Fenntartható fejlődés indikátorai

Fő indikátor piktogramja
Rövid táv
Hosszú táv
i
Graikon letöltés PNG képként Graikon letöltés CSV fájl ként
Magyarországon az országgyűlési választásokon való részvételi arány megegyezett a 2018-as aránnyal, meghaladta a 70%-ot.
Megyénként igen eltérő volt a részvétel, a legtöbben Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében vettek részt a legutóbbi országgyűlési választáson, míg Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben a legkevesebben.

Definíciók

A magyar országgyűlési választásokon való részvételi arány megmutatja, hogy a szavazásra jogosultak közül mekkora azok aránya, akik részt vesznek a választáson.

Relevancia

A fenntartható társadalom az életminőség folytonos javítására törekszik, amely magában foglalja az egészséget, az anyagi jólétet, valamint a szociális jólétet, azon belül pedig a demokratikus jogokat. A demokrácia működését illetően az állampolgári aktivitás lényeges mutató az állam számára. Ezen belül a politikai aktivitásnak a legalapvetőbb formája az országgyűlési választásokon való részvétel, az állampolgárok ugyanis a választáson, népszavazásokon való részvétellel nyilváníthatják ki véleményüket a társadalom egészét érintő döntésekről.

Elemzés

2022-ben a szavazásra jogosultak 70,2%-a vett részt a választásokon, ez megegyezik a 2018-as adattal. A legmagasabb részvétel a 2002-es parlamenti választás első fordulójában volt, 0,3 százalékponttal haladta meg a 2022-es arányt.
A legalacsonyabbat – 57%-os arány – 1998-ban mérték, a többi évben általában meghaladta a 60%-ot. A választási részvétel tekintetében jelentős területi különbségeket figyelhetünk meg. 2022-ben a legmagasabb arányban ismételten Budapesten képviseltették magukat a szavazók (75,3%). A budapesti részvételi aránytól nem sokkal maradt el a Vas megyei, ott a szavazók több mint 74,8%-a ment el szavazni. Legkevesebben, a választásra jogosult lakosság 64,7%-a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vett részt a választásokon.

A kiadvány adatai 2022. október 31-én rendelkezésre álló adatokat tartalmaznak.