SZÁM-LAP – A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL SZÍNES ON-LINE MAGAZINJA

Barangolás a nagyvilágban

India

1920–21-ben angol és amerikai régészek vezetésével bukkantak a mai Nyugat-Pakisztán Pandzsáb tartományában egy ókori civilizáció nyomaira. Az azóta Indus-Szaraszvati civilizációnak elnevezett kultúra északról a Himalája, délről a tenger által védett Indiai-félszigeten, az Indus és az azóta kiszáradt Szaraszvati folyók mentén jött létre kb. i.e. 4500 évvel. Ezt a területet akkoriban az Ausztrália és Indonézia területéről származó, negroid típusú dravidák és mundák lakták.

A Himalája hegyláncai

Ennek a civilizációnak a hanyatlása i.e. 2500 körül kezdődött, amikor is kiszáradt a Szaraszvati, és ekkor szervezett, 5–800 évig is tartó evakuálás történt a Gangesz mentére. Körülbelül ezzel egy időben a Himalája északnyugati hágóin át betörtek az indoeurópai eredetű árják, akik leigázták és részben dél felé űzték az őslakosságot. Számos államot alapítottak (védikus civilizáció), és a két nép keveredése és sokszínű műveltségének egybeolvadása jellemezte az itt kifejlődött köztársaságokat, majd királyságokat. Felépültek a fejlett Maurja és Gupta birodalmak, kialakult a hinduizmus, a dzsainizmus és a buddhizmus, virágzott a tudomány, a művészet, az irodalom, a matematika, a csillagászat és a filozófia. A muzulmán inváziók után Észak- és Közép-India nagy részén a mogulok uralkodtak, az 1500-as évektől pedig több európai ország is gyarmatokat létesített a félszigeten. Az 1857-es szipojlázadás leverése után a brit korona uralma alá került India döntő része. A XX. század elejétől Mahátma Gandhi vezetésével erőszakmentes tüntetések kezdődtek India-szerte. Az ország 1947-ben vált függetlenné, és 1950-ben a Dzsaváharlál Néhrú által vezetett köztársasággá.

A lakosság közel háromnegyede az indoeurópai eredetű árják leszármazottja. Az őslakos dravidák a népesség negyedét teszik ki, míg a mongoloid nagyrasszba tartozók néhány százalékot. Hivatalos nyelvei a hindi és az angol, de az indoeurópai, a dravida, a sinto-tibeti és az ausztroázsiai nyelvcsaládok számtalan nyelvét is beszélik, és regionális szinten további 21 nyelv hivatalos. A lakosság 80%-a hindu vallású, és itt van a világ harmadik legnagyobb muzulmán közössége (10%). Jelentős még a kereszténység (2%), a szikhizmus (2%), valamint a buddhizmus és a dzsainizmus (1-1%). A hinduizmus, ez a befogadó, nyitott világszemléletű, a mindennapokban oly mélyen beleivódott vallás tette lehetővé a nagyobb konfliktusok elkerülését ebben a nyelvi, etnikai sokszínűségben. A hozzá köthető kasztrendszer azonban egyrészt „elkülönít” – azaz szabályozza a házassági és emberi kapcsolatokat; „feloszt” – azaz a kötelező munkatípusok meghatározásával egy mindenkire kiterjedő függőségi rendszert alakít ki; s végül „hierarchizál” – azaz alsó- és felsőrendű csoportokat különít el. A kasztrendszert 1947-ben betiltották, az emberek tudatából azonban nehezen irtható ki. Buddha, Rabindranáth Tagore és Mahátma Gandi egyaránt vallották, hogy a kasztrendszer az indiai gazdasági-társadalmi fejlődés fő gátja.

A vallási normák szerepe csökkenő, és lassan megindul a társadalmi mobilitás. A nemek közötti egyenlőtlenségre, a nők gyenge társadalmi pozíciójára utal a fennálló férfitöbblet (ezer férfira 943 nő jut) éppúgy, mint az iskolázásból való kirekesztettség. Az írástudatlanság tömeges, a lakosság közel négytizede, ezen belül a férfiak negyede, a nők fele nem ismeri a betűvetést.

„…könnycsepp az örökkévalóság arcán…” (Tagore)
A világ hét csodájának egyike, az agrai Tadzs Mahal.

A népességet hosszú távon csökkenő halandóság és magas, de szintén csökkenő termékenység jellemezte. Míg az 1990-es évek elején egy nő élete során átlagosan 3,4 gyereknek adott életet, ma csak 2,7-nek. A magas termékenység elsősorban a falusi, gazdaságilag elmaradott, képzetlen és szegény rétegekben jelent problémát, a további termékenység-csökkenés lényegében e réteg termékenységi magatartásától függ. A csökkenő termékenység és a hosszabbodó élettartam ellenére a népesség nagyobb része tartozik a 14 év alatti korcsoportba, mint amennyi a 65 felettiek aránya. A korstruktúrát a fiatal, képzett népesség növekvő számú kivándorlása valamelyest rontja.

Figyelemre méltó, hogy az indiai és magyar várható élettartamok között – különösen a férfiak körében – nincs olyan nagy különbség, mint ami a gazdasági, egészségügyi, higiénés viszonyok alapján várható. A népességben a gyermekkorúak veszélyeztetettebbek, mint Magyarországon, a születést és a gyermekkort túlélők életesélyei jobbak.

