Tartalom
- Bevezetés
- Fókuszban a túlfogyasztás napja
- Anyaglábnyom és anyagfelhasználás
- Erőforrás-termelékenység
- A hulladékok keletkezése és újrahasznosítása
- Az újrahasznosítható nyersanyagok külkereskedelme
- Másodlagos nyersanyagok aránya az anyagfelhasználáson belül
- A termeléshez köthető üvegházhatású gázok kibocsátása
- Fogyasztási lábnyom
Bevezetés
Napjaink gazdasági működésének jelentős része a lineáris modellen – a természeti erőforrások kitermelésén, majd a gazdaságban keletkező hulladékok ártalmatlanításán – alapul. Ez a megközelítés azonban a véges erőforrások és a növekvő környezeti terhek korában hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyul. Ezzel szemben a körforgásos gazdaság egy olyan előremutató alternatívát kínál, amelyben az egyes termékek már eleve tartósra, javíthatóra és életciklusuk végén újrahasznosíthatóra tervezettek. Ez a szemléletváltás környezetünk megóvását segíti, és komoly gazdasági lehetőségeket, innovációs teret nyit a vállalatok számára.
Az elmúlt évek során a globális gazdaságpolitikai és vállalati termelési trendekben egyre inkább előtérbe kerültek a körforgásos gazdasági modell elemei. Kiemelt céllá vált az erőforrás-felhasználás csökkentése, a kevésbé anyagintenzív gazdaság felé történő elmozdulás, a termékek élettartamának növelése, valamint a keletkező hulladék hatékony hasznosítása révén a jó minőségű, másodlagos nyersanyagok visszajuttatása a termelési folyamatokba.
A kiadvány célja a körforgásos gazdálkodásba való átmenethez kapcsolódó hazai és nemzetközi folyamatok bemutatása, különös tekintettel a termelésre, a fogyasztásra, a hulladékkezelésre, a másodlagos nyersanyagokra, valamint a fenntarthatóságra és a gazdasági rugalmasságra.
Fókuszban a túlfogyasztás napja
A túlfogyasztás napja különösen fontos indikátor, mert egyetlen naptári dátumba sűríti az emberiség éves ökológiai deficitjét. Jól érzékelteti azt a pontot, amikor a fogyasztás mértéke meghaladja a Föld regenerációs képességét. Az indikátor számszerűsítésével láthatóvá és érzékelhetővé válik az emberi életmód környezeti terhelése, valamint a mindennapi fogyasztás mögött meghúzódó erőforrás-felhasználás.
Ez az évente változó dátum azt a fordulópontot jelöli, amikor az emberiség feléli a Föld adott évre rendelkezésre álló megújuló erőforrásait. Ettől a naptól kezdve már olyan ökológiai tartalékokat használunk el, amelyeket a bolygó az adott évben nem képes újratermelni, vagyis az év hátralévő részében a társadalom a jövő erőforrásait éli fel.
A globális túlfogyasztás napja 2024-ben augusztus 1-jére, 2025-ben július 24-ére esett, míg a 2026-os előrejelzés szerint a globális fordulópont július 30-ára várható. Az Európai Unió tagállamai ugyanakkor a globális átlagnál lényegesen korábban merítik ki az éves keretüket. 2026-ban az EU-tagállamok átlagos túlfogyasztási napja május 3-ára tehető, sőt, Luxemburg már február 17-én, Dánia pedig március 20-án eléri ezt a pontot. Magyarország esetében a nemzeti túlfogyasztás napja június 24-ére esik. Ez azt jelenti, hogy ha a világ teljes népessége a magyar lakosság fogyasztási szintjén élne, a Föld éves megújuló erőforrásai kevesebb mint fél év alatt kimerülnének.
Magyarország elmúlt több mint 50 évét vizsgálva egyértelmű trend rajzolódik ki: az 1970-es évek legelején a túlfogyasztás napja jellemzően augusztusra, az ezt követő évtizedekben egyre inkább júliusra, sőt, egyes években már júniusra esett. Ez arra utal, hogy a hazai lakosság egyre gyorsabban használja fel azokat az erőforrásokat, amelyeknek egy év alatt kellene megújulniuk.
Az elmúlt években, így 2024-ben is a túlfogyasztás határvonala az év felénél stabilizálódott. Ez a dinamika igazolja, hogy a jelenlegi fogyasztási szintünk és életmódunk mellett a megújuló erőforrásaink alig fél év alatt teljesen kimerülnek.
