Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2015.09.30

Megjelent a Magyarország nemzeti számlái, 2014 (2. előzetes adatok) című kiadvány

 

A Központi Statisztikai Hivatal elkészítette Magyarország nemzeti számlái, 2014 (2. előzetes adatok) című kiadványát. Az Európai Unió tagországai – a korábbi évekhez hasonlóan – a tárgyidőszakot követő 9. hónap végére állítják össze nemzeti számlák II. előzetes adatait.

 

A 2. előzetes adatok szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2014-ben folyó áron 32 180 milliárd forint volt, ami 289,0 milliárd forinttal magasabb, mint az évközi adatok alapján számított első becslés. A GDP volumene 2014-ben 3,7%-kal növekedett, ez 0,1 százalékponttal magasabb a negyedéves számítások alapján publikált adatnál.

 

A bruttó nemzeti jövedelem értéke 2014-ben 30 757 milliárd forint volt. A 2. előzetes adatok összeállítása során a meghirdetett és évek óta alkalmazott revíziós politikának megfelelően rutinrevízió során felülvizsgáltuk a 2012–2014-es eddig publikált adatainkat. A GNI-számítások ellenőrzése során az Eurostat a módszertan további finomítását javasolta, amit a teljes idősorra vonatkozóan végrehajtottunk.

 

A revíziók hatását a bruttó hazai termékre az alábbi grafikon szemlélteti:

 

A bruttó hazai termék alakulása folyó áron

 

Központi Statisztikai Hivatal

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu