzájuk kapcsolódó kibocsátásokat. Az ábra szintén bemutatja az importot és az exportot, amelyeket ugyanúgy anyagáramlásoknak, termékeknek és hulladékoknak tekintünk a különböző országok gazdaságai között.
Anyagáramlás Sankey diagram, 2019 (Magyarország)
Forrás: Eurostat.
Megjegyzés: A bemutatott folyamatábra az alábbi linken elérhető az Eurostat honlapján interakív formában. https://ec.europa.eu/eurostat/cache/sankey/circular_economy/sankey.html?geos=HU&year=2018&unit=T_HAB&materials=TOTAL&highlight=&nodeDisagg=0101100100&flowDisagg=true&translateX=202&translateY=69.99999999999997&scale=0.6&language=EN&xyz=89&material=TOTAL
Anyagáramlás Sankey diagram, 2019 (EU27)
Forrás: Eurostat.
Megjegyzés: A bemutatott folyamatábra az alábbi linken elérhető az Eurostat honlapján interakív formában.
https://ec.europa.eu/eurostat/cache/sankey/circular_economy/sankey.html?geos=EU27&year=2018&unit=T_HAB&materials=TOTAL&highlight=&nodeDisagg=0101100100&flowDisagg=true&translateX=202&translateY=69.99999999999997&scale=0.6&language=EN&xyz=89&material=TOTAL
2019-ben az EU27-ben és Magyarországon a feldolgozott nyersanyagok egyaránt mintegy kétharmada a hazai kitermelésből, az unióban 21, Magyarországon 26%-a importból, a maradék pedig újrahasznosításból és feltöltésből származott. Az unióban a feldolgozott nyersanyagok 59, Magyarországon 67%-át termékelőállításra fordították, a többit pedig energiatermelésre használták fel vagy exportálták.
Az anyagok rendelkezhetnek rövid (pl. élelmiszer), illetve hosszú (pl. bútor) életciklussal. Az építőiparban felhasznált nyersanyagokat gyakran évtizedekig (esetenként évszázadokig) használják, és ezeket csak akkor hasznosítják újra, ha élettartamuk végére érnek. Ezen anyagok felhalmozódnak a gazdaságban, ha az növekszik, és a régi anyagokat jellemzően csak akkor vezetik ki a rendszerből hulladékként, ha az épületeket lerombolják. Az EU27-ben az anyagfelhalmozás a termékelőállítás 62, Magyarországon 89%-át tette ki.
A diagramban csak az újrahasznosítás és a feltöltés zárja a körforgásos gazdaság ciklusát (néhány egyéb kutató és szakértő az energia visszanyerését is figyelembe veszi).
Magyarország 1 főre vetítve lényegesen több anyagot termel ki, több anyagot exportál és importál, ugyanakkor az anyagáramláshoz köthetően kevésbé szennyezi a környezetet, mint az EU27-országok átlagosan.
Légszennyezés a termelésben
A levegőkibocsátási számlák közvetlenül hozzájárulnak az unió klímaváltozást, zöld növekedést és erőforrás-termelékenységet érintő politikai célkitűzéseihez. Számszerűsítik az országok gazdaságainak üvegházhatásúgáz- (ÜHG) és légszennyezőanyag-kibocsátásait az azokért felelős gazdasági ágazatok szerinti bontásban. Kibocsátás alatt a gázok vagy szálló por nemzetgazdaságból a légkörbe kerülő fizikai áramlását értjük.
A háztartások kibocsátásait a teljes kibocsátás részeként, a nemzetgazdasági ágak kibocsátásán kívül számszerűsítjük.
