Értéklánchossz és területi koncentráltság az élelmiszeriparban

Közzétéve: 2025. június 17.

Jelen kísérleti statisztika folytatja azt a sorozatot, amely egyes nemzetgazdasági ágak, ágazatok tevékenységét, gazdasági súlyát, értéklánchosszát, területi koncentráltságát vizsgálja. Eddig az iparról, építőiparról és a járműiparról jelent meg elemző kiadvány a kísérleti statisztika keretében. Jelenleg a feldolgozóiparon belül az élelmiszeripart vizsgáljuk.

Az élelmiszeripar¹ egyike a legrégebbi múltra visszatekintő magyar ipari ágazatoknak, egyes tevékenységek, vállalkozások akár 150–200 éves történettel is jellemezhetők. Ugyanakkor ezen ágazat napjainkban is fontos szerepet játszik Magyarországon a termelés, a külkereskedelem, és az ország biztonságos élelmiszerellátása tekintetében, egyik kulcságazata a magyar gazdaságnak. Az élelmiszeripar az EU feldolgozóipari hozzáadott értékének a 11%-át adta, ez az érték hazánkban 10%. A tagállamok többségében, így Magyarországon is a három legnagyobb súlyú feldolgozóipari terület egyike volt.

Területi koncentráltsága kisebb az átlagosnál, nincs olyan vármegyéje az országnak, ahol ne működne nagyobb élelmiszeripari vállalkozás. A területi koncentráció az elmúlt években csökkent, a vármegyék összehasonlításában azonban továbbra is az ország középső területe emelhető ki (a főváros, valamint Pest és Bács-Kiskun vármegye együttes súlya mintegy 30%-os) annak ellenére, hogy néhány nyugati vármegye jelentősége kisebb lett, miközben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun szerepe növekedett.

Az élelmiszeripar azon kevés feldolgozóipari területek közé tartozik, amelyek nagyobb részben hazai piacra termelnek (2024-ben az árbevétel 57%-a belföldi eladásokból származott). Az élelmiszeripar vállalkozásszerkezete is különbözik az átlagostól, itt viszonylag nagyobb szerepe van a kis- és középvállalkozásoknak, a termelés 14%-át az 50 főnél kisebb, további 31%-át az 50–249 fős szervezetek adták. Az ágazat érzékenyen reagál a belső kereslet változására és az emögött húzódó folyamatokra. Ez tetten érhető az élelmiszeripar termelésének 2023. évi visszaesésében is: a 2010 óta emelkedő tendencia a magas élelmiszerinfláció keresletszűkítő hatása következtében megtört, ami az ágazat teljesítményét jelentősen visszavetette.

Magyarországon az élelmiszeriparban a bruttó hozzáadott érték kibocsátáshoz mért aránya (2023-ban 21%) a feldolgozóipar egészéhez (46%) viszonyítva alacsony. Az értéklánc hossza az EU átlagához hasonlóan csökkenő tendenciát mutat. Az értéklánc rövidülésének oka alapvetően a magas folyó termelőfelhasználás, vagyis a munka és az inputok relatív arányának emelkedése, ami részben a magas importigénnyel és versenyképességi nehézségekkel magyarázható. Az értékláncok rövidsége lényegében az ágazat modernizációjának szükségességére hívja fel a figyelmet. Az élelmiszeripar munkatermelékenységi mutatója, energiahatékonysága régiós viszonylatban alacsonynak számít, ami egyrészt visszafogja az ágazat és ezáltal a gazdaság hozzáadottérték-teremtő képességét, másrészt pedig növeli az ágazat külső sokkoknak való kitettségét.

Az élelmiszeripar helyzete

Az élelmiszeripar a hazai feldolgozóipar egyik nagy súlyú alága. Részesedése a feldolgozóipar termelési értékéből, bruttó hozzáadott értékéből és alkalmazotti létszámából 10–15% volt az utóbbi években². Az élelmiszeripar teljesítménye nemcsak gazdasági súlya miatt, hanem az ország biztonságos élelmiszerellátása és az élelmiszerárak alakulása szempontjából is kitüntetett jelentőségű.

2023-ban az élelmiszeripar kibocsátása közel 7 ezer milliárd forintot tett ki, bruttó hozzáadott értéke ennél jóval alacsonyabb, 1,4 ezer milliárd forint volt. A feldolgozóipar alágai közül itt az egyik legkisebb (általában 20% körüli) a hozzáadott érték aránya a kibocsátásból. Ez a tevékenység jellegéből adódik: az élelmiszeripari termelés a más ágazatokból (elsősorban a mezőgazdaságból), illetve importból származó nyersanyagok, köztük állati és növényi termékek feldolgozásán alapul.

Az élelmiszeripar nemcsak hazánkban, hanem az Európai Unió egészében is jelentős ágazatnak számít: a megfelelő részletezettséggel rendelkezésre álló legfrissebb adatok szerint az EU feldolgozóipari hozzáadott értékének 11%-át³ adta. A tagállamok többségében a három legnagyobb súlyú feldolgozóipari alág egyike volt az élelmiszeripar. Az unió ipari teljesítményéhez leginkább hozzájáruló országok közül Spanyolországban, Franciaországban és Hollandiában a feldolgozóipari hozzáadott érték 16–19%-át, Lengyelországban és Olaszországban 14, illetve 10%-át jelentette az ágazat. A legnagyobb ipari potenciállal rendelkező Németországban ugyanakkor – a gépipari ágazatok dominanciája mellett – csak 6,8% volt ez az arány. A bruttó hozzáadott értéket tekintve az unió élelmiszeriparának így is 19%-a koncentrálódott Németországban; Franciaország, Olaszország és Spanyolország részesedése pedig külön-külön 11–16% közötti volt. Magyarország 1,1%-os részesedése gyakorlatilag akkora, mint hazánk – szintén vásárlóerő-paritáson mért GDP-ben kifejezett – gazdasági súlya az unióban.

Magyarországon az élelmiszeripar termelési volumenét⁴ az ezredfordulótól 2010-ig csökkenő, ezt követően emelkedő tendencia jellemezte. A növekedést 2023-ban egy jelentős, 12%-os visszaesés törte meg, de 2024-ben ismét élénkült a termelés. (A 2023. évi változásban a belföldi kereslet és az export szűkülése egyaránt szerepet játszott, és mindez összefüggött a megemelkedett élelmiszerárakkal.) A 2000-es évek első évtizedében történt hazai csökkenéssel egyidejűleg az unió egészében bővült az élelmiszeripar. Az akkor kialakult hátrányunk 2022-re eltűnt, annak köszönhetően, hogy 2010 után az EU átlagánál jóval dinamikusabb volt a hazai volumennövekedés. A 2023. évi visszaesése viszont a magyarországi élelmiszeripart igen jelentősen visszavetette.

Az élelmiszeripar azon kevés feldolgozóipari területek közé tartozik, amelyekben az értékesítés árbevételének nagyobb része (2024-ben 57%-a) a belföldi eladásokból származik. Ennél fogva a vizsgált ágazat a belső kereslet változásaira, és az ezek mögött meghúzódó folyamatokra viszonylag érzékenyen reagál, de teljesítményét a külföldi versenytársak jelenléte és az exportpiacok felvevőképessége is befolyásolja. Az élelmiszeripari termelésben viszonylag nagyobb szerepe van a kis és közepes méretű vállalkozásoknak, szemben például a gépipari és a vegyipari ágazatokkal, amelyeket jelentős nagyvállalati dominancia jellemez. 2024-ben az élelmiszeripari termelés 14%-át az 50 főnél kevesebbet, 31%-át az 50–249 főt, 55%-át a legalább 250 főt foglalkoztató vállalkozások adták.⁵

Az élelmiszeripar térbeli koncentrációja Magyarországon

Az élelmiszeripar területi koncentrációja Magyarországon összességében kevésbé jelentős, mint pl. a járműiparé, ahogy a 3. ábra mutatja, a Herfindahl–Hirschman-index (HHI) értéke 2000–2005 között növekedett, azóta alapvetően csökkenő tendenciát mutat. Területi összehasonlításban Pest és Bács-Kiskun vármegye, valamint Budapest valamennyire kiemelkedik, itt összességében a hozzáadott érték egyharmada realizálódik.

