Használtautó.hu – KSH, 2025. június
Közzétéve: 2025. július 22.
A használt autók piacán meghirdetett személygépkocsik közel 90%-a 10 millió forint alatti
1. ábra
A használt autók piacán hazánkban 2025 júniusában a megjelent hirdetések 40,2%-a 2,5 millió forint alatti, 26,4%-a 2,5–5 millió forint közötti, 20,5%-a 5–10 millió forint közötti és 12,9%-a 10 millió forint fölötti értékű személygépjárművet kínált. 2024 júniusához viszonyítva a 2,5 millió forint alatti értékben autót kínáló hirdetések aránya 2,2 százalékponttal csökkent, míg a 2,5–5 millió forint közöttieké szinte változatlan maradt. Az előző év azonos időszakához képest az 5–10 millió forint közöttieké 1,2-vel, és a 10 millió forint feletti hirdetések aránya több mint 0,7 százalékponttal növekedett. Az összes hirdetést figyelembe véve idén júniusban a kínálati átlagár 5 400 000, az előző év azonos időszakában pedig 5 200 000 forint volt.
A használt autók piacának csaknem felét benzines autók teszik ki
2. ábra
A használt autók internetes piacán megjelent hirdetések alapján júniusban túlnyomórészt, közel 50%-ban (53 910 darab) benzinmeghajtású, 41,6%-ban (45 420 darab) dízelmeghajtású személygépjárműveket kínáltak. A hibrid meghajtású gépjárművek (benzin és dízel együttesen) 3,7%-ban (4 080 darab), az elektromosok 5,0%-ban (5 440 darab), az egyéb1 meghajtásúak pedig 0,2%-ban (250 darab) szerepeltek a kínálatban. 2024 júniusához képest 5 650-nel kevesebb használt gépjármű volt elérhető. A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3%, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6%-kal nőtt. Emellett a benzinmeghajtásúaké 5,6%-kal, a dízelmeghajtású autók száma 7,6%-kal, míg a hibrid meghajtású autók száma 3,8% -kal csökkent.
A dízelautók átlagosan több mint 40%-kal több kilométert futottak, mint a benzinesek
3. ábra
A használt autók életkora és a megtett kilométerek között pozitív kapcsolat figyelhető meg. A futásteljesítményt tekintve nagy eltérés mutatkozik a két legnagyobb részt kitevő üzemanyagtípus között. A meghirdetett benzines autók átlagosan 157 000, a dízel autók 222 000 kilométert tettek meg, vagyis a dízelmeghajtású autók 41,4%-kal több kilométert futottak, mint a benzinmeghajtásúak. A hirdetésekben szereplő benzines autók átlagosan 14,1, a dízeles autók 12,3 évesek voltak. A júniusban meghirdetett benzines és dízeles gépjárművek által megtett kilométerek száma 1,3, illetve 2,8%-kal növekedett az előző évi júniusi adatokhoz képest. A benzines személygépjárművek átlagéletkorában egy év alatt 2,2%-os, míg a dízelesek esetében 4,2%-os emelkedés volt megfigyelhető.
A hibrid autók a legdrágábbak jelenleg a használtautó-piacon
4. ábra
A használt autók átlagárait meghajtás szerinti bontásban vizsgálva azt látjuk, hogy jelenleg a piacon a hibrid gépjárművek a legdrágábbak (átlagáruk 2025 júniusában: 12 410 000 forint), esetükben egy év alatt 5,4%-os növekedés következett be. Ezzel szemben az elektromos gépjárművek ára egy év alatt 5,5%-os csökkenést mutatott. A vizsgált időszakban a benzines és a dízeles személygépjárművek ára hasonló mértékben változott, egymáshoz közeli átlagárakkal. A dízeles autók a megfigyelt hónapokban drágábbak voltak, mint a benzinesek, átlagosan 6,0%-kal. Az öt megfigyelt kategória közül a legolcsóbbak az egyéb kategóriába tartozó járművek voltak.
A június hónapra vonatkozó adatok alapján elmondható, hogy több tényező befolyásolja a használt autók árát.2
Minden más tényező változatlansága mellett, egy benzines autó minden egyes évvel 7,1%-ot veszít az értékéből, míg a dízelesek esetében a csökkenés 7,9%-os. Az elektromos személygépjárműveknél 7,8, a hibrideknél 6,2, míg az egyéb meghajtásúak esetén szintén 6,7% az évenkénti átlagos árcsökkenés.
Minden megtett ezer kilométer 0,2%-kal csökkenti a gépjárművek árát.
Míg a hengerűrtatalom 100 köbcentiméterrel való növekedése 3,3%-kal növeli az autó értékét, addig a teljesítmény 10 kilowattos növekedése 3,8%-kal.
A normál állapotú gépjárművekhez képest a kitűnő állapotúak átlagosan 24,7%-kal drágábbak, a megkíméltek 12,2, a sérülésmentesek 22,4, az újszerűek pedig 26,4%-kal haladják meg a referenciakategóriát. A sérült, hibás autók ára átlagosan 58,6%-kal alacsonyabb ugyanezen a viszonyítási alapon.
