Közzététel: 2018. június 5.

4,4%-kal emelkedett a GDP

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2018 I. negyedévében 4,4%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,7, az előző negyedévhez viszonyítva 1,2%-kal nőtt.

2018 I. negyedévében az előző év azonos időszakához képest:

A GDP volumene 4,4%-kal nőtt. Az első becslésben közölt I. negyedévi adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott.

Termelési oldal:

Az ipar hozzáadott értéke 2,0, ezen belül a feldolgozóiparé 2,5%-kal növekedett az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóiparon belül a gép és gépi berendezés gyártása ágazat kivételével a jelentősebb súlyú ágazatok mindegyike bővült.

Az építőipar teljesítménye 23%-kal emelkedett. A nemzetgazdasági ágon belül az ágazatok mindegyikét jelentős növekedés jellemezte.

mezőgazdaság hozzáadott értéke 0,6%-kal csökkent.

1. tábla A bruttó hazai termék (GDP) termelésének volumenindexei

(előző év azonos időszaka = 100,0%)

TEÁOR Nemzetgazdasági ág 2017. 2018.
I. II. III. IV. I.
negyedév
AMezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat96,189,7 91,388,599,4
B–EIpar106,7102,8103,6102,9102,0
CEbből: feldolgozóipar107,9103,9104,8103,6102,5
FÉpítőipar126,9130,6130,2135,5122,5
G–TSzolgáltatások összesen, ebből:103,0102,8103,6103,6104,9
G+IKereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás105,1105,9106,9106,6108,2
HSzállítás, raktározás101,9102,8105,7106,8105,2
JInformáció, kommunikáció102,4106,8107,7107,1111,7
KPénzügyi, biztosítási tevékenység100,5101,4100,6100,2100,6
LIngatlanügyletek101,5101,1102,5104,2106,8
M–NSzakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység106,7106,8108,1107,1106,8
O–QKözigazgatás, oktatás, egészségügyi, szociális ellátás101,198,497,897,599,7
R–TMűvészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás103,9104,2106,3105,3107,5
GDP összesen (piaci beszerzési áron)104,3103,3103,9104,4104,4

szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 4,9%-kal nőtt. Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 12, a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 8,2, a szállítás, raktározásé 5,2%-kal emelkedett.A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 6,8%-kal bővült, ezen belül az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység növekedése volt jelentős. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 0,6%-kal nőtt, amit a biztosítás és az egyéb pénzügyi tevékenység javuló teljesítménye magyaráz. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes hozzáadott értéke 0,3%-kal csökkent.

A bruttó hazai termék 2018. I. negyedévi, 4,4%-os növekedéséhez a szolgáltatások 2,6, az ipar 0,5, az építőipar 0,5 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, valamint a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység, illetve az információ, kommunikáció együttes hozzájárulása (0,7, 0,6 illetve 0,5 százalékpont) volt a legjelentősebb. A közigazgatás, oktatás, egészségügy 0,1 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét.

Felhasználási oldal:

háztartások tényleges fogyasztása 5,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,9%-kal bővült, ezen belül minden kiadási csoportban volumennövekedést mértünk. A kiadási csoportok közül a lakberendezés, lakásfelszerelés, az élelmiszerek, a közlekedés, a hírközlés, valamint a szabadidő, kultúra esetében a volumen az átlagot meghaladóan emelkedett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 6,0%-kal nőtt.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,7, a közösségi fogyasztásé 4,6%-kal bővült. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 8,3%-kal nagyobb lett.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 5,0%-kal emelkedett.

bruttó állóeszköz-felhalmozás továbbra is jelentősen növekedett, az I. negyedévben 17%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. Mind az építési beruházások volumene, mind a gép- és berendezésberuházásoké jelentősen nőtt, az előbbi nagyobb mértékben. A nagyobb súlyú ágak többségében a beruházási volumen növekedése, a feldolgozóipar esetében enyhe csökkenés volt megfigyelhető. A költségvetési szervek beruházásai kiemelkedően emelkedtek, míg a vállalkozások beruházási tevékenysége mérséklődött.

bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 4,5%-kal nőtt.

belföldi felhasználás a I. negyedévben összességében 4,8%-kal emelkedett.

2. tábla A bruttó hazai termék (GDP) végső felhasználásának volumenindexei

(előző év azonos időszaka = 100,0%)

Felhasználási tételek 2017. 2018.
I. II. III. IV. I.
negyedév
Háztartások fogyasztási kiadása 103,4104,8104,7105,6105,9
Természetbeni társadalmi juttatás a kormányzattól 98,0 98,4 103,6103,4100,7
Természetbeni társadalmi juttatás a háztartásokat segítő nonprofit intézményektől 104,7101,5114,9106,7108,3
Háztartások tényleges fogyasztása 102,5103,6 104,8105,2105,1
Közösségi fogyasztás 90,4 97,2 101,8 108,8104,6
Végső fogyasztás összesen 100,8 102,7 104,4105,7105,0
Bruttó állóeszköz-felhalmozás 121,6121,0 114,4 113,1117,1
Készletváltozása)xxxxx
Értéktárgyak beszerzésének és eladásának egyenlegea)xxxxx
Bruttó felhalmozás összesen130,0 114,4 117,7 104,4104,5
Belföldi felhasználás összesen105,9105,1 107,6 105,3104,8
Export, ebből:110,2 105,4 104,7 108,3103,5
Export, áruk110,2 106,0 104,0 107,1103,1
Export, szolgáltatások110,5 103,0 107,2 112,5105,4
Import, ebből:112,7 107,6 109,1 109,7103,8
Import, áruk113,1 107,7 108,7 110,6105,1
Import, szolgáltatások110,9 107,0110,7 105,297,2
Egyenlega)xxxxx
Bruttó hazai termék (GDP) összesen104,3103,3103,9104,4104,4

a) Ezen tételek esetében a volumenindex nem értelmezhető.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 671 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export 3,5, az import 3,8%-kal emelkedett. Az áruforgalomban a kivitel 3,1, a behozatal 5,1%-kal bővült. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 5,4%-kal nőtt, importja 2,8%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A bruttó hazai termék 2018. I. negyedévi 4,4%-os bővüléséhez a végső fogyasztás 3,6, a bruttó felhalmozás 0,7 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében nem változtatott a GDP növekedési ütemén.

2018 I. negyedévében az előző negyedévhez képest:

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 1,2%-kal nőtt. (Az előző negyedévivel történő összehasonlítás mindig a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján történik.)

A termelési oldalon a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2,2, a szolgáltatásoké 1,5, az építőiparé 0,7, az iparé 0,6%-kal bővült.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadása 1,3%-kal emelkedett. A közösségi fogyasztás 0,9, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások 0,5%-kal lettek alacsonyabbak. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,9%-kal nőtt. A külkereskedelemben az export 1,3, az import 2,7%-kal bővült.