Definíciók

A belföldi vándorlás (vagy belföldi mobilitás) a népesség országon belüli térbeli, földrajzi mozgását követi nyomon. A statisztika számbavételének alapja a lakcímbejelentési rendszer. Két típusa az állandó és az ideiglenes vándorlás. Állandó vándorlás: az a lakóhely-változtatás, amikor a vándorló lakóhelyét elhagyva más településen levő lakást jelöl meg lakóhelyéül. Ideiglenes vándorlás: az a településhatárt átlépő lakásváltoztatás, amikor a vándorló lakóhelyét (állandó lakcímét) fenntartja, és új lakását tartózkodási helynek jelöli meg, vagy egyik tartózkodási helyről másik tartózkodási helyre költözik. Belföldi vándorlási különbözet: egy adott közigazgatási egységbe állandó vagy ideiglenes jelleggel bejelentkezők, valamint visszavándorlók, illetve az onnan más közigazgatási egységbe állandó vagy ideiglenes jelleggel bejelentkezők és visszavándorlók számának különbözete.

Relevancia

A belföldi vándormozgalom egyfelől társadalmi gyakorlatok és folyamatok kontextusában, azok leképeződéseként értelmezhető, másfelől az országon belüli mobilitás mértékét és irányát a gazdasági változások is alapvetően meghatározzák. Egy adott térség vándorlásban való részvételének nagysága és a mozgások irányának következtében kialakult vándorlási mérleg megmutatja, hogy a térség célterülete vagy inkább kiindulási bázisa a vándorlóknak. A belföldi vándorlással jelentősen változhat egy adott régió népességének korstruktúrája és humán tőkéje, mivel a gazdaságilag fejlettebb területek jobban vonzzák a fiatal, képzett munkaerőt. A hosszú távú fenntarthatóság érdekében a régiók kiegyensúlyozott fejlődése elengedhetetlen.

Elemzés

A 2007-es tetőzést követő kétévi visszaesés nyomán a mobilitás az 1994-es mélypont közelébe süllyedt, majd 2011-ben erőteljes emelkedés következett be. Utóbbi elsősorban a 2005. évi CLXXVIII. törvényre vezethető vissza, amelynek értelmében kettő helyett öt év után szüntetik meg azon személyek tartózkodási helyét, akik azt korábban nem újították meg. A jogszabályváltozás hatása 2008-ban jelentkezett először, mivel a 2006-ban létesített tartózkodási helyeket, amelyeket addig nem újítottak meg, nem szüntették meg. Az öt év után történő automatikus kivezetés hatása pedig a 2011. évi ideiglenes vándorlási adatoknál mutatkozott meg először, 2012-től azonban már nem érvényesült. Az ideiglenes vándorlások számának kismértékű visszaesése következtében 2013-ban csökkent a belföldi vándorlások száma, de azóta minden évben növekedés volt tapasztalható.

Az ideiglenes vándorlások számának ingadozásokkal tarkított trendjével szemben az állandó lakóhely-változtatások száma egyenletesebben alakult az elmúlt évtizedekben. Az 1990-es évek elején az ideiglenes vándorlók száma volt magasabb, majd ezt követően jellemzően az állandó vándorlóké. 2011 óta ismét többen változtatnak tartózkodási, mint lakóhelyet, azonban 2018-ban és 2019-ben az állandó vándorlások száma egyre inkább megközelítette az ideiglenes vándorlásokét.

Az állandó vándorlások egyenletesen növekvő tendenciája 2007-ben megtorpant, az ezután következő lassú csökkenéssel 2013-ra elért, 192 ezres szint a legalacsonyabb érték az 1991-es mélypont óta. A 2007–2013 közötti időszakban bekövetkezett 63 ezres csökkenést követően a trend megfordult, és 2014-ben az állandó vándorlások száma közel 23 ezerrel, 215 ezerre növekedett.

Ezt 2015-ben egy lassabb mértékű (valamivel több mint 3 ezer fős), majd a rákövetkező évben egy kiugró (közel 37 ezres) növekedés követte, és a trend azóta is fennáll. 2017-ben 10 ezer fővel, majd 2018-ban 14 ezerrel volt több az állandó vándorlók száma, mint az azt megelőző évben. Ugyan a növekedés üteme valamelyest lassult, de 2019-ben is 4 ezer fővel többen, 283 ezren változtattak állandó lakóhelyet, mint egy évvel korábban.

Az ideiglenes vándorlások elemzésénél figyelembe kell venni a jogszabályi környezet változását, amely jelentősen befolyásolta az utóbbi évtizedek adatait. A 2008. évi jelentős, több mint 100 ezres esetszámcsökkenés, valamint a 2011-es nagymértékű, több mint 80 ezres növekedés is ennek tudható be. A rákövetkező években stabilizálódni látszott az ideiglenes vándorlók magas száma, majd 2016-tól újra egy erőteljesebb növekedés következett, amikor is az ideiglenes vándorlók száma a 300 ezer közelébe került, és 2017-ben át is lépte azt. A 2017-es tetőzést követően előbb 10 ezer fővel, 297 ezerre csökkent, 2019-ben pedig stagnált a tartózkodási helyet változtatók száma.

Az elmúlt közel három évtizedben Pest megye vándorlási egyenlege kimagaslik a többi megye közül. Pozitív egyenleggel bír még Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom, Vas, valamint Csongrád-Csanád megye. Migrációs szempontból kibocsátó területnek tekinthető a megyék túlnyomó többsége, a keleti, gazdaságilag fejletlenebb megyék (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Békés és Nógrád) népességmegtartó ereje a leggyengébb.

Budapest helyzete sajátos. 1990–1992 között a teljes belföldi vándorlási mérlege pozitív volt, majd az ezt követő időszakban 2006-ig vándorlási veszteség figyelhető meg, amely főként az agglomeráció településeire történő költözésekből adódott. 2007-től Budapest helyzete megváltozott, és 2014-ig erős vándorlási többlet jellemezte. 2015-re ez a lendület megtorpant, a főváros bevándorlási többlete drasztikusan csökkent, majd 2016-tól újra negatív lett. A szuburbanizációs folyamat az elmúlt három évben is folytatódott, és Budapest vándorlási különbözete egyre inkább negatív irányba tolódott. A 2018-as 3117 főről 2019-re 5698 főre nőtt a vándorlási deficit.