A fogyasztói árak változása az Európai Unió tagállamaiban, 2025. november
Közzétéve: 2025. december 22.
Harmonizált fogyasztóiár-index (HICP)
Az uniós tagországok inflációjának összehasonlíthatóságát biztosító harmonizált fogyasztóiár-index alapján 2025 novemberében az Európai Unióban a fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal meghaladták az előző év azonos időszakiakat. Az unión belül Romániában volt a legnagyobb (8,6%) az infláció. Hazánk (Bulgáriával együtt) a hetedik volt a tagállamok sorában, 3,7%-os átlagos fogyasztóiár-emelkedéssel. A visegrádi országok közül Szlovákiában 3,9, Lengyelországban 2,6, Csehországban 1,8%-os drágulás történt. A legalacsonyabb (0,1, illetve 0,8%-os) inflációt Cipruson és Franciaországban mérték.
Az előző hónaphoz viszonyítva az unió egészében 0,2%-kal mérséklődtek, hazánkban összességében nem változtak a fogyasztói árak. A másik három visegrádi ország közül Csehországban csökkent (0,4%-kal), Lengyelországban és Szlovákiában (0,1, illetve 0,3%-kal) nőtt az árszint egy hónap alatt.
Nemzeti fogyasztóiár-index (CPI)
A nemzeti statisztikai hivatalok honlapján közzétett – és nemzetközi összehasonlításra csak korlátozottan alkalmas – nemzeti fogyasztóiár-indexek alapján is Romániában emelkedtek leginkább (9,8%-kal) a fogyasztói árak 2025 novemberében az egy évvel korábbiakhoz képest. Hazánkban e módszertan szerint 3,8% volt az infláció.
Magyarországon az élelmiszerek átlagosan 3,2%-kal kerültek többe, mint 2024 novemberében. A legnagyobb mértékben, 15-16%-kal az édesipari lisztesáru, a marhahús és a kávé ára nőtt. Az átlagot jóval meghaladó mértékben, 9,0%-kal drágult a házon kívüli étkezés is, a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,6%-os volt az élelmiszer-infláció. A termékcsoporton belül olcsóbb lett többek között a margarin, a liszt, a tej, a tejtermékek, a sertéshús és a cukor is. A háztartási energia fogyasztói ára 9,8%-kal emelkedett, ezen belül a vezetékes gázért 22, az elektromos energiáért 2,1%-kal kellett többet fizetni, mint az előző év azonos hónapjában. A járműüzemanyagok 5,0%-kal kevesebbe, a szeszes italok, dohányáruk, illetve a tartós fogyasztási cikkek 7,5, illetve 2,9%-kal többe kerültek. A szolgáltatások díja összességében 6,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül a színházbelépők és a külföldi üdülés ára emelkedett a leginkább (20-20%-kal).
A Magyar Nemzeti Bank a decemberi inflációs jelentésében 2025-re 4,4, 2026-ra pedig 3,2%-os inflációt prognosztizált. Az Európai Bizottság várakozásai szerint az Európai Unióban a fogyasztóiár-emelkedés mértéke 2025 egészében 2,5, 2026-ban 2,1% lehet.
1. tábla
A fogyasztói árak változása az Európai Unió tagállamaiban, 2025. november
Ország
CPI
HICP
az előző év azonos hónapjához képest
az előző év azonos hónapjához képest
az előző hónaphoz képest
EU-átlag
..
2,4
–0,2
Euróövezet
..
2,1
–0,3
Belgium
2,4
2,6
0,3
Bulgária
5,2
3,7
0,2
Csehország
2,1
1,8
–0,4
Dánia
2,1
2,0
–0,5
Németország
2,3
2,6
–0,5
Észtország
4,9
4,7
–0,5
Írország
3,2
3,1
–0,2
Görögország
2,4
2,8
–0,1
Spanyolország
3,0
3,2
0,0
Franciaország
0,9
0,8
–0,2
Horvátország
3,8
4,3
0,3
Olaszország
1,1
1,1
–0,2
Ciprus
–0,5
0,1
–1,1
Lettország
3,8
3,8
–0,3
Litvánia
3,8
3,6
0,4
Luxemburg
3,0
3,6
0,1
Magyarország
3,8
3,7
0,0
Málta
..
2,5
–3,2
Hollandia
2,9
2,6
–1,4
Ausztria
4,0
4,0
0,2
Lengyelország
2,5
2,6
0,1
Portugália
2,2
2,1
–0,8
Románia
9,8
8,6
0,5
Szlovénia
2,3
2,4
0,0
Szlovákia
3,7
3,9
0,3
Finnország
–0,1
1,5
–0,1
Svédország
0,3
2,2
–0,3
Forrás: Euro indicators - Inflation, November 2025 és a tagállamok statisztikai hivatalainak honlapja.
Letöltés dátuma: 2025. december 19.
1. ábra
2. ábra
3. ábra
Közzétéve: 2025. december 22.
Harmonizált fogyasztóiár-index (HICP)
Az uniós tagországok inflációjának összehasonlíthatóságát biztosító harmonizált fogyasztóiár-index alapján 2025 novemberében az Európai Unióban a fogyasztói árak átlagosan 2,4%-kal meghaladták az előző év azonos időszakiakat. Az unión belül Romániában volt a legnagyobb (8,6%) az infláció. Hazánk (Bulgáriával együtt) a hetedik volt a tagállamok sorában, 3,7%-os átlagos fogyasztóiár-emelkedéssel. A visegrádi országok közül Szlovákiában 3,9, Lengyelországban 2,6, Csehországban 1,8%-os drágulás történt. A legalacsonyabb (0,1, illetve 0,8%-os) inflációt Cipruson és Franciaországban mérték.
Az előző hónaphoz viszonyítva az unió egészében 0,2%-kal mérséklődtek, hazánkban összességében nem változtak a fogyasztói árak. A másik három visegrádi ország közül Csehországban csökkent (0,4%-kal), Lengyelországban és Szlovákiában (0,1, illetve 0,3%-kal) nőtt az árszint egy hónap alatt.
Nemzeti fogyasztóiár-index (CPI)
A nemzeti statisztikai hivatalok honlapján közzétett – és nemzetközi összehasonlításra csak korlátozottan alkalmas – nemzeti fogyasztóiár-indexek alapján is Romániában emelkedtek leginkább (9,8%-kal) a fogyasztói árak 2025 novemberében az egy évvel korábbiakhoz képest. Hazánkban e módszertan szerint 3,8% volt az infláció.
Magyarországon az élelmiszerek átlagosan 3,2%-kal kerültek többe, mint 2024 novemberében. A legnagyobb mértékben, 15-16%-kal az édesipari lisztesáru, a marhahús és a kávé ára nőtt. Az átlagot jóval meghaladó mértékben, 9,0%-kal drágult a házon kívüli étkezés is, a vendéglátási szolgáltatások nélkül számítva 0,6%-os volt az élelmiszer-infláció. A termékcsoporton belül olcsóbb lett többek között a margarin, a liszt, a tej, a tejtermékek, a sertéshús és a cukor is. A háztartási energia fogyasztói ára 9,8%-kal emelkedett, ezen belül a vezetékes gázért 22, az elektromos energiáért 2,1%-kal kellett többet fizetni, mint az előző év azonos hónapjában. A járműüzemanyagok 5,0%-kal kevesebbe, a szeszes italok, dohányáruk, illetve a tartós fogyasztási cikkek 7,5, illetve 2,9%-kal többe kerültek. A szolgáltatások díja összességében 6,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül a színházbelépők és a külföldi üdülés ára emelkedett a leginkább (20-20%-kal).
A Magyar Nemzeti Bank a decemberi inflációs jelentésében 2025-re 4,4, 2026-ra pedig 3,2%-os inflációt prognosztizált. Az Európai Bizottság várakozásai szerint az Európai Unióban a fogyasztóiár-emelkedés mértéke 2025 egészében 2,5, 2026-ban 2,1% lehet.
A fogyasztói árak változása az Európai Unió tagállamaiban, 2025. november
| Ország | CPI | HICP | |
|---|---|---|---|
| az előző év azonos hónapjához képest | az előző év azonos hónapjához képest | az előző hónaphoz képest | |
| EU-átlag | .. | 2,4 | –0,2 |
| Euróövezet | .. | 2,1 | –0,3 |
| Belgium | 2,4 | 2,6 | 0,3 |
| Bulgária | 5,2 | 3,7 | 0,2 |
| Csehország | 2,1 | 1,8 | –0,4 |
| Dánia | 2,1 | 2,0 | –0,5 |
| Németország | 2,3 | 2,6 | –0,5 |
| Észtország | 4,9 | 4,7 | –0,5 |
| Írország | 3,2 | 3,1 | –0,2 |
| Görögország | 2,4 | 2,8 | –0,1 |
| Spanyolország | 3,0 | 3,2 | 0,0 |
| Franciaország | 0,9 | 0,8 | –0,2 |
| Horvátország | 3,8 | 4,3 | 0,3 |
| Olaszország | 1,1 | 1,1 | –0,2 |
| Ciprus | –0,5 | 0,1 | –1,1 |
| Lettország | 3,8 | 3,8 | –0,3 |
| Litvánia | 3,8 | 3,6 | 0,4 |
| Luxemburg | 3,0 | 3,6 | 0,1 |
| Magyarország | 3,8 | 3,7 | 0,0 |
| Málta | .. | 2,5 | –3,2 |
| Hollandia | 2,9 | 2,6 | –1,4 |
| Ausztria | 4,0 | 4,0 | 0,2 |
| Lengyelország | 2,5 | 2,6 | 0,1 |
| Portugália | 2,2 | 2,1 | –0,8 |
| Románia | 9,8 | 8,6 | 0,5 |
| Szlovénia | 2,3 | 2,4 | 0,0 |
| Szlovákia | 3,7 | 3,9 | 0,3 |
| Finnország | –0,1 | 1,5 | –0,1 |
| Svédország | 0,3 | 2,2 | –0,3 |