A haláleseteknek még mindig 42%-a valamilyen fertőző betegség miatt következik be. A vezető halálokok közül az agyi érbetegségek, a születéssel összefüggő halálozások és a COPD (krónikus obstruktív légúti betegség) a leggyakoribbak, utánuk viszont a hasmenéses betegségek, a tbc és az AIDS következnek. A világon tbc-ben évente megbetegedettek ötöde indiai lakos, és 400 ezer haláleset történik évente e betegség következtében. A tüdőbetegségek közül az asztma egyre növekvő problémát jelent. A gyermekek között sok az olyan hepatitis fertőzött, aki ugyan tünetmentes, de vírusürítő. Ez utóbbiak, valamint a tbc a rossz higiénés viszonyok között élő, szegény lakosságra jelent legnagyobb veszélyt.

Piac

A függetlenné válás óta egyszer sújtotta éhínség az országot, az ötvenes évek elején aszály következményeként. Azóta nincs tömeges éhezés, a szegénységi ráta felére csökkent, de még mindig több mint negyed milliárd ember tengődik kevesebb mint napi egy dollárból. Az otthonok felében nincs elektromos áram, és szegényes az úthálózat. Ugyanakkor már közel 200 millióan élnek nyugat-európai normák szerint is viszonylagos jólétben.

Az 1990-es évek elején indult gazdasági élénkülés a mai napig tart, és segíthet javítani India két alapvető problémáján: a közszolgáltatások gyenge minőségén és a legszegényebb rétegek jövedelmi viszonyain. A közszolgáltatások – oktatás, egészségügy, infrastruktúra – színvonala éppen az ország legszegényebb vidékein a legalacsonyabb, és ez még nehezebbé teszi a talpraállást.

A gazdasági liberalizációt a jelenlegi miniszterelnök (Manmohan Szingh) pénzügyminiszterként indította akkori miniszterelnökével (Naraszimha Rao) az 1990-es évek elején. Az addig néhány százalékos növekedési ütem emelkedni kezdett, és a gazdaság teljesítménye az ezredfordulótól napjainkig közel 80%-kal bővült. A növekedés ütemét tekintve India évek óta a világ élmezőnyében van. Vásárlóerő-paritáson számolva jelenleg a világon a negyedik legnagyobb gazdaság, de az egy főre jutó GDP színvonala rendkívül alacsony, és területileg egyenetlen eloszlású. Az ezredfordulón az Indiában megtermelt egy főre jutó bruttó hazai termék 7%-a volt az unióbelinek és 12%-a a magyarországinak. Nyolc év alatt ez az arány 9, illetve 14%-ra emelkedett.

A jelentősebb átalakulások valószínűleg hosszabb időt vesznek majd igénybe. A tradicionális szektor (háziipar, mezőgazdaság) a hagyományos indiai életmód része, a munkaerő közel 60%-a még mindig itt dolgozik. A szolgáltatások a foglalkoztatottak több mint negyedének, az ipar kevesebb mint ötödének ad munkát. Ezzel szemben a bruttó hozzáadott érték több mint felét a szolgáltatások termelik meg, az ipar közel harmadát, a mezőgazdaság pedig még az ötödét sem.

A 90-es évek külgazdasági liberalizációja nyomán megélénkült a külkereskedelem, és megindult a külföldi tőke beáramlása. Multinacionális cégek (Volkswagen, Fiat, Hyundai, GM, Motorola, Nokia) sora építette fel gyárait. A telepítő tényezők közül meghatározó volt a hatalmas piac és az olcsó és jól képzett, kreatív munkaerő.

Egy főre jutó GDP és internethasználat

Az indiai felsőoktatás – melynek megítélése világszinten is kedvező – évente több tízezer jól képzett szakembert bocsát ki, elsősorban természettudományos és műszaki képzettséggel és kiváló angolnyelvtudással.

A gyarapodó India leggyorsabban növekvő iparágává a számítástechnikai és szoftverszolgáltatások, valamint a feldolgozóipar vált. Az exportnak már több mint 70%-át a gépipari és elektronikai termékek adják, a bruttó hozzáadott értéknek pedig már több mint felét a pénzügyi és üzleti szolgáltatások, valamint a szoftvergyártás állítják elő. Ez utóbbi terület szárnyalását India olyan komparatív előnyei segítik, amelyek általában nem jellemzőek fejlődő országokban: a kvalifikált, angolul jól beszélő munkaerő, az internet elterjedtsége és az amerikai cégek esetében fontos időeltolódás. A szolgáltatás nyújtásához szükséges háttér viszonylag kicsi tőkebefektetéssel előállítható. A számítógépes szolgáltatások indiai exportjához paradox módon a világgazdaság recessziója is hozzájárult, amennyiben a takarékoskodó multinacionális vállalatok bizonyos szolgáltatások kiszervezésével faragták le költségeiket.

India exportteljesítménye ázsiai összehasonlításban továbbra sem kiemelkedő, a szolgáltatásexport aránya azonban igen: míg Kínában és Dél-Koreában a teljes export 10-15%-a, Indiában közel 40%-ot tesz ki. Bár a közvetlen külföldi működőtőke beáramlása évről évre nő, az ország nagyságához mérve még mindig nem olyan jelentős, mint Kínában.

2010. április