Továbbra is Volkswagen márkájú autókat hirdetnek leggyakrabban
5. ábra
A leggyakrabban előforduló márkák a Használtautó.hu-n meghirdetett gépkocsik között 2025 júniusában a Volkswagen, a BMW, majd az Opel volt. Mindhárom esetén 8 ezer és 11 ezer közötti hirdetésszám található a honlapon. A 10 leggyakoribb márka sorrendjének első 6 helye, valamint a 9. helye megegyezik a 2024 júniusival. A 7. és 8. helyen a Škoda és a Toyota helyet cserélt egy év alatt, továbbá a Suzuki 2025 júniusára a 12. helyről a 10. helyre lépett elő. A Škoda és a Suzuki kivételével mind a 8 márkának csökkent az esetszáma az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb, 8,8%-os visszaesés a Renault esetében volt tapasztalható.
A tíz legnépszerűbb eladásra szánt márka átlagos életkora 12,7 év
6. ábra
A Használtautó.hu-n meghirdetett személygépjárművek átlagéletkorát vizsgálva azt láthatjuk, hogy a 10 legnépszerűbb márkában meghirdetett autók életkora 10 és 16 év közötti. A legalacsonyabb átlagéletkora a Škodának (10,5 év), míg a legmagasabb a Suzukinak (15,1 év) volt júniusban. A 2024. júniusi adatokhoz képest egyedül a Suzuki életkora csökkent 0,3 évvel, míg a többi márkánál növekedést tapasztaltunk. A legnagyobb mértékű emelkedés a BMW esetén következett be, amelynek életkora 0,5 évvel nőtt.
A tíz legnépszerűbb, eladásra szánt márka kínálati ára átlagosan 5 260 000 forint
7. ábra
A Használtautó.hu-n a 10 legtöbb használtautó-hirdetéssel rendelkező márka alapján a kínálati átlagárak 2,4 és 9,8 millió forint között mozogtak. A legdrágább márka a Mercedes-Benz volt júniusban (9 740 000 forint), míg a legolcsóbb az Opel (2 480 000 forint). 2024 júniusához képest minden márkának növekedett a kínálati átlagára, legnagyobb mértékben a Suzukié, 17,4%-kal.
Az Audi A6 átlagára a legmagasabb a legnépszerűbb autómodellek között
8. ábra
A Használtautó.hu-n júniusban meghirdetett 10 legnépszerűbb modell közül az Audi A6 gépjármű átlagára volt a legmagasabb (7 140 000 forint), a Suzuki Swifté pedig a legalacsonyabb (1 700 000 forint). Életkor szerint átlagosan a Kia Ceed volt a legfiatalabb, kevesebb mint 8,7 évvel, a Suzuki Swift a legidősebb, körülbelül 17,5 évvel. A 10 leggyakoribb modell esetében az átlagárat és az átlagéletkort tekintve a modellek között nem figyelhetünk meg korrelációt ebben a hónapban.
A 10 leggyakoribb modell között 2024 és 2025 júniusában jelentős sorrendbeli változások történtek, melyet az alábbi táblázat foglal össze:
1. tábla
A 10 leggyakoribb modell 2024. júniusában és 2025. júniusában
Sorrend
2024. június
2025. június
1.
Ford Focus
Ford Focus
2.
Škoda Ocatvia
Škoda Octavia
3.
Audi A4
Audi A4
4.
Audi A6
Kia Ceed
5.
Ford Mondeo
Ford Mondeo
6.
Renault Megane
Audi A6
7.
Kia Ceed
Suzuki Swift
8.
Suzuki Swift
Ford Fiesta
9.
Ford Fiesta
Renault Megane
10.
Opel Astra H
Opel Astra J
A Kia Ceed egy év alatt a 7. helyről a 4-edikre lépett elő, a Suzuki Swift a 8-adikról a 7-edikre, a Ford Fiesta a 9-edikről a 8-adikra, míg az Opel Astra J a 11-edikről a 10-edikre. Emellett az Audi A6 a 4. helyről visszaesett a 6-odikra, a Renault Megane pedig a 6-odikról a 9-edikre.
A kínálati átlagárak tekintetében a Suzuki Swift emelkedett a legnagyobb mértékben, 14,1%-kal, a Ford Mondeo viszont 11,9%-kal csökkent egy év alatt. Az életkort vizsgálva egyedül ennél a Ford típusnál figyelhettünk meg növekedést, amely 3,2%-os volt, a többi modell esetén mérséklődést tapasztaltunk. A legnagyobb visszaesés a Kia Ceednél következett be, 14,7%-kal.
A Használtautó.hu és a KSH kísérleti statisztika ismertető
Lábjegyzetek
-
Az egyéb kategóriába tartoznak a benzin/gáz, a dízel/gáz, az LPG, a CNG, a hidrogén/elektromos, az etanol és az egyéb meghajtású személygépjárművek. ↩
-
A modellezéshez lineáris regressziót alkalmaztunk, a kínálati ár logaritmusát vettük függő változóként. A modell magyarázó ereje 82,7%, a becslés során az autók márkáit is figyelembe vettük. ↩

Sorrend | 2024. június | 2025. június |
---|---|---|
1. | Ford Focus | Ford Focus |
2. | Škoda Ocatvia | Škoda Octavia |
3. | Audi A4 | Audi A4 |
4. | Audi A6 | Kia Ceed |
5. | Ford Mondeo | Ford Mondeo |
6. | Renault Megane | Audi A6 |
7. | Kia Ceed | Suzuki Swift |
8. | Suzuki Swift | Ford Fiesta |
9. | Ford Fiesta | Renault Megane |
10. | Opel Astra H | Opel Astra J |