Közzététel: 2018. december 14.

A gyümölcsök ára 26%-kal csökkent, a zöldségeké 34%-kal nőtt

2018 októberében a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest 5,1%-kal nőttek, amit a növényi termékek árának 9,7%-os emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,2%-os csökkenése eredményezett.

2018 októberében 2017 októberéhez képest:

gabonafélék ára 13%-kal nőtt, ezen belül a búza ára 21, a kukoricáé 5,4%-kal.

gyümölcsök ára 26%-kal mérséklődött, ezen belül az alma ára számottevően, 41%-kal, a szőlő ára pedig 18%-kal lett alacsonyabb.

zöldségfélék ára 34%-kal emelkedett.

Az élő állatok ára 2,6%-kal csökkent, ezen belül a sertésé 5,5%-kal esett vissza, miközben a baromfié 1,2%-kal emelkedett.

2018 január–októberében az előző év azonos időszakához viszonyítva:

mezőgazdasági termelői árak 2,3%-kal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 5,1%-kal nagyobb, az élő állatok és állati termékeké 2,1%-kal kisebb lett.

zöldségfélék ára 13%-kal magasabb, a gyümölcsöké 13%-kal alacsonyabb volt.

vágósertés ára 11%-kal visszaesett.

tej 1,0, a tojás 8,4%-kal drágult.