A 4. ábra szintén az élelmiszeripari hozzáadott érték területi koncentrációjának változását mutatja be 2005-ben (amikor az a maximumát vette fel) és 2023-ban, a Lorenz-görbe segítségével.⁶

Az 5. ábra jól jelzi, hogy az élelmiszeripari ágazatok jelentősen különböznek egymástól, különösen a dohánygyártás területileg koncentrált (összesen 2 nagyobb dohánygyár maradt Magyarországon: Pécsett és Sátoraljaújhelyen⁷). A feldolgozóipari ágazatok esetén az italgyártás közepes mértékben koncentrált, míg a domináns élelmiszergyártás a legkevésbé koncentrált ágazatok egyike. A 6-7. ábrán térképek segítségével az is szemügyre vehető, hogyan változott az egyes vármegyék százalékos aránya az élelmiszeripar hozzáadott értékén belül 2005 és 2023 között. Az ábrák alapján megállapítható, hogy a koncentráció mértéke 2005-ben sem volt jelentős, de 2023-ra tovább csökkent. (A Gini-index⁸ értéke 2005-ben 0,45, 2023-ban 0,37 értéket vett fel.)

A vármegyék túlnyomó része érdemben hozzájárul az ország élelmiszeripari bruttó hozzáadott értékéhez, talán Nógrád vármegye az egyetlen 1% alatti arányával, ami kisebb szerepet játszott és játszik ebben az iparágban. A 3. ábrán is kiemelt Budapest, valamint Pest és Bács-Kiskun vármegyék szerepe a legjelentősebb. A főváros és a vármegyék rangsorában elfoglalt helye alapján Budapest ugyan 2023-ban is a top 3-ban volt, de jelentősen vesztett súlyából 2005-höz képest (23,8%-ról 10,7%-ra csökkent a hozzáadott értéken belüli súlya), emellett Győr-Moson-Sopron vármegye aránya csökkent jelentősebben (6,5%-ról 4,1%-ra). A nagyobb nyertesek Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék, amelyek országon belüli aránya jelentősebben nőtt (előbbi hozzáadott érteken belüli súlya 7,8%-ról 12,1%-ra, utóbbié 3,8%-ról 7,2%-ra nőtt)⁹.

Élelmiszeripari értékláncok Magyarországon és a környező országokban

Az értékláncok regionális összehasonlítása alapján azt láthatjuk, hogy Magyarországon az élelmiszeriparban a hozzáadott érték kibocsátáshoz mért aránya a régiós országok között alacsony szinten van. Az EU átlaga a régiós átlag közelében alakult, amit alapvetően Szlovákia és Csehország magasabb mutatója okoz (8. ábra). Az élelmiszeripari értéklánchossz, vagyis az ágazat gazdaságba való beágyazottsága a feldolgozóipar egészéhez viszonyítva rendkívül alacsony. A hozzáadott érték kibocsátáshoz viszonyított aránya 2023-ban 21% volt, míg ugyanezen mutató a teljes feldolgozóiparban 46 %.

Az élelmiszeriparban a hozzáadott érték és kibocsátás aránya Magyarországon csökkenő tendenciát mutat, ami az értékláncok rövidülését jelenti. Ez a jelenség Lengyelországban is megfigyelhető, de az EU átlaga is csökkenő trendet követ, miközben Csehország és Szlovákia mutatója stabil vagy enyhén emelkedő tendenciát mutat. A mutató csökkenésének alapvetően a magas folyó termelőfelhasználás, vagyis a munka és az inputok relatív arányának emelkedése az oka, ami részben a magas importigénnyel és versenyképességi problémákkal magyarázható.

Az importigény kapcsán fontos kiemelni, hogy a magyar élelmiszeripari vállalatok sokkal jobban függnek a földgáztól és az elektromos áramtól, mint a többi országban működő cégek. Egy magyarországi vállalat körülbelül kétszer annyi energiát használ fel ugyanannyi hozzáadott érték előállításához, mint Szlovákiában, Csehországban vagy Lengyelországban. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a világpaci árak alakulása tekintetében a hazai kitettség jóval nagyobb, mint a régiós versenytársaké. Régiós viszonylatban az energiahatékonyság problémája mellett az ágazat munkatermelékenységi mutatója is alacsonynak számít.