A következő fő ÜHG- és légszennyezőanyag-csoportokat különböztetjük meg:
Az üvegházhatású gázok és a légszennyező anyagok bemutatása
| Üvegházhatású gázok | Savasodást okozó gázok | Ózon előanyagok | Szálló por |
|---|---|---|---|
| Szén-dioxid (CO2) | Nitrogén-oxidok (NOx) | Nem metán illékony szerves vegyületek (NMVOC) | Legfeljebb 10 µm átmérőjű szálló por (PM10) |
| Biomassza szén-dioxid (CO2) | Kén-dioxid (SO2) | Szén-monoxid (CO) | Legfeljebb 2,5 µm átmérőjű szálló por (PM2,5) |
| Dinitrogén-oxid (N2O) | Ammónia (NH3) | Metán (CH4) | |
| Metán (CH4) | Nitrogén-oxidok (NOx) | ||
| Fluorozott szénhidrogének (HFC) | |||
| Perfluor-karbonok (PFC) | |||
| Kén-hexafluorid (SF6) |
A metán egyben ÜHG- és ózonelőanyag is, a nitrogén-oxidok savasodást okozó gázok és ózonelőanyagok is.
A fentiek közül 1990 és 2018 között mindegyik csoport kibocsátása csökkent. Leginkább a savasodást okozó gázok kibocsátását sikerült csökkenteni jelentős részben a kén-dioxid-kibocsátás mérséklődése miatt. E folyamat mögött elsősorban a tüzelőanyagok kéntartalmának mérséklődése, a szén használatánál kéntelenítő berendezések alkalmazása, illetve a szén felhasználásának visszaszorulása állnak.
Abszolút szétválás a légszennyezőanyag-csoportok és a bruttó hozzáadott érték között
Az ÜHG-kibocsátás és a bruttó hozzáadott érték közötti összefüggést nevezzük ÜHG-intenzitásnak. Minél kevesebb szennyezőanyag-kibocsátás jut egységnyi bruttó hozzáadott értékre, annál környezetkímélőbb módon állít elő javakat és szolgáltatásokat egy nemzetgazdasági ág.
Magyarországon a vizsgált szennyezőanyag-csoportok és a bruttó hozzáadott érték abszolút szétválása figyelhető meg. A bruttó hozzáadott érték növekedéséhez jelentős részben a feldolgozóipar (ezen belül is döntően a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, a közúti jármű gyártása), kereskedelem, gépjárműjavítás, információ és kommunikáció, szakmai, tudományos és műszaki tevékenység bővülése járult hozzá.
A termelőtevékenységek ÜHG-intenzitása mérséklődött
Az ÜHG-k a Földre érkező napsugárzást átengedik, azonban a földfelszínről felfelé haladó hőt nem, így számottevő melegedést okoznak.
1995 és 2018 között a teljes éves ÜHG-kibocsátás (beleértve a biomasszából származó szén-dioxidot is) szén-dioxid-egyenértékben számolva nem változott jelentősen, 73 és 84 millió tonna között ingadozott. Ezen belül a nemzetgazdaság emissziója csökkent, a háztartásoké nőtt.
Az energiaellátás nemzetgazdasági ág ÜHG-intenzitása azért nőtt, mert a kibocsátás kevésbé csökkent, mint a bruttó hozzáadott érték.
A vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés és a mezőgazdaság ágak ÜHG-intenzitása lényegében stagnált, mert hozzávetőlegesen azonos mértékben nőtt a bruttó hozzáadott érték és a kibocsátás.
A bányászat, kőfejtés ág ÜHG-intenzitása azért csökkent jelentősen, mert a kevesebb mint felére csökkenő kibocsátás közel duplájára növekvő bruttó hozzáadott értékkel párosult.
2018-ban a nemzetgazdaság ÜHG-intenzitása – CO2-egyenértéken számolva – az 1995. évi 4,5-ről 2,2 tonnára esett.
2018-ban a nemzetgazdasági ágak kibocsátásának több mint a felét az energiaellátás és a feldolgozóipar adta.
A kibocsátott ÜHG 71%-a a nemzetgazdasági ágak kibocsátásából származott, a többi a háztartások kibocsátása során, jelentős részben fűtéssel, hűtéssel és gépkocsihasználattal került a levegőbe.
