NyitóoldalAz első magyarországi népszámlálás - statisztikai momentumok a "kalapos király" birodalmából

Az első magyarországi népszámlálás - statisztikai momentumok a "kalapos király" birodalmából

Európa és a világ sok más országához hasonlóan 2011-ben hazánkban is népszámlálásra kerül sor.

Érdemes szemügyre venni néhány vonatkozásában az első magyarországi népszámlálást, melyet II. József neve fémjelez. Több ellentmondás is övezi ezt az összeírást, azonban elmondható róla, hogy e 225 éve lezajlott esemény akkoriban nálunk újdonságszámba ment.

A népszámlálás idejének meghatározása vitákra adott okot a témát utólag kutatóknak. II. József szándékai szerint ugyanis az összeírás befejeztével, annak dokumentumaira épülve a népességi események továbbvezetését kellett elvégezni. Maga az összeírás 1784-1785-ben zajlott, figyelembe véve azonban ezen későbbi munkákat, az 1784-1787 intervallum tekinthető úgy, mint a népszámlálás kapcsán előállított adatok felvételi időszaka, s a Kárpát-medence levéltáraiból "előbányászott" anyagok között a kutatók hol ennek, hol annak az évnek az adataira leltek.

Az esemény több különlegességgel szolgált. E népszámlálás kapcsán történt meg országszerte házaink számozása. (A címek kezelése máig a statisztika sarkalatos kérdése). Minden ház homlokzatára felfestették a számot, s hátul, a ház fedett részében is valahol fel kellett tüntetni azt. A bécsi udvar feje szerint a házszámozásban nem volt kivetnivaló, hiszen az uralkodói kastély, a Burg is meg volt számozva. A Komárom megyei nemesség mégis azzal a felterjesztéssel élt, hogy ha már nemesi lakjaikat a köznép házaival így egy kalap alá veszik, legalább fekete helyett zöld festéket használjanak esetükben. (A császár nem engedett a kérésnek.)

E népszámlálás egyik fő jellemzője és forradalmi újdonsága a teljeskörűség volt, amit társadalmi és területi vonatkozásban is a német precizitás jellemzett. Minden embert megszámoltak: férfiakat-nőket, keresztényeket-zsidókat, kicsiket-nagyokat (a kor és a termet szerint is értendő!), nagygazdákat-zselléreket, katonákat-polgárokat, iparosokat-szolgákat, papokat-hivatalnokokat, itthon- és távollévőket egyaránt. De napjainktól eltérően nem mindenkiről kérdezték ugyanazt, illetve sajátos megkülönböztetésekre is sor került. E szempontból fő elvként a katonai, illetve a gazdasági hasznosság szerinti rangsorolás érhető tetten. Például a 40 éven felüli vagy túl kicsi férfiak más oszlopba kerültek, mint ifjabb, magasabb társaik. (A magyar összeíráskor a leírt utasításban kifejezetten tiltották a hosszmértékkel történő méricskélést, ám az összeírásba szakértőként bevont osztrák tisztek nagyon jól emlékezhettek a korábbi osztrák útmutatóra, amelyben számszerűsítve szerepeltek e méretkategóriák...) Az adatfelvételi ívek rovatai híven tanúskodnak az elmondottakról.

Egyéni ív - 1785
Összesítő ív - 1785

Az összeíráshoz szükséges "pénzt-paripát-fegyvert" jócskán alultervezték. Viták kerekedtek például azon, hogy kinek jár fogat segédeszközként, vagy az osztrák tisztek(!) kapjanak-e külön ellátmányként tűzifát, mivel az 1784 késő őszére áthúzódó kezdéstől fogva a faluról falura vonuló összeírók között voltak, akik az egész telet átutazták, s csak 1785 tavaszára térhettek haza. Igen eltérő teljesítménnyel haladtak: Cegléden átlagosan napi 385 emberről, míg Sopronban csak napi 40 főről készült el a kimutatás.

Az adatok feldolgozása meglepő gyorsasággal, egy év alatt végbement. Ekkor szembesültek azzal, hogy a vártnál jóval több embert kellett megszámlálni! A török uralom során megtépázott hazánk állapotfelméréséről érdemes idézni egyik legkiválóbb demográfusunk, Thirring Gusztáv remekbe szabott sorait: "Minden hiánya mellett el kell ismernünk, hogy a császár az ország megismerésének rendkívüli szolgálatot tett. Egészen az ő idejéig semmi pozitív tudomása nem volt sem a kormánynak, sem a közigazgatásnak az ország lakosságának valós számáról és topográfiai eloszlásáról. A legjelesebb tudósok 3-4 millióra becsülték azt. S most az új népszámlálás megállapítja, hogy a Szent István korona országainak területén közel kilencmillió ember él..."

Az elvégzett munka minden hiányossága és visszássága ellenére fontos információkat adott. A török idők örökségeként a városias jellegű lakosság 10% alatt maradt, nagyvárosok alig voltak. A mintegy 13 000 falu és 1300 puszta népessége elszigetelten élhetett. A felnőtt korú férfiakból mintegy 80% paraszti népesség mellett 8% papi-nemesi s alig 4% iparos-kereskedő réteg alkotta országunk legjavát. A biológiai törvények szabta szokásos megoszlás helyett nagyarányú férfitöbbletet okozott a felszabadult területek benépesítése. Dinamikus fejlődési potenciálra utalt a 35%-ot kitevő nem felnőtt korú férfi népesség. A női népességről a létszámon kívül nem tudni semmit, a katonaság adatait hadititokként kezelték. Majd száz évet kellett várni, hogy a Keleti Károly tervezte első független magyar népszámlálás e kérdésekre is végleg fényt derítsen. 

A cenzus további részleteiről olvashatunk például az 1960-ban megjelent, községenkénti adatokat közlő kötetben, illetve a Statisztikai Szemle cikkeiben.

Forrás:

II. József magyarországi népszámlálásai - Thirring Gusztáv - 1931. február

 

A népszámlálások története és főbb jellemzői Magyarországon - Őri Péter - Pálházy László - 1989. augusztus-szeptember


Őri Péter (2002): Hatalom és demográfia. II. József népszámlálása Magyarországon I. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének Történeti Demográfiai Évkönyve, 2002. 39-73. 

Az első magyarországi népszámlálás (1784-1787) (The first population census in Hungary (1784-1787)), KSH, Budapest, 1960