Az értékláncok rövidsége – az említett tényezők alapján – alapvető szerkezeti problémákra utal, lényegében az ágazat modernizációjának szükségességére hívja fel a figyelmet. Az elavult gépek és az elavult munkafolyamatok több emberi munkát és magasabb energiafelhasználást igényelnek, ami egyrészt visszafogja az ágazat és ezáltal a gazdaság hozzáadottérték-teremtő képességét, másrészt pedig növeli az ágazat külső sokkoknak való kitettségét.

Az értéklánc hosszának változását a volumen- és árváltozások mellett az összetételhatás is befolyásolhatja. Ha a termelés eltolódik az alacsonyabb vagy magasabb hozzáadottérték-tartalmú ágazatok felé, az élelmiszeripar egészének átlagos értéklánchosszát tekintve nem tényleges változás következik be, hanem összetételhatás fejeződik ki. Az élelmiszeriparon belül három ágazatot különböztetünk meg: az élelmiszergyártást, az italgyártást és a dohánytermékek gyártását. Az élelmiszergyártás a domináns, mint láttuk, a teljes hozzáadott érték 83%-át adja. Ugyanakkor az ágazatok esetében jelentős a különbség a hozzáadottérték-tartalom tekintetében. A legalacsonyabb az arány a meghatározó élelmiszergyártásban. Az italgyártás esetében a hozzáadottérték-tartalom magasabb, de a különbség időben változott. A 2000-es évek első évtizedében stabilan 8–10 százalékponttal haladta meg az italgyártásban a hozzáadottérték-tartalom az élelmiszergyártásét, majd ez a különbség lecsökkent először 5–7 százalékpontra, majd az elmúlt években 2–4 százalékpontra. Két évtől eltekintve az értéklánchossz a dohánytermékek gyártása ágazatban a legmagasabb, különösen az elmúlt 10 évben meredeken nő, és a 2020-as években már megközelíti az 50%-ot.

Az összetételhatás olyan szempontból játszik szerepet, hogy nagyrészt magyarázza a hozzáadottérték-tartalom ingadozását a trend körül (9. ábra). A 11. ábra mutatja az eredeti és a standardizált (változatlan bruttó kibocsátást feltételező) arányszám alakulását.

Az ipar 2021–2022. évi jelentős hozzáadottérték-tartalom csökkenésében nagy szerepet játszottak az árarány-változások is.¹⁰ Az élelmiszeriparban (ugyanúgy, mint az ipar egészében) 2021-ben és 2022-ben a folyó termelőfelhasználás árszínvonala jóval nagyobb mértékben emelkedett, mint a hozzáadott értéké,¹¹ emiatt a folyó áras adatok alapján számított értéklánchossz tisztán az árváltozások következtében is csökkent. 2023-ban a folyó termelőfelhasználás árszínvonala már kevésbé emelkedett, mint a hozzáadott értéké, a folyamat megfordult. Az utolsó két évben a kibocsátás volumenindexe meghaladja a hozzáadott értékét, azaz a termelés anyagigényessége nőtt.

Az értékláncok elemzésének adekvát eszköze az Ágazati kapcsolatok mérlege (ÁKM¹²), amely a közvetlen felhasználások mellett a halmozott (közvetlen és tovagyűrűző hatások következtében kumulálódott közvetett hatások összege) felhasználásokat is képes bemutatni.

A 3. táblában az élelmiszeripar, feldolgozóipar, nemzetgazdaság egészének alapvető mutatószámait vehetjük szemügyre. Az ún. multiplikátor mutatja, hogy a tovagyűrűző hatásokat is figyelembe véve, 1 forint hozzáadott érték előállítása összesen mekkora hazai kibocsátást generál. Ezt alapvetően két tényező befolyásolja, a termelés importigényessége (minél importigényesebb egy tevékenység, annál kevésbé generál hazai kibocsátást) és a hozzáadottérték tartalma (minél magasabb a hozzáadottérték-tartalom, annál alacsonyabb a folyó termelőfelhasználás aránya, annál kisebb a tovagyűrűző hatás is). Mindkét tényező (az importigényesség és a hozzáadottérték-tartalom) tovagyűrűzően (közvetlen és közvetett módon) is jelentkezik. Az élelmiszeripar esetében az importtartalom és a hozzáadottérték-tartalom is alacsonyabb, mint a feldolgozóipar egészében, ezért jóval magasabb a tovagyűrűző hatás, mint a feldolgozóipar egészében (ahol ez nagyjából megegyezik a nemzetgazdasági átlaggal).

A kibocsátás előállításához szükséges közvetlen és halmozott importtartalom önmagában is fontos és érdekes. A feldolgozóiparban összességében magas az importtartalom, 1 forint kibocsátás közvetlen importtartalma 0,47 forint, és ehhez a tovagyűrűző hatások következtében még 0,1 forint adódik, azaz a feldolgozóiparban az importanyag-felhasználás nagyobb arányban közvetlen módon kerül be a termékek értékébe. Az élelmiszeriparban a közvetlen importtartalom alacsonyabb, mint a feldolgozóipar egészében, 1 forint kibocsátásába 0,28 forint importtartalom „épül be”, a közvetett import aránya további 0,14 forint, ami hasonló a feldolgozóipar egészéhez. Így összességében az élelmiszeripar halmozott importtartalma alatta marad a feldolgozóiparénak.

Az élelmiszeripar nem tartozik a legnagyobb exportáló ágazatok közé, a kibocsátásán belüli exportarány 30,5%, ami a feldolgozóipari átlag alatt marad. Érdemes az élelmiszeripar esetén azt is megvizsgálni, hogy az export mekkora importigénnyel jár. Az ÁKM segítségével számolhatók ún. tartalommutatók is, ezek közül érdeklődésre tarthat számot az export halmozott importtartalma (azaz 1 forint exporthoz mekkora importra van szükség). Az alábbi ábra az ÁKM alapján mutatja a feldolgozóipari alágak esetében az export fajlagos importtartalmát. Látható, hogy az élelmiszeripari export importtartalma az alacsonyabb értékek közé tartozik a feldolgozóipar ágazaton belül.

A forrás- és felhasználástáblák utolsó rendelkezésre álló adatai alapján az élelmiszeripar összesen 5600 milliárd forint értékben vásárolt külföldi és hazai beszállító ágazatoktól folyó termelőfelhasználásra. Ennek részletei láthatók a 4. táblában.

Az élelmiszeripar beszállítói hálózatát az ágazaton belüli szereplők mellett más ágazatokba sorolt szervezetek alkotják. A legjelentősebb beszállító értelemszerűen a mezőgazdaság (a folyó termelőfelhasználás 39%-ának a forrása). Emellett jelentős beszállító az élelmiszergyártás. A két ágazat együtt több mint 60%-át adja a folyó termelőfelhasználásnak. Jelentősebb, 3% vagy afeletti az aránya a nagykereskedelemnek, vegyi anyag gyártásnak, szállításnak, energiának. Az ágazatokban vannak sajátosságok, pl. a dohánytermék gyártása esetében jelentősebb a vegyipari és papíripari jellegű termékek iránti igény, illetve energiaigényesebb, mint a másik két ágazat.

A 4. tábla mutatja a folyó termelőfelhasználás importarányát is. Összességében az importarány 37,2%, ami messze átlag alatti (a feldolgozóipar egészében 68%, de pl. a járműiparban 78% ez az arány). Vannak kirívóan magas arányok, pl. a dohányipar mezőgazdasági jellegű beszerzésének gyakorlatilag teljes egésze importból származik, de nagyon magas mindhárom ágazatban a bányászati termékek vagy a vegyi anyagok, a gépipari termékek, valamint az építőanyag beszerzések importaránya is.

Ha régebbi forrás- és felhasználástáblákat is vizsgálunk, egy szembeötlő jelenség érdemel említést: jónéhány beszállító ágazatban nőtt az import részaránya. A legfeltűnőbb jelenség a mezőgazdasági jellegű termékek import részarányának növekedése, a 4. táblában szereplő 2022-es 27,8%-os importarány 2010-ben még csak 10% körül volt.