A történelem során minden fejlett államszervezet igyekezett információt gyűjteni erejéről, teherviselő képességéről. Már az ókorban is fontos volt annak megállapítása, hogy az állam mennyi hadba hívható férfira számíthat, vagy hogy mekkora az adófizetők száma. Emellett az egyes korok állami vezetésének fontos volt tudnia a nagy állami építkezéseknél felhasználható munkaerő nagyságát is. Az információk megszerzéséhez az egyes fejlett államokban tartott alkalmi összeírásokat tekinthetjük a mai népszámlálások elődjeinek.

A népszámlálás törtenete

Ókori összeírások

Az első népszámlálás jellegű felmérést a Krisztus előtti III. évezredben (Kr.e. 2238-ban) Kínában tartották. Hasonló – a mai népszámlálások őseinek tekinthető – összeírások zajlottak Egyiptomban, Indiában és a görög városállamokban is. Az ókori adatgyűjtések, így a kínai is, csak a pillanatnyi gazdasági és/vagy katonai erő felmérésére irányultak. Ezért például kizárólag a felnőtt férfiak számát állapították meg, nem vették számba a fiúgyermekeket és a nőket.

A római cenzusok „felvételi programjában” a szabad polgárok számbavétele szerepelt, valamint összeírták azok ingó és ingatlan vagyonát, így a rabszolgáik számát is. A Római Birodalomban ötévenként tartottak cenzusokat, emellett nyilvántartották az egyes népmozgalmi eseményeket is, továbbá kialakították az összeírások hivatali hátterét, és gondoskodtak az eredmények közzétételéről.

Középkori cenzusok

A Római Birodalom bukása után évszázadokra megszakadt a népszámlálási céllal szervezett adatfelvételek folyamata: a középkor első évszázadaiból nincsenek népszámlálási források. A népesség száma a különböző földesúri összeírásokból becsülhető. Ilyen kataszterek voltak – többek között – a Karolingok földkönyvei, vagy Hódító Vilmos „Domesday Book” című könyve.

Népszámlálási típusú adatfelvételekre a középkorban elsőként a 14. század végén egyes olasz városállamokban, valamint a 16. században a német fejedelemségek némelyikében került sor. Külön kiemelendő ezek sorából az 1509. évi velencei összeírás, ahol a kora újkorban – ismereteink szerint – ekkor vették először egyénenként számba a népességet, szemben a korábban alkalmazott összeírási egységekkel (tűzhely, lakhely, adózási egység stb.).

A mai értelemben vett első népszámlálások

A népszámlálások modern követelményeinek is többé-kevésbé megfelelő népösszeírásokról az erős központi államgépezet kialakulását, az államtudományok és ezen belül a statisztika fejlődését követően beszélhetünk. A világon az első, statisztikai céllal szervezett népszámlálást 1665-ben Kanada területén, Québecben, Európában pedig 1749-ben, az akkor svéd fennhatóság alatt álló Finnországban hajtották végre. Mindkét adatfelvétel megfelelt a modern népszámlálások feltételeinek: egy időpontra vonatkozó és egyidejűleg végrehajtott, teljes körű összeírás volt, azaz az adott terület minden egyes személyére kiterjedt. Kontinensünkön a népesség számbavétele a 19. század elejétől vált többé-kevésbé rendszeressé.