2018-ban a szén-dioxid a nemzetgazdasági ÜHG-kibocsátás 77%-áért volt felelős. A teljes szén-dioxid-kibocsátás 34%-át a háztartások bocsátották ki, a második legnagyobb kibocsátó az energiaellátás volt (22%-kal). Ez utóbbi nemzetgazdasági ághoz túlnyomórészt az erőművek és fűtőművek kibocsátása tartozik.
2018-ban a metán teljes kibocsátásának (7,3 millió tonna szén-dioxid-egyenértéken számolva) 45%-a a vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése, hulladékgazdálkodás, szennyeződésmentesítés nemzetgazdasági ághoz (víztermelés, -kezelés, -ellátás, hulladékártalmatlanítás, komposztálás, a hulladék biogázerőművekben való hasznosítása és a szennyvíz gyűjtése, kezelése tartoznak ide), 38%-a a mezőgazdasághoz (elsősorban a kérődző állatok kibocsátása, trágyakezelés, organikus műtrágya használat, mezőgazdasági termékek kezelése tartoznak ide) volt köthető. A dinitrogén-oxid esetében a teljes kibocsátás (4,9 millió tonna szén-dioxid egyenérték) 86%-áért a mezőgazdaság volt felelős.
Karbonlábnyom
A karbonlábnyom az Eurostat definíciója szerint a termékek végső felhasználása által keletkezett szén-dioxid. A lábnyom így áttételesen azt mutatja meg, hogy mennyire bánunk takarékosan és fenntartható módon a különböző erőforrásainkkal. (Lábnyom bármely más szennyező anyagra is számítható.) A szén-dioxid a legjelentősebb ÜHG, ezért is érdemes kiszámítani a karbonlábnyomát. A termékek végső felhasználása magába foglalja a magánháztartási és kormányzati fogyasztást, valamint a bruttó állóeszköz-felhalmozás céljából történő termékfelhasználást, vagyis az épületekbe, gyárakba, üzemekbe, motorgépjárművekbe és infrastruktúrába történő befektetéseket. A karbonlábnyom becslése tartalmaz minden, a végtermék előállítása érdekében felmerült szén-dioxid-kibocsátást, magába foglalva a köztes ráfordítások, valamint a külföldi munkálatok kibocsátásait is. A hazai karbonlábnyom tehát azt mutatja meg, hogy mennyi szén-dioxidot bocsátottak ki a teljes termelési láncon keresztül a hazai termékkeresletnek tulajdoníthatóan, függetlenül attól, hogy a szén-dioxid-kibocsátás melyik országban, illetve nemzetgazdasági ágazatban merült fel ténylegesen. A számítási modell azt feltételezi, hogy az importált termékeket is a hazaihoz hasonló technológiával állították elő. Ez azért fontos, mert nemzetközi energiastatisztikai tapasztalat szerint a világ kevésbé fejlett részein működő gazdaságok általában karbonintenzívebb gyártási technológiákat alkalmaznak, mint az Európai Unió.
Az importált kibocsátás meghaladta az exportált emissziót
A szén-dioxid-kibocsátás termelési megközelítése mutatja, hogy mekkora emisszió tulajdonítható a magyar gazdaság működésének. 2017-ben ez az érték 5,39 tonna/fő szén-dioxidnak felelt meg, amelyből 1,56 tonna/fő a magánháztartások tevékenységéhez, míg 3,83 tonna/fő kibocsátás a hazai termelési aktivitáshoz kapcsolódott. Ezen belül az exportált termékek és szolgáltatások értéke meghaladta a hazai végső felhasználáshoz kapcsolódó termékek és szolgáltatások értékét.
Magyarországon az egy főre vetített karbonlábnyom 6,14 tonna szén-dioxid volt 2017-ben. (Az EU27-ben 2018-ban ez az érték 7,0 tonna/fő volt [2020. februári Eurostat-becslés].) Ez az érték a magánháztartások általi szén-dioxid-kibocsátásból – amelynek forrása döntően a tüzelőanyagok elégetése (hűtés-fűtés és gépjárművek közlekedése) – és a Magyarországon fogyasztott vagy beruházott végtermékek termelési láncán keresztül közvetetten kibocsátott szén-dioxidból tevődött össze. Ez utóbbiból 1,77 tonna/fő a hazai termelési aktivitásnak volt tulajdonítható. További 2,81 tonna/fő a Magyarországon kívüli termelési aktivitásokból származott, amelyek által az országba importált közbenső és végtermékeket állítottak elő.
Vagyis azáltal, hogy a hazai gazdaság 2017-ben különböző termékeket és szolgáltatásokat importált, Magyarország ennyivel kevesebb szén-dioxidot bocsátott ki. A két megközelítés közötti különbség a realizált kibocsátás nettó exportértéke.
2015 és 2016 között a termelési megközelítéssel számolt egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás azért nőtt, mert a hazai előállítású termékek végső fogyasztási kiadásainak növekedését nem tudta ellensúlyozni a hazai bruttó állóeszközök értékcsökkenése bruttó értékének és a termékek és szolgáltatások exportjának csökkenése.
Ugyanebben az időszakban a fogyasztási megközelítéssel számolt egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás azért csökkent, mert a hazai előállítású termékek végső fogyasztási kiadásainak növekedését meghaladta a hazai és külföldi állóeszközök értékcsökkenése bruttó értékének és a külföldről származó termékek végső fogyasztási kiadásainak csökkenése.
2017-ben az építőipar rendelkezett a legnagyobb karbonlábnyommal
A legnagyobb karbonlábnyom-részesedéssel rendelkező nemzetgazdasági ágazatok közül 2017-ben az építőipar végső felhasználásának volt a legnagyobb karbonlábnyoma, ezt követte az energiaellátás és az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása. 2010–2017 között az energiaellátás karbonlábnyoma az időszak végére jelentősen csökkent, mert a végső fogyasztási kiadások csökkentek. Az építőiparé 2010-től 2012-ig mérséklődött, majd egy átmeneti 2016-os csökkenés kivételével újra nőtt, mert a bruttó állóeszköz-felhalmozás növekedésével párhuzamosan az út- és autópályaépítések, valamint az épületépítések volumene is jelentősen növekedett. Az élelmiszer-, ital-, dohánytermékgyártás karbonlábnyoma pedig lényegében stagnált.
A nemzetgazdaság savasodást okozó gáz-intenzitása jelentősen csökkent
A savasodást okozó anyagok – a kén-dioxid (SO2), a nitrogén-oxidok (NOx) és az ammónia (NH3) kárt tesznek az ökoszisztémában, elsősorban a talajban, az erdőkben és a vízkészletekben. A légkörbe bocsátott nitrogén-oxidok a kibocsátó forrástól nagy távolságra eljutva leülepednek, így hozzájárulnak a környezet savasodásához, valamint a szmog kialakulásához. A kibocsátott kén-dioxid elsősorban a téli szmog kialakulásáért, a nitrát a foszfátvegyületekkel együtt pedig a fokozott algásodásért felelős.
1995 és 2018 között a teljes savasodást okozó éves gázkibocsátás 901 ezer tonna SO2-egyenértékről 265 ezer tonnára csökkent. A nemzetgazdaság kibocsátása ez idő alatt 790 ezer tonna SO2-egyenértékről 230 ezer tonna SO2-egyenértékre esett vissza. A nemzetgazdaságból származó savasodást okozó gázkibocsátás bruttóhozzáadottérték-aránya – kén-dioxid-egyenértéken számolva – az 1995. évi 59-ről 2018-ra 9,5 kilogrammra csökkent. E folyamat mögött elsősorban az energiaellátás kén-dioxid-kibocsátásának számottevő visszaesése állt, amelyet nagyrészt a tüzelőanyagok kéntartalmának mérséklődése, a szén használatánál kéntelenítő berendezések alkalmazása, illetve a szén felhasználásának visszaszorulása magyaráz.
A mezőgazdaság a leginkább felelős a savasodást okozó gázok kibocsátásáért. Az ammónia a legjelentősebb savasodást okozó gáz, 2018-ban a nemzetgazdasági kibocsátás több mint 60%-áért volt felelős. A mezőgazdaság 2018-ban az ammónia nemzetgazdasági emissziójának 98%-áért volt felelős. A nitrogén-oxidok nemzetgazdasági kibocsátásában (75 ezer tonna SO2-egyenérték) a legnagyobb hányada a mezőgazdaságnak (32%-os részesedés), ezen belül is döntő részben a trágyakezelésnek és műtrágyázásnak, valamint a mezőgazdasági égetésnek tulajdonítható. További 21% kibocsátása a szállítás, raktározáshoz kapcsolható, melyen belül elsősorban a közúti szállítás szerepe meghatározó.
A legnagyobb ózonelőanyag-intenzitású nemzetgazdasági ág a mezőgazdaság
Az ózonelőanyagok (prekurzorok) olyan anyagok, amelyek hozzájárulnak a talajközeli ózon kialakulásához. Ezek rendkívül reaktív gázok, komoly egészségügyi problémákat (pl. légzési nehézségeket) okozhatnak, valamint károsítják az ökoszisztémát és a terményeket.
A talajközeli ózon feldúsulásáért a nitrogén-oxidok, az illékony szerves vegyületek, a szén-monoxid és a metán felelősek. A metán amellett, hogy ÜHG, egyben ózonelőanyag is. A nitrogén-oxidok jelentős részben az ipari tüzelésből, szállításból, nitrogéntartalmú műtrágyákból származnak. Az illékony szerves vegyületek forrásai túlnyomórészt a vegetáció, a háztartások kibocsátásai, a feldolgozóipar (ezen belül elsősorban az élelmiszer- és italgyártás, dohánytermék gyártása, nyomdai és egyéb sokszorosítási tevékenység, vegyi anyag, termék gyártása) és a mezőgazdaság (ezen belül túlnyomórészt trágyakezelés). A szén-monoxid erősen mérgező gáz. Forrásai elsősorban a háztartási tüzelés és a feldolgozóipari kibocsátások (döntően fémalapanyaggyártás).
1995 és 2018 között a teljes éves ózonelőanyag-kibocsátás 783 ezer tonna NMVOC-egyenértékről 332 ezer tonnára csökkent. Ebben az időszakban a nemzetgazdaság kibocsátása NMVOC-egyenértékben számolva 408 ezer tonnáról 210 ezer tonnára csökkent. A nemzetgazdaságból származó ózonelőanyag-kibocsátás bruttóhozzáadottérték-arányosan 1995 és 2018 között 22 kilogramm NMVOC-egyenértékről 8,6 kilogramm NMVOC- egyenértékre csökkent.
2018-ban a legmagasabb ózonelőanyag-kibocsátású nemzetgazdasági ág a mezőgazdaság volt, a nemzetgazdasági kibocsátás 36%-áért volt felelős. A szennyezés 23%-a a feldolgozóiparnak, 14%-a a szállítás, raktározásnak volt tulajdonítható.
A nemzetgazdasági kibocsátás 62%-a a legjelentősebb ózonelőanyagnak, a nitrogén-oxidoknak tulajdonítható.
A bányászat, kőfejtés szálló por intenzitása jelentősen meghaladja a kibocsátás szerinti arányát
2018-ban a háztartások a teljes PM10-emisszió 57%-áért voltak felelősek (aminek 95%-a a fűtésnek és a hűtésnek tulajdonítható), a PM2,5-kibocsátásnak pedig 83%-át okozták (aminek 96%-a szintén a fűtéssel, hűtéssel magyarázható).
A szállópor-kibocsátás a mezőgazdaságon kívül leginkább az építőiparból, valamint a háztartási és az egyéb tüzelésből ered. A szálló por és a kén-dioxid magas koncentrációja lassú légmozgás és alacsony hőmérséklet esetén a téli szmog előidézői.
Az uniós elvárásoknak megfelelően a szálló por 2 fajtáját különböztetjük meg: a 10 mikron és az az alatti átmérőjű részecskéket (PM10), valamint a 2,5 mikron és az az alatti átmérőjű részecskéket (PM2,5). Az utóbbi, kisebb részecskék könnyebben eljutnak a tüdő hörgőibe, ezért még magasabb egészségügyi kockázatot jelentenek.
2000 és 2018 között a teljes éves PM10-kibocsátás 60 és 78, a nemzetgazdasági emisszió 20 és 41 ezer tonna között ingadozott. A teljes éves PM2,5-kibocsátás 37 és 59, a nemzetgazdasági kibocsátás 6 és 15 ezer tonna között váltakozott. A nemzetgazdaság 1 millió forint bruttó hozzáadott értékre vetített PM10-kibocsátása 2,5-ről 1,1 kilogrammra csökkent a vizsgált időszakban. A bányászat, kőfejtés a legjelentősebb bruttóhozzáadottérték-arányos PM10-kibocsátó nemzetgazdasági ág, és ezzel jelentősen meghaladja a kibocsátás szerinti arányát. 2007 és 2009 között, valamint 2016 és 2018 között számottevően csökkent a bányászat, kőfejtés 1 millió forint bruttó hozzáadott értékre vetített PM10-kibocsátása, mert miközben a bruttó hozzáadott értéke jelentősen nőtt, a kibocsátása stagnált vagy kisebb mértékben emelkedett. A mezőgazdasági emisszió elsősorban a mezőgazdasági termékek kezelésének, raktározásának, szállításának tulajdonítható.
A nemzetgazdaság 1 millió forintra vetített PM2,5-kibocsátása 1,0-ről 0,3 kilogrammra csökkent a megfigyelt időszakban.
Fogalomtár
Anyagáramlási mutatók
- Hazai kitermelés = biomassza+fémércek+ásványi nyersanyagok+fosszilis tüzelőanyagok
- Közvetlen anyagbevitel = hazai kitermelés+import
- Hazai anyagfelhasználás (Domestic Material Consumption – DMC) = hazai kitermelés+import–export
- Fizikai külkereskedelmi egyenleg = import–export
Environmental goods and services sector accounts (EGSS): Ennek adatai részben specifikus kérdőívünkből származnak, melyhez évente mintegy 1000, környezetvédelmi tevékenységet végző szervezet szolgáltat adatokat.
Egyenérték: A különböző üvegházhatású gázoknak és légszennyező anyagoknak eltérő a klímára és a környezetre gyakorolt hatásuk. Azért, hogy e hatásukat össze tudjuk hasonlítani, egyenértékben (ekvivalensben) fejezzük ki kibocsátásukat. Az ÜHG-kibocsátásokat szén-dioxid-egyenértékben, a savasodást okozó gázok kibocsátását kén-dioxid-egyenértékben, az ózonelőanyagok emisszióját NMVOC (nem metán illékony szerves vegyületek)-egyenértékben fejezzük ki.
Karbonlábnyom: A karbonlábnyombecslések a környezetre alkalmazott input-output modellezésen alapulnak. Az Eurostat számítási modelljének működését alapvetően két adatforrás biztosítja. Egyrészt a gyártási perspektívát a levegőkibocsátási számlák reprezentálják nemzetgazdasági ágazat, valamint háztartási bontásban. Másrészt az ESA 2010 módszertan szerint készült forrás- és felhasználástáblák szintén a karbonlábnyom számításának alapjául szolgálnak, amelyek a nemzetgazdaság gyártási és fogyasztási aktivitását mutatják be részletes megközelítésben. A karbonlábnyom számítási modellje a végtermék és a végső felhasználás oldaláról adja meg a kibocsátási értékeket, ezért fogyasztási alapú számlának is nevezik. A modell segítségével a hazai, az exportált és az importált szennyezés is különválasztható.
