„Így vigyázok az egészségemre” – rajzpályázat zsűrije

Brecsokné Kertész Ágnes, matematika-rajz szakos tanár vagyok a XX. kerületi Nagy László Általános Iskola és Gimnáziumban 1994 óta.
Szegeden végeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolát mint matematika-rajz szakos hallgató, majd Budapesten az ELTE kiegészítő szakán a matematika tanári szakán szereztem diplomát. A tanári pályámat Óbudán kezdtem a Zrínyi Ilona Általános Iskolában 1986-ban.
A gyerekek rajz oktatását és az alkotás örömének megteremtését mindig fontosnak tartottam. A rajzórák csökkenésével a gyermekek számára ez az iskolai keretek között egyre szűkösebb, ezért minden lehetőséget meg kell teremteni (pályázatok révén) hogy a gyermekek fantáziáját, szellemét, énjét megszólaltassuk és megmutassuk sokszínűségüket. Tanítványaimat mindig erre sarkallom.


Holczapfel Zsuzsanna vagyok, jelenleg a budapesti Lázár Vilmos Általános Iskolában rajzot valamint mozgókép és médiaismeretet oktatok.
Képzőművészeti tanulmányaimat 1996–2001 a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának, rajz-vizuális nevelő szakán végeztem. 1997 óta vezetek nyári képzőművészeti táborokat a CSILI Művelődési Központban. Ugyanitt 1997 óta működik az általam alapított Gyermek Képzőművészeti Stúdió. Képzőművészeti munkáim témáit és anyagát leginkább a merített papír és a papír megmunkálási technikák adják. Aktívan veszek részt csoportos kiállításokon. Rendszeres kiállítója vagyok a Gaál Imre Galéria Tavaszi Tárlatainak.


Verőcei Gáborné, alsó tagozatos szaktanácsadó vagyok a Pesterzsébeti Pedagógiai Intézetben. Fontos feladatomnak tartom a pedagógusok szemléletformálásában a tanulók személyiségének sokoldalú kibontakoztatását, a tehetségek felkutatását, a kreativitásuk fejlesztését, melynek egyik megnyilvánulási területe többek között a rajz és vizuális kultúra is. Tevékenységemet a gyerekek iránti felelősség és szeretet, valamint a pedagógusokért érzett tisztelet és segítségnyújtás hatja át.


« Vissza