Anyaglábnyom és anyagfelhasználás
Az anyaglábnyom megmutatja, hogy a nemzetgazdaság hazai végső fogyasztásának kielégítéséhez mennyi anyag kitermelése szükséges az adott országban vagy azon kívül. Minél kisebb az anyaglábnyom, annál erőforrás-hatékonyabb és környezetbarátabb a termelés. A hazai anyagfelhasználás (Domestic Material Consumption – DMC) viszont a nemzetgazdaságba bekerülő összes anyag (hazai kitermelés és importált anyagok, illetve az exportált anyagok különbsége) mennyiségét méri.
Hazánkban és az Európai Unióban egyaránt a nemfémes ásványi nyersanyagok kitermelt mennyisége a legjelentősebb, volumenét jelentős részben az építőipari tevékenység határozza meg. Magyarországon az anyaglábnyom és a hazai anyagfelhasználás mértéke 2010-től szorosan együtt mozgott, azonban 2022-től kezdődően az anyaglábnyom nagysága látványosan elvált a hazai anyagfelhasználásáétól, ingadozó mértékben ugyan, de folyamatosan felülmúlja azt (a különbség 2022-ben 1,1 tonna/fő, 2023-ban 1,4 tonna/fő, 2024-ben 0,7 tonna/fő volt). Ennek legfőbb oka, hogy a hazai ipar és a lakosság egyre inkább olyan összetett, importált késztermékeket és alapanyagokat használ, amelyeknek a globális nyersanyagvonzata magasabb, mint a termékek tényleges, fizikai tömege.
2024-ben az EU tagállamai közül Finnország (37 tonna/fő), Románia (32 tonna/fő) és Luxemburg (27 tonna/fő) rendelkezett a legnagyobb anyaglábnyommal, Hollandia (8,3 tonna/fő) és Belgium (8,5 tonna/fő) pedig a legkisebbel. 2010-hez viszonyítva 17 országnak sikerült csökkentenie az anyaglábnyomát, ebből 8 ország több mint ötödével tudta mérsékelni ezen indikátorát. 10 országban emelkedett e mutató értéke, a legnagyobb mértékben Romániában (ahol 2,3-szor több anyagot igényelt a hazai fogyasztás a vizsgált időszak végén), és Magyarországon is jelentősen, 1,4-szeresére emelkedett a fogyasztás anyagigénye.
Erőforrás-termelékenység
Az erőforrás-termelékenység azt mutatja meg, hogy egy ország mekkora gazdasági értéket (GDP-t) tud előállítani egységnyi felhasznált természeti erőforrásból. Az erőforrás-termelékenység növekedése kedvező jelenség, amely azt jelzi, hogy a gazdaság hatékonysága javul, és megvalósul az ún. relatív szétválás (decoupling). Ez a folyamat azt jelenti, hogy a gazdasági teljesítmény (GDP) növekedési üteme meghaladja a környezeti terhelést jelző hazai anyagfelhasználás (DMC) növekedését.
Az erőforrás-termelékenység mérése kulcsfontosságú a pazarlás és a nem hatékony erőforrás-felhasználás azonosításához, ami lehetővé teszi a folyamatok optimalizálását, ezáltal költségmegtakarítást eredményez. Mindez – a környezeti terhelés mérséklésével – hozzájárul a fenntartható fejlődéshez, továbbá versenyelőnyt biztosít a vállalatok számára a költségcsökkentés révén, valamint megalapozottabb döntéseket tesz lehetővé a stratégiai tervezésben és a hosszú távú fenntarthatósági célok elérésében.
Magyarországon az erőforrás-termelékenység jelentős ingadozásokkal növekvő tendenciát mutat. 2010-ben 1 kilogramm erőforrás-felhasználás 1,03 euróval járult hozzá a bruttó hazai termékhez. 2024-re a mutató értéke meghaladta az 1,2 eurót, ami főként az anyagfelhasználás GDP-nél mérsékeltebb növekedésével – vagyis a relatív szétválás megvalósulásával – összefüggő pozitív változás.
A gazdaság szerkezetén kívül az erőforrás-adottságok és a klimatikus viszonyok is hatással vannak az EU-tagállamok egy főre jutó erőforrás-termelékenységének alakulására. 2024-ben Hollandia (7,7 tonna/fő), Olaszország (8,2 tonna/fő) és Spanyolország (9,3 tonna/fő) rendelkezett a legalacsonyabb, az EU átlagánál jóval kisebb hazaianyag-felhasználással. A nagyobb egy főre jutó hazaianyag-felhasználás Finnország (39 tonna/fő), Románia (30 tonna/fő) és Észtország (25 tonna/fő) jellemzője volt. Összességében ugyanakkor megállapítható, hogy a nyugat-európai országokban jobban gazdálkodnak a rendelkezésre álló természeti erőforrásokkal.
2024-ben Magyarország (12 tonna/fő) az EU átlagához (13 tonna/fő) hasonló hazaianyag-felhasználási értékkel rendelkezett, gazdasági teljesítménye (14 910 euró/fő) ugyanakkor lényegesen elmaradt az EU-átlagtól (31 380 euró/fő).
A hulladékok keletkezése és újrahasznosítása
Magyarországon a települési hulladék abszolút mennyisége a 2010–2024-es időszakban évente 3,7 és 4,1 millió tonna között mozgott. A volumen 2015-ben érte el a mélypontját (3,7 millió tonna), míg a csúcsot 2023-ban (4,1 millió tonna). 2024-ben az előző évhez képest 3,8%-os visszaesés következett be, így a kibocsátás 4 millió tonna alá csökkent.
Az Európai Unióban az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 2010 és 2014 között 4,8%-kal, 479 kg/fő-re mérséklődött, majd 2015 és 2021 között 11%-kal, 534 kg/fő-re emelkedett. Ezt követően, 2022 és 2024 között stabilan 511–517 kg/fő között alakult a mutató értéke.
Az egyes tagországok között jelentős különbségek figyelhetők meg. A magasabb jövedelmi viszonyokkal és fogyasztási volumennel rendelkező nyugat-európai térségben lényegesen magasabb az egy főre jutó települési hulladék, míg Közép- és Kelet-Európa országainak egy főre jutó települési hulladékának mennyisége elmarad az EU-átlagtól. Magyarországon ez az érték 2024-ben az EU-átlag 80%-a, 414 kg/fő volt.
A települési hulladék keletkezése újrahasznosítási arányának ökológiai és ökonómiai hatásai kiemelt jelentőséggel bírnak, ezáltal a fenntarthatóság egyik kulcsfontosságú elemeként definiálható.
A legfrissebb rendelkezésre álló, 2024., illetve ennek hiányában 2023. évi adatok alapján Németországban (67%) és Ausztriában (63%) volt a legmagasabb a települési hulladék újrahasznosítási aránya. Közép- és Kelet-Európa EU-tagállamai közül Szlovénia (62%), Lettország (53%), Litvánia (53%) és Szlovákia (51%) érte el az 50% feletti arányt. A legalacsonyabb újrahasznosítási értékkel Románia (12%) és Ciprus (16%) rendelkezett, míg Magyarország a 34%-os értékével az EU-tagállamok között a 21. helyen található.
2024-ben a közszolgáltatás keretében gyűjtött hulladék átlagos mennyisége 331 kg/fő volt Magyarországon, azonban járási szinten markáns különbségek mutatkoztak. A begyűjtött hulladék mennyisége összefüggést mutat a téregységek gazdasági erejével és jövedelmi-fogyasztási viszonyaival.
Az üdülőövezetek esetén (pl. Siófoki, Fonyódi, Balatonfüredi járás) kiemelkedő az egy főre jutó hulladék mennyisége, aminek oka a turisztikai szezon forgalma által generált több hulladék. Magasabb fajlagos érték figyelhető meg emellett a nagyobb népességszámú településekkel (pl. megyei jogú városokkal) rendelkező járásokban, ahol jellemző a városi életszínvonallal járó jelentősebb kibocsátás. Ezzel szemben az országos átlag alatti egy főre jutó hulladék mennyisége jellemzően hazánk alacsonyabb jövedelmi és fogyasztási státuszú területein (pl. Cigándi, Csengeri járás) jelenik meg.
Megjegyzés: A közszolgáltatás keretében gyűjtött hulladék az összes települési hulladék mennyiségének részhalmaza, többek között nem tartalmazza a kötelező visszaváltási rendszerből (DRS) származó adatokat.
Élelmiszer-hulladék az élelmiszerlánc minden pontján keletkezik: az elsődleges termelésnél, a feldolgozás és a gyártás során, végül pedig a háztartásokban. A vásárlóerő-egységen (PPS) kifejezett egy főre jutó GDP megmutatja egy ország életszínvonalát, kiszűrve az árszínvonal-különbségeket. Az egy főre vetített élelmiszer-hulladék összefüggést mutat a jövedelmi-fogyasztási helyzettel, az ország élelmiszer- és feldolgozóipari tevékenységével, valamint a társadalom szokásaival, kulturális berendezkedésével is.
Az egy főre jutó élelmiszer-hulladék alapján az EU-tagállamok közül kiemelkedik Ciprus (222%) és Dánia (202%). Az EU átlagánál alacsonyabb életszínvonal átlagosan kisebb pazarlást vetít elő (pl. Bulgária, Szlovákia és Magyarország esetén). Ellenpélda Görögország (156%) és Románia (146%), ahol az elpazarolt élelmiszer fajlagos értéke közelítőleg másfélszerese az EU-átlagnak.
Az újrahasznosítható nyersanyagok külkereskedelme
Az újrahasznosítható nyersanyagok importjának értéke 13 és 53 milliárd forint között ingadozott 2015 és 2024 között. A szerves nyersanyagok importált mennyiségének emelkedése miatt az érték 2022-től jelentősen növekedett, és 2024-re elérte az 53 milliárd forintot. A behozatal emelkedő tendenciája mellett a kivitel értéke minden évben meghaladta az import értékét, 2024-ben az exportösszeg megközelítette a 80 milliárd forintos értékhatárt, aminek következtében közel 27 milliárd forintos aktívum keletkezett.
A legnagyobb exportbevételt a réz, alumínium és nikkel nyersanyagcsoport adta, amely 2024-ben az újrahasznosítható nyersanyagkivitel értékének 44%-át tette ki. A legtöbbet importált terméktípus pedig a szerves nyersanyagok csoportja, amelynek mennyisége 2021 után meredeken emelkedett, és 2024-re megközelítette a 259 ezer tonnát, ezzel az újrahasznosíthatónyersanyag-behozatal 59%-át tette ki.
Másodlagos nyersanyagok aránya az anyagfelhasználáson belül
Kiemelt fontosságúnak bizonyul, hogy a másodlagos nyersanyagok előállítása céljából újrahasznosításra kerüljenek a hulladékok, ezzel csökkentve a kiaknázatlan természeti erőforrások kinyerését. Hazánk gazdasága rendkívül nyitott, jelentős részben függ a különböző anyagok importjától, illetve exportjától. 2024-ben Magyarországon a feldolgozott nyersanyagok 66%-a hazai kitermelésből, 25%-a importból, a maradék (1,6 tonna/fő) pedig a hulladékkezelés során történő újrahasznosításból származott. A feldolgozott nyersanyagok 53%-át termék-előállításra fordították, a többit energiatermelésre használták fel, vagy exportálták. Az anyagfelhalmozás – amely az előző évhez viszonyított anyagbevitel-többletet jelenti – a termék-előállítás 78%-át tette ki.
A teljes anyagfelhasználáson belül a visszanyert és a gazdaságba visszavezetett anyagok arányát a körforgásos anyagfelhasználási arány mutatja meg. A magasabb érték azt jelenti, hogy több másodlagos anyag kerül az elsődleges nyersanyagok helyébe, így csökken az elsődleges anyagok kitermelésének környezeti hatása.
2024-re Magyarországon javult a körforgásos anyagfelhasználási arány (7,3%), de ezzel együtt is csak az uniós átlagérték (12%) 60%-át teszi ki. Az EU tagállamai közül 2024-ben Hollandia (33%), Belgium (23%) és Olaszország (22%) rendelkezett a legnagyobb, Románia (1,3%) pedig a legkisebb anyagfelhasználási aránnyal. 2010-hez viszonyítva mindösszesen 22 országban növekedett a gazdaságba visszavezetett anyagok aránya.
Az anyagimport-függőség mértéke azt mutatja meg, hogy egy gazdaság milyen mértékben támaszkodik importra az anyagszükségleteinek kielégítése érdekében. A mutató által kapott információ kulcsfontosságú a gazdasági biztonság megértéséhez, a potenciális ellátási lánc kockázatainak azonosításához és a stratégiai tervezéshez. A függőség ismerete segíthet a nemzetgazdasági jelentőségű iparágak fejlesztésében, a diverzifikációban, végső soron pedig a gazdasági ellenálló képesség növelésében.
2024-ben Magyarország egy főre vetítve több anyagot termelt ki, több anyagot exportált és importált, ugyanakkor az anyagáramláshoz köthetően kevésbé szennyezi a környezetet, mint az Európai Unió tagállamai átlagosan. Hazánkban az anyagimport-függőség mértéke évről évre az uniós átlag fölötti, amely 2024-ben megközelítette a 28%-ot. Az Európai Unióban 2024-ben Luxemburg és Hollandia rendelkezett a legnagyobb, 80% feletti, Románia pedig a legkisebb, 9%-os anyagimport-függőséggel.
A termeléshez köthető üvegházhatású gázok kibocsátása
A termeléshez köthető üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG) mérése elengedhetetlen ahhoz, hogy a vállalatok megértsék és csökkentsék környezeti hatásukat.
A magyarországi termeléshez köthető ÜHG-kibocsátás 2010 óta 4,7–5,7 tonna/fő közötti értéken mozgott. Kedvező tendencia, hogy hazánk 2010 óta 14%-kal tudta csökkenteni az egy főre vetített termeléshez köthető kibocsátását, így 2024-ben a mutató 4,8 tonna/fő volt. 2024-ben az Európai Unió tagállamai közül Dánia, Luxemburg, Málta és Írország rendelkezett a legnagyobb, 11 tonna/fő feletti, Svédország pedig a legkisebb, 4,1 tonna/fő termeléshez köthető ÜHG-kibocsátással. A 2010 utáni másfél évtizedben Málta és Litvánia kivételével valamennyi uniós tagállamban és az Európai Unió egészében is csökkent a fajlagos ÜHG-kibocsátás, ezzel is közelebb kerülve a 2050-es klímasemlegességi célokhoz.
Fogyasztási lábnyom
A fogyasztási lábnyom egy 16 mutatóból álló rendszer, amelynek elemei külön-külön és összesítve is értelmezhetők. Célja a fogyasztás környezeti hatásainak számszerűsítése EU-s és tagállami szinten. A fogyasztási lábnyom egyik jelentős előnye, hogy nemcsak a belföldi, hanem az importált termékekhez kapcsolódó, határokon átnyúló környezeti hatásokat is figyelembe veszi.
2024-ben a fogyasztási lábnyomot alkotó 16 környezeti hatásmutató közül öt esetében Magyarország és az EU-tagállamok átlagai is meghaladták a bolygóhatárt. Ez azt jelenti, hogy ezekben a kategóriákban a környezeti terhelés túllépte a Föld regenerációs és elnyelő képességét. Ezzel szemben 11 környezeti hatásmutató esetében Magyarország és az Európai Unió tagállamai is többnyire a bolygóhatár alatt maradtak, azonban egyes tagállamokban egy mutató, az édesvízi eutrofizáció esetén az érték már meghaladta ezt a küszöböt.
Az Európai Unió tagállamainak átlagos fogyasztási lábnyoma 2024-ben 3,15 bolygóhatárnyi volt, amely jelentősen meghaladja a Föld regenerációs és elnyelő képességét. Az EU jelenlegi fogyasztási szintje azt mutatja, hogy ha a világ minden lakója az EU átlagos életmódja szerint élne és fogyasztana, hozzávetőlegesen háromszor akkora Földre lenne szükség az erőforrásigény fenntartásához.
2024-ben Magyarország 2,9-es értékkel az uniós rangsorban a negyedik legkedvezőbb helyen áll Szlovákia, Románia és Bulgária mögött, amelyek egyaránt 2,4 bolygóhatárnyi fogyasztási lábnyommal rendelkeztek. Az EU-tagállamok között a legnagyobb fogyasztási lábnyommal Luxemburg rendelkezett, 4,1 bolygóhatárnyi értékkel.
Magyarország fogyasztási lábnyoma a 2010-es évek elején alacsonyabb szinten alakult, 2016-ban azonban már meghaladta a bázisévi értéket. 2020-tól a fogyasztási lábnyom növekedési üteme megnőtt, és 2024-re mintegy 20%-kal haladta meg a 2010-es szintet. Az EU-átlag növekedése mérsékeltebb volt Magyarországéhoz képest. Az EU tagállamainak átlagos fogyasztási lábnyoma 2019-ben csökkenni kezdett, és ennek köszönhetően 2024-re mindössze 6%-kal haladta meg a bázisévi értéket.
Ezzel párhuzamosan az EU-tagállamok közötti különbségek fokozatosan növekedtek, az értéktartomány fokozatosan a magasabb fogyasztási lábnyomok irányába tolódott el. Míg a legalacsonyabb értékkel rendelkező országok legfeljebb 10-11%-kal maradtak a 2010-es uniós átlag alatt, addig a legmagasabb fogyasztási lábnyommal jellemezhető tagállamok 2023–2024-re már több mint 50%-kal haladták meg az EU átlagértékét.