Kibocsátás intenzitás: Az üvegházhatású gáz vagy légszennyező anyag kibocsátása egységnyi (1 millió forint) bruttó hozzáadott értékre vetítve.
Levegőkibocsátási számlák: A levegőkibocsátási számlák a rezidenselvet követik: egy egység akkor tekinthető egy ország rezidensegységének, ha gazdasági érdekeltségének központja az adott ország gazdasági területén van, azaz hosszabb ideig (legalább egy évig) gazdasági tevékenységet folytat az adott ország gazdasági területén. A levegőkibocsátási számlák az összes rezidensegység tevékenységéből eredő kibocsátást rögzítik, tekintet nélkül arra, hogy a kibocsátásokra földrajzilag ténylegesen hol kerül sor.
A számlák összeállítása során a döntően az Országos Meteorológiai Szolgálat által készített kibocsátási leltáron alapuló megközelítést alkalmaztuk, azaz a TEÁOR’08 osztályozásnak megfelelően a kibocsátások a CRF- (az üvegházhatású gázok osztályozási rendszere az emissziós leltáraknál) és az NRF-kódokból (az üvegházhatású gázokon kívüli légszennyezők osztályozási rendszere a kibocsátási leltáraknál) származtathatók. A leltár technológiaalapú (például a gépjárművek típuseloszlása alapján különböző emissziókat számol), a kibocsátási számlák rendszere pedig – összhangban a nemzeti számlákkal – nemzetgazdasági megközelítést használ. A levegőemissziós számlák 14 légszennyező anyag (amelyek az üvegházhatású gázok, a savasodást okozó gázok, az ózonelőanyagok, valamint a szálló por csoportokba sorolhatók) adatait tartalmazzák, nemzetgazdasági szinten, gazdasági tevékenységek szerint. A releváns közúti közlekedési kibocsátásokat minden nemzetgazdasági ághoz külön allokáljuk.
Nemzetgazdasági kibocsátás: A háztartások kibocsátásán kívüli összes emisszió tartozik ide.
Nemzeti számlák rendszere: A nemzeti számlák rendszerének célja, hogy áttekintést adjon az ország gazdasági teljesítményéről két megközelítésben: egyaránt vizsgálja az egyes ágazatok beszerzéseit és kibocsátásait. Ennek a teljes gazdaságot bemutató rendszernek az analógiájaként születtek meg a környezeti számlák, melyek a fent említett – környezet, valamint gazdaság és társadalom közötti – összefüggést mutatják be az ún. Forrás és Felhasználás táblák keretrendszerének felhasználásával. A Forrás tábla a termékek és szolgáltatások kínálatát tartalmazza. Soronként jelennek meg az egyes környezetvédelmi termék- és szolgáltatáscsoportok, oszlopirányban pedig a hazai kibocsátás és az import található ágazati (TEÁOR szerinti) bontásban. A Felhasználás táblák szerkezete hasonló. A sorokban szerepelnek a gazdasági szereplők által beszerzett környezetvédelmi termékek- és szolgáltatáscsoportok, az oszlopokban pedig az egyes ágazatok beszerzéseit és az exportot összesítik. A két tábla végösszege azonos kell, hogy legyen. Ezekben a mátrixokban a háztartások, a kormányzat és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények sajátos „ágazatként” jelennek meg, valamint a bruttó állóeszköz felhalmozás is szerepel.
Nettó hazai energiafelhasználás: Az energiatermékek végfelhasználása (beleértve az energiatermékek készletváltozását), csökkentve az energiatermékek exportjával, növelve az összes (a kitermelés, átalakítás, tárolás és az elosztás során bekövetkező) energiaveszteséggel.
További adatok, információk
Elérhetőségek:
kommunikacio@ksh.hu
Lépjen velünk kapcsolatba
Telefon: (+36-1) 345-6789
www.ksh.hu