Közzététel: 2019. február 26.

Kevesebb születés és halálozás, nagyobb természetes fogyás

Az előzetes adatok szerint 2018-ban a születések száma 1,9, a halálozásoké 0,4%-kal kevesebb volt, mint 2017-ben. A természetes fogyás 3,0%-kal, 1203 fővel emelkedett 2017-hez képest. 2018 decemberében az élveszületések száma 5,3%-kal kisebb, a halálozásoké 5,7%-kal nagyobb volt, mint az előző év azonos hónapjában. A 5004 fős havi természetes fogyás értéke 1062-vel magasabb a 2017. decemberinél.

2018. decemberben:

7184 gyermek született, 5,3%-kal, 405 újszülöttel kevesebb, mint 2017 decemberében.

Az elhunytak száma 12 188 fő volt, 5,7%-kal, 657 fővel több az egy évvel korábbinál.

A halálozások száma emelkedett, a születéseké csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 27%-kal nőtt, a 2017. decemberi 3942-vel szemben 5004 fő volt.

házasságkötések száma mérséklődött, 2105 pár kötött házasságot, 8,2%-kal, 189-cel kevesebb a 2017. decemberinél.

2018. január-decemberben:

89 800 élveszületés történt, 1777-tel, 1,9%-kal kevesebb, mint 2017-ben. Januárban, június–júliusban és október–novemberben valamelyest több, ellenben február–májusban átlagosan 3,7, augusztus–szeptemberben 3,0, decemberben pedig 5,3%-kal kevesebb gyermek jött világra, mint 2017 azonos időszakaiban. A legnagyobb arányú, 1,3%-os növekedés októberben, a legjelentősebb, 7,2%-os csökkenés májusban következett be.

teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, megegyezett a 2017. évivel. A gyermekvállalási hajlandóság tehát nem változott, a születésszám a szülőképes nők számának visszaesése miatt csökkent.

131 100-an haltak meg, 0,4%-kal, 574 fővel kevesebben, mint 2017-ben. Az év legnagyobb havi csökkenése és növekedése is az I. negyedévben történt. Míg januárban közel 22%-kal kevesebb, addig márciusban 15%-kal több halálozás következett be 2017 azonos hónapjaihoz képest, aminek hátterében a 2018-ban az előző évinél később tetőző influenzajárvány állhatott. Ezt követően április–júniusban átlagosan 1,6%-kal mérséklődött, július–decemberben pedig átlagosan 3,0%-kal emelkedett a halálozások száma az egy évvel korábbihoz képest.

A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2017. évi 40 097-tel szemben 2018-ban 41 300 fő volt, ami 3,0%-os növekedést jelent.

50 900 pár kötött házasságot, 0,6%-kal, 328-cal több, mint 2017-ben. Az I. negyedévben nem változott számottevően a frigyek száma 2017 azonos időszakához képest, ezt követően azonban májusban, júniusban, augusztusban és októberben több, a többi hónapban pedig kevesebb házasságot kötöttek az egy évvel korábbinál. A legnagyobb, 9,1%-os növekedést a szezon csúcsát jelentő augusztusban, míg a legjelentősebb, 9,0%-os visszaesést júliusban regisztrálták, utóbbi annak tulajdonítható, hogy 2017 júliusára eggyel több hétvége esett. A szezonon kívülinek számító decemberben szintén számottevően, 8,2%-kal kevesebben léptek frigyre, mint 2017 azonos hónapjában.

Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,4 halálozás jutott, előbbi 0,2 ezrelékponttal csökkent, utóbbi lényegében változatlan maradt a 2017. évi értékhez képest. Ennek eredményeként a természetes fogyás 4,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél. Ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos javulás 2017-hez képest, ez az eddig mért legalacsonyabb éves érték. A házasságkötési arányszám 5,2 ezrelékes értéke megegyezett a bázisidőszakival.

A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 2018 végén 9 millió 764 ezer fő volt.

A népmozgalom főbb adatai, 2018. január–december

Népmozgalmi esemény Száma Változás az előző év azonos időszakához képest, % Ezer lakosra Változás az előző év azonos időszakához képest, %
Élveszületés89 800–1,99,2–1,8
Halálozás131 100–0,413,4–0,3
Csecsemőhalálozás305–8,13,4a)–6,3
Természetes szaporodás / fogyás–41 3003,0–4,23,2
Házasságkötés50 9000,65,20,8

a) Ezer élveszületésre.