Mezőgazdasági termelői és ráfordítási árak, 2021. I–III. negyedév

16%-kal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak 2021 I–III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növényi termékek ára 25%-kal, az élő állatok és állati termékeké pedig 1,7%-kal nőtt. A növényi termékeken belül a gabona és az olajos növények jelentősen drágultak, ami az élénk nemzetközi kereslet következménye. A ráfordítási árak 12%-kal emelkedtek, főként az energia- és a műtrágyaárak növekedése következtében.

Az élénk nemzetközi kereslet emelte a gabonafélék és az olajos növények árát

A termelői árak 2021. I–III. negyedévi növekedése elsősorban a növényi termékek áremelkedésével áll összefüggésben. A gabonafélék és az olajos növények ára dinamikusan, összességében 34, illetve 37%-kal növekedett. A drágulás mögött az élénk nemzetközi kereslet, a takarmánynövények világpiaci árának jelentős növekedése húzódik meg, miközben a készletek jelentősen csökkentek világszerte.

1. ábra
A búza és a kukorica felvásárlási árának havi alakulása

Az alma ipari feldolgozás céljára történő értékesítési ára 27 forint volt kilogrammonként, ez a tavalyitól 35%-kal maradt el az idei jó terméseredmény következtében.

A vágósertés újra olcsóbb lett a III. negyedévben

Az élő állatok és állati termékek 1,7%-os drágulását az élő állatok árának 1,8%-os mérséklődése, illetve az állati termékek 9,2%-os áremelkedése alakította. 2021 I–III. negyedévében a vágósertés ára 15%-kal csökkent. Felvásárlási ára márciusban jelentősen (20%-kal) nőtt, majd pár hónapig stagnált, azonban augusztusban és szeptemberben 5%-kal csökkent. A januári 348 forint/kilogrammos árról szeptemberre hiába emelkedett 370 forintra, összességében az első három negyedév átlagára jóval elmaradt az előző év azonos időszakitól. Eközben a vágócsirke felvásárlási ára az elmúlt évek stagnálása után, január óta folyamatosan növekszik. Így az év első kilenc hónapjában az előző év első kilenc hónapjához képest 10%-kal nőtt, a szeptemberi havi árindex 18% volt.

2. ábra
A vágósertés és a vágócsirke felvásárlási átlagárának havi alakulása

A műtrágyák ára jelentősen nőtt a III. negyedévben

2021. I–III. negyedévben a mezőgazdasági ráfordítási árak 12%-os emelkedése a folyó termelőfelhasználás 13 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 7,5%-os növekedéséből adódott.

3. ábra
A mezőgazdasági ráfordítási árak negyedévenkénti alakulása

A folyó termelőfelhasználás minden összetevője drágult, legnagyobb mértékben (25%-kal) a műtrágyák. 2020 vége óta negyedévről negyedévre nagyobb mértékű áremelkedés volt megfigyelhető, így a 2021. III. negyedéves műtrágyaárak 60%-kal voltak magasabbak a 2020 III. negyedévében mértnél. Az áremelkedésben szerepet játszhatott a műtrágyák alapanyagául szolgáló földgáz árának nagymértékű emelkedése.

4. ábra
A műtrágyaárak negyedévenkénti alakulása

A takarmányok ára jelentősen, közel 25%-kal nőtt. Ezen belül az egyszerű takarmányok 36, a keveréktakarmányok 17%-kal kerültek többe. Az alapanyagárak növekedése miatt az elmúlt egy évben folyamatosan drágultak a takarmányok, az ugrásszerű emelkedés 2020 utolsó negyedévében kezdődött. Az előző negyedévhez képest 3,2%-kal voltak magasabbak az árak.

A növényvédő szerek 5,2, az állatgyógyászati készítmények 4,4%-kal kerültek többe az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az energia és kenőanyagok ára 12%-kal nőtt, ezen belül az üzemanyagoké 17%-kal volt magasabb.

A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások árszínvonala 9,2, a gépberuházásoké 6,6%-kal emelkedett.

További adatok, információk

Módszertan

Elérhetőségek:
kommunikacio@ksh.hu
Lépjen velünk kapcsolatba
Telefon: (+36-1) 345-6789
www.ksh.hu