A magyar lakásállomány primerenergia-igényének becslése*

Közzétéve: 2025. november 14.

A számításokat megalapozó adatigények, előzmények

A lakóépület-állomány energiaigényének felmérése és a lakások energiaigényében bekövetkező változások nyomon követése új terület a hazai statisztikában. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ezzel kapcsolatos kötelezettségei között megemlíthetünk több, az Eurostat által kijelölt fejlesztési irányt a lakásállomány energetikai minőségének meghatározására (Statistics for the European Green Deal, Environmental Accounts, and Waste Statistics), továbbá azokat a kötelezettségeket, amelyeket várhatóan az EU új népesedési statisztikai keretrendszere (ESOP) határoz majd meg. Az Európai Unió 2024-ben elfogadott épületenergetikai irányelve (EPBD) is számos olyan célt jelöl ki, amelynek teljesítéséhez szükséges a lakásállomány állapotának vizsgálata.

A következőkben ismertetünk egy lehetséges megoldást a lakásállomány energiaigényének modellalapú kiszámítására. A számítások előzményeként 2023-ban már elkészítettük a lakásállomány 2020. évi energetikai minőségének becslését. Ennek során a 2016. évi mikrocenzus adatállományát 2020-ig kiegészítettük a 2017–2020 között épült lakások adataival, majd a lakások így elérhető reprezentatív mintájára vonatkozóan az akkor elérhető energiatanúsítványok felhasználásával készítettünk becslést (Bene és szerzőtársai, 2023).

A 2022. évi népszámlálás során megtörtént a teljes lakásállomány összeírása, így ezúttal nem egy reprezentatív mintán, hanem a teljes adatállományra vonatkozóan végezhettünk becsléseket. Mivel a népszámlálási lakásösszeírás a lakások fizikai jellemzőire korlátozódott, feladatunk az volt, hogy ezen jellemzőkre alapozva elkészítsük a lakások energiaigényének kiszámítását. Természetesen ezek az információk önmagukban nem alkalmasak egy-egy adott lakás konkrét energetikai jellemzőinek megállapítására, így számításainkkal arra törekedtünk, hogy megbecsüljük, a népszámlálási adatok adott kombinációja milyen energetikai minőséget valószínűsít egy-egy konkrét lakás esetében. Ehhez ezúttal is az elérhető energiatanúsítványokban megállapított energiaigényt vettük figyelembe. Az energetikai tanúsítványokat a KSH statisztikai célra megkapta a Lechner Tudásközponttól (LTK), majd az átvett adatbázisban elérhető adatokat az ingatlanok címe alapján összekapcsoltuk a népszámlálási adatbázissal.

2023 novemberétől az energiatanúsítás rendszere átalakult, az addig érvényes tárca nélküli miniszteri (TNM-) rendeletet¹ az ÉKM (Építési és Közlekedési Minisztérium)² rendelete váltotta fel. Számításainkban erre való tekintettel csak a 2020–2023 közötti, a TNM-rendelet szerint kiadott tanúsítványokat használtuk fel. A vizsgálat a népszámlálás időpontjából következően a 2022-es állapotra vonatkozik. Az, hogy a tanúsítványok között 2023-as kiállításúak is szerepelnek, nem jelent érdemi torzítást, mivel egyrészt az energetikai követelmények 2023. október végéig nem változtak (2023. novemberi és decemberi tanúsítványokat nem vizsgáltunk), másrészt a lakásállomány cserélődése, illetve a felújítások egy év alatt csupán elhanyagolható hatással bírnak az eredményekre. Az egyes épületjellemzők és az energiaigény kapcsolatát regressziós módszerrel vizsgáltuk, majd a végleges becslés kiszámítása random forest módszerrel történt. (A számítások ismertetése a módszertani mellékletben elérhető.)

Az elkészült számítások eredményei eredetileg értelemszerűen a TNM-rendelet szerint számított értékeknek feleltek meg, mivel azonban elvárható, hogy eredményeink az új rendszerben is értelmezhetők legyenek, a kapott egyedi becsléseket átszámítottuk az új rendszerre is (ÉKM-rendelet). Az átszámításhoz a Horváth és szerzőtársai *(2024, 2025)*által megadott, a népszámlálási változókészletre alkalmazható modellt vettük figyelembe.

A 2020. évi és a 2022. évi eredmények összevetése

A 2022. évre vonatkozó számítások szerint egy átlagos magyar lakás egy négyzetméterének 274 kWh az éves energiafogyasztása. Két évvel korábban ugyanez az érték 281 kWh volt. Bár a változás a csökkenés irányába mutat, a lakásállomány megújulási ütemére vonatkozó következtetésekhez ez önmagában még nem feltétlenül elegendő. Ahhoz, hogy a lakásállomány megújulását pontosan nyomon kövessük, további rendszeres vizsgálatokra van szükség.

A két év különbséggel elvégzett számítások egymáshoz közeli eredményeket hoztak, a becsült értékek a főbb épülettípusokban és régiónként is csökkentek. A családi házak 1 m²-re jutó energiaigénye – ahogyan korábban, ezúttal is – 65%-kal magasabb volt, mint a társasházi lakásoké. Az új tanúsítási rendszerre átszámított adatok alapján az átlagos energiaigény 285 kWh/a volt 2022-ben.

Az egyes lakások számított energiaigénye alapján a 2023-ig érvényes osztályozás szerint a lakások 9,4%-a tartozott a legjobb (AA–CC) és 15,3%-a a legpazarlóbb (II–JJ) osztályba. Az új ÉKM-osztályozás alapján valamivel több lakás került a szélső kategóriákba: az A–C osztályba 8,1, az I osztályba a lakások 28%-a (J osztály nincs az új rendszerben).

Az áttekinthetőség kedvéért a továbbiakban valamennyi eredményt a random forest módszerrel becsült és az ÉKM-rendelet szerint átszámított értékek alapján mutatunk be.

Részletes eredmények

A teljes lakásállományt lefedő adatbázis lehetővé teszi, hogy a szakpolitikai intézkedések alakítása szempontjából releváns összefüggéseket részletesen is bemutassuk. A lakások energiaigénye tekintetében az épületek típusa és kora a leginkább meghatározó. A legenergiaigényesebb lakások a két világháború között épült családi házakban vannak, átlagos éves energiaigényük 410 kWh/m² körüli.

A jelenlegi lakásállomány legnagyobb része 1961 és 1980 között épült. Az ebből az időszakból származó családi házak energiaigénye rendkívül magas (375 kWh/m²/a), miközben az ugyanakkori többlakásos épületek esetében már jelentős javulás látszik (187 kWh/m²/a). A javulás folytatódik az 1981 és 2000 közötti lakásoknál is, ám a családi házak energiahatékonysága az épületek geometriai adottságai miatt jelentősen elmarad a társasházi lakásokétól.

A rendszerváltás előtt épült többlakásos lakóházak előnye a kis fajlagos lehűlő felületekből és a viszonylag hatékony távfűtésből fakad, részben pedig abból, hogy a panelházak energetikai megújítása tömegesen, ha nem is hiánytalanul megvalósult a rendszerváltás után (Bene–Szabó, 2019). Számításaink szerint a panellakások átlagos energiaigénye 146 kWh/m²/a volt 2022-ben, ami a többlakásos épületek között is a legalacsonyabb érték. Ebben a tekintetben alig mutatható ki különbség a panellakások első és második generációja között: az 1961 és 1980 között épültek átlaga 147, az 1980 utániaké 143 kWh/m²/a volt.

A társasházi lakások energiaigényét építési korcsoportok szerinti eloszlásában a 130–150 kWh/m²/a körül észrevehető szembetűnő kiugrás mögött éppen az a mintegy 560 ezer panellakás áll, amely a tömeges lakásépítés korszakában épült. Az ugyanekkor felhúzott, nem panelfalazatú többlakásos lakóházak energetikai minősége kedvezőtlenebb: az 1960-as és az 1970-es évek tégla társasházai 238, a közép- vagy nagyblokk, öntött beton falazatúak 194 kWh/m²/a átlagos energiaigényűek. A különbség ebben az esetben is az épületgeometriából fakad, a nem panel társasházak általában kisebbek, fajlagos lehűlő felületeik nagyobbak. 1980 és 2000 között mindkét esetben számottevő javulás látszik (az energiaigény 191 a tégla és 173 kWh/m²/a a közép- vagy nagyblokk, öntött beton falazat esetén), de ezek az értékek még így is meghaladják a panelek energiaszükségletét.

Az ábráról leolvasható, hogy az újabb építésű korcsoportok felé haladva általában csökken az épületek energiaigénye. Ugyanakkor az 1960 előtti többlakásos épületek energiaigénye szempontjából jóformán közömbös, mikor épültek, és csak ezen időszakot követően látszik az egyre újabb épületek javuló minősége. Egy kivétel azonban itt is van: a 2011 és 2015 közötti korcsoportra mind minőségét, mind számát tekintve hatással lehetett a lakáspiac válsága, az ekkor épült mindössze 22 ezer társasházi lakás átlagos energiaigénye kissé meghaladta a megelőző korcsoportét. Ezt követően újabb csökkenés mutatható ki, a 2015 után átadott társasházi lakások mutatója az összes vizsgált kategória közül a legkedvezőbb (átlagosan 115 kWh/m²/a).

A családi házak legnagyobb létszámú korcsoportja ugyancsak az 1960–1970-es években keletkezett, a rájuk vonatkozó görbe módusza (410 kWh/m²/a) és átlaga is jóval magasabb (375 kWh/m²/a), mint az ugyanakkor épült társasházaké. Az 1980–1990-es években épült családi házak az átmenetet jelentik: a görbe nem jellemezhető egy kiugró értékkel, a lakások nagy része egy széles, 200 és 400 kWh/m²/a közötti tartományon belül oszlik el. Ez azt is jelenti, hogy még ezekben a viszonylag újnak számító épületekben is található mintegy 270 ezer lakás, amelyek energiaigénye 310 kWh/m²/a fölötti, tehát H vagy rosszabb energiaosztályba sorolhatók. A családi házak döntő többsége téglából épült, átlagos energiaigényük rendre kisebb, mint az azonos korú vályogházaké, ami alapvetően a rosszabb felszereltségükből és nem a falazatukból adódik. A vályog lakóházak 96%-a 1981 előtt épült, ezek energiaszükséglete 410–430 kWh/m²/a, és bár a kevés azóta épült vályogháznál látszik javulás, mutatójuk még mindig magasabb a hasonló korú családi házakénál.

A településnagyság emelkedésével a lakások jellemző energiaigénye mindkét épülettípusban fokozatosan mérséklődik. Az összes épület átlagát tekintve a legkedvezőbb mutatókat a vidéki nagyvárosokban figyeltük meg. Budapesten a családi házak minősége kedvezőbb minden más településnagyság-kategóriáénál, a társasházaké viszont elmarad a vidéki közepes és nagyvárosokétól, mivel Budapesten a legmagasabb a régi építésű társasházi lakásállomány aránya.

A népszámlálási adatbázisban rendelkezésre áll a lakások lakottságára vonatkozó információ is. Bár ez a jellemző nem szerepelt becslési modellünk magyarázó változói között, a lakások egyéb jellemzői alapján így is rendre kedvezőtlenebb eredmények születtek a nem lakott lakásokra vonatkozóan. Országosan a lakott lakások átlagos mutatója 283 kWh/m²/a, szemben a nem lakottak 299 kWh/m²/a értékével. Mint az várható volt, az eltérés különösen magas a családi házak esetében. Míg a lakott családi házak energiaigénye 330 kWh/m²/a, addig a nem lakottaké 382 kWh/m²/a, és ez már a gazdaságos felújíthatóság szempontjából is felvet kérdéseket (Ertl és szerzőtársai, 2021).

A járásonként becsült átlagos energiaigény 174 és 411 kWh/m²/a közé esik. A legalacsonyabb érték a főváros III. kerületét jellemzi, ezt a IV, a XI. és a XIII. kerület követi, mindegyik esetben 200 kWh/m²/a alatti átlaggal. A felsorolt kerületek magas lakótelepi- és/vagy újlakás-aránnyal jellemezhetők.

A legmagasabb energiaigényű lakásállománnyal rendelkező járások között találjuk azokat, amelyek lakásállományát a régi építésű családi házak határozzák meg (Cigándi, Jászapáti, Pétervásárai, Devecseri, Mezőcsáti járások). Az Alföld hátrányos helyzetű térségei mellett nagyobb számban azonosíthatók ilyen járások a határ mentén, főleg Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon.

Módszertan

Felhasznált irodalom

*Köszönjük Csoknyai Tamásnak (BME) és Horváth Áronnak (MEHI), hogy értékes észrevételeikkel hozzájárultak az elemzés elkészítéséhez.

Lábjegyzetek

1. 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról ↩

2. 9/2023. (V. 25.) ÉKM rendelet az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról ↩