Ugrás a tartalomhoz

Statisztikai Világnap 2015
Sajtóközlemény

Átalakítás előtt a hivatalos statisztika

A Központi Statisztikai Hivatal konferenciát szervezett a Statisztika Világnapján a hivatalos statisztika megújítása céljából

Budapest, 2015. október 20. – A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) többirányú fejlesztési tervet határozott meg a hivatalos statisztika átalakítására az új európai uniós statisztikai rendelet. A tervezett fejlesztések célja, hogy megtalálja a válaszokat korunk olyan kihívásaira, mint a modernizáció, és a bővülő felhasználói csoportok változó igényei. A KSH a Statisztikai Világnap alkalmából rendezett „Innováció és kooperáció – a hivatalos statisztika megújításáért” elnevezésű konferencia keretében vázolta fel fejlesztési terveit.

A hivatalos statisztikai szolgálatok a világ minden részén komoly modernizációs kihívások előtt állnak. Az Európai Unió statisztikai hivatalainak működését ezen túlmenően a hatályba lépett új európai statisztikai rendelet is átalakítja, amely kimondja: meg kell erősíteni a nemzeti statisztikai hivatalok függetlenségét; lehetővé kell tenni, hogy a nemzeti statisztikai hivatalok statisztikai célra korlátozás nélkül vegyenek át egyedi azonosításra alkalmas adatokat a különböző állami, hatósági nyilvántartásokból, regiszterekből; valamint meg kell erősíteni a nemzeti statisztikai hivatalok koordinációs szerepkörét az ország egész hivatalos statisztikai szolgálatát illetően.

„A statisztikai felhasználók igényeihez és a modernizációs kihívásokhoz igazodva, az Európai Statisztikai Rendszer fejlesztéseivel összhangban, a Központi Statisztikai Hivatal is meghatározta fejlesztési céljait. A Hivatal alapvető víziója, hogy a nagy múltú KSH értékeit megtartva érjen el fejlődést úgy, hogy továbbra is minőségi és megbízható adatokkal szolgáltja ki felhasználóit. Mindemellett folytatni és fejleszteni kívánja azt a tevékenységet, amelynek célja a statisztikai jártasság és a statisztikai kultúra fejlesztése, annak érdekében, hogy így a lehető legtöbb felhasználói csoport értő módon tudja felhasználni a statisztikai adatokat” – mondta el Dr. Vukovich Gabriella a KSH elnöke.

Az Európai Statisztikai Rendszerben való működés egyik alapvető feltétele, hogy a nemzeti hivatalok az Európai Statisztikai Gyakorlati Kódexben leírtak szerint működjenek. Ennek érdekében a többi európai statisztikai hivatalhoz hasonlóan a KSH 2015. május 4. és 8. között egy, a teljes működést átfogó Európai Uniós, független szakértők által végzett auditon esett át. Az átvilágítás után a szakértők megállapították, hogy a jogszabályi környezetet át kell alakítani, mivel a jogi szabályozás nem tér ki a 2015 júniusában hatályba lépett új európai statisztikai rendeletben foglalt fontos európai alapelvek és intézményi megoldások mindegyikére. Ugyanakkor azt is kiemelték, hogy a KSH magas szinten teljesíti az Európai Statisztika Gyakorlati Kódexének előírásait. Az auditorok ajánlásainak többsége egybecseng a KSH eddigi és tervezett modernizációs lépéseivel.

A Központi Statisztikai Hivatal az átvilágítását követően az auditorok ajánlásai alapján többek között a következő vállalásokat tette: felméri és értékeli a nyilvántartásait és adminisztratív regisztereit; a magyarországi hivatalos statisztikai tevékenységek felmérésére eljárást dolgoz ki, valamint értékeli a Hivatalos Statisztikai Szolgálat tevékenységeit. Vállalja egy integrált minőségbiztosítási rendszer tervének kialakítását; törekszik a kommunikációs csatornák jobb kihasználására, illetve széles körű kutatást végez arról, hogy a felhasználók számára termékeik mennyire hasznosak, használhatóak – mindezt annak érdekében, hogy a statisztika értékeit hatékonyabban kommunikálja minél szélesebb, nem szakmai felhasználói kör számára. Kiemelkedő vállalás a KSH részéről továbbá honlapjának fejlesztése a felhasználói elégedettség javítására.

Úgy gondolom, a vállalások összessége együttesen erősítheti a statisztika előállításával foglalkozó intézményekbe és magába a statisztikába vetett bizalmat, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az általunk előállított termékek hasznosuljanak és értéket teremtsenek a társadalom számára” – tette hozzá Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.


###


Sajtóinformáció: kommunikacio@ksh.hu

Beszélők balról jobbra: Walter Radermacher, az Eurostat főigazgatója; Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke; Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal, Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója