Személysérüléses közúti közlekedési balesetek, 2021. II. negyedév

A járványügyi korlátozások folyamatos feloldása, valamint a hónapról hónapra erősödő, az egy évvel korábbinál intenzívebb gépjárműforgalom következtében 2021 II. negyedévében csaknem ötödével több baleset történt, mint 2020 azonos időszakában. 2019 hasonló időszakához viszonyítva a balesetek száma 14%-kal volt kevesebb. Az elhunytak száma drasztikusan (40%-kal), a könnyen és súlyosan sérülteké jelentősen nőtt, míg az ittasan okozott balesetek száma csökkent.

Enyhülő korlátozások, növekvő járműforgalom, egyre több baleset

A hazai utakon, a közel négytizedével megerősödött forgalomban összesen 3736 személysérüléses baleset történt, ami 19%-kal volt több, mint egy évvel korábban. A halálos kimenetelű balesetek száma 46%-kal nőtt 2020 II. negyedévéhez képest, a könnyű sérüléssel járóké 23, a súlyos sérüléses baleseteké 7,8%-kal emelkedett.

Közúti közlekedési balesetben 2021 II. negyedévében 40%-kal többen haltak meg, mint egy évvel korábban. A 113 elhunyt mellett 1224-en súlyosan, 3624-en könnyen sérültek meg ezen időszakban.

8,2%-kal kevesebb balesetet okoztak ittasan

A balesetek döntő többsége a járművezetők hibája miatt következett be, ezen belül a leggyakoribb ok (31%) továbbra is a sebesség nem megfelelő alkalmazása volt. 334 balesetet okoztak ittasan, 8,2%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az autópályákon 62%-kal több, összesen 110 baleset történt, amelyekből egyedül a halálos kimenetelűek száma csökkent, a súlyos sérüléssel járó baleseteké az átlagosnál is nagyobb mértékben, 2,4-szeresére, a könnyű sérüléssel járóké 47%-kal nőtt. A 100 kilométernél hosszabb autópályákat vizsgálva, 100 kilométerre vetítve átlagosan 5,7 baleset jutott, fajlagosan a legtöbb (19,4) az M1-esre, a legkevesebb (2,3) az M6-osra.

Megyei viszonylatban 100 kilométer útszakaszra vetítve Komárom-Esztergom és Pest megyében volt a legtöbb baleset (2,3, illetve 2,1). A legkevesebb fajlagosan Tolna (0,5) és Bács-Kiskun (1,0) megyében történt. Budapesten 100 kilométer közútra vetítve 15,6 balesetet regisztráltak.

További adatok, információk

Elérhetőségek:
kommunikacio@ksh.hu
Lépjen velünk kapcsolatba
Telefon: (+36-1) 345-6789
www.ksh.hu