Ugrás a tartalomhoz

Sajtószoba - Közlemények, tájékoztatók, 2016.04.28.

Agrárium 2016 – mezőgazdasági összeírás

 

A KSH mintegy 600 ezer címen térképezi fel Magyarország mezőgazdaságát május 15. és július 15. között

 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az agráriumban tevékenykedő gazdaságok helyzetének feltárása érdekében gazdaságszerkezeti összeírást hajt végre 2016. június 1-jei időponttal „Agrárium 2016” címmel. Az összeírás célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, a gazdálkodók és az Európai Unió részére.

 

Az adatfelvétel két szakaszban történik elektronikus úton, 2016. május 15-29-e között van lehetőség a válaszadásra egy online felületen, majd ezt követően a kérdőívek összeírók közreműködésével − tablettel vagy laptoppal − történő kitöltésére 2016. június 1. és július 15-e között kerül sor. A felmérés az ország 1442 településének kijelölt mintakörzeteiben található mintegy 600 ezer címre terjed ki. A legtöbb körzet Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megyében került kijelölésre.

 

„A KSH szeretné felhívni az Agrárium 2016 mezőgazdasági összeírásban érintettek figyelmét arra, hogy kiemelten ügyeljenek a pontos adatszolgáltatásra, hiszen a hazai és Európai Uniós döntéshozók a keletkezett eredmények alapján tudnak olyan új támogatási formákról dönteni vagy a meglévőket bővíteni, amelyek a hazai gazdálkodók számára kedvezőek” – mondta el Tóth Péter a KSH Vidékfejlesztési, mezőgazdasági és környezeti statisztikai főosztály vezető szakértője.

 

Az idei összeírásnak egyik újdonsága, hogy a kiemelt jelentőségű mezőgazdasági termelést végző egyéni gazdaságok kizárólag elektronikusan szolgáltathatnak adatot. Mintegy 50 ezer támogatásban részesülő, mintakörzetbe került egyéni gazdaságnak ugyancsak lehetősége lesz az adatszolgáltatás ezen formájára. Aki él ezzel a lehetőséggel, ahhoz már nem látogat el összeíró. Az internetes adatszolgáltatás május 15-e és 29-e között lehetséges, melynek tudnivalóiról előzetesen tájékoztatást kapnak az érintettek. Az elektronikus kérdőív csak ebben az időszakban érhető el a www.ksh.hu weboldalon.

 

A felmérés másik újdonsága, hogy „papírmentes”, azaz június 1. és július 15. között az összeírók elektronikus eszközökkel, tabletekkel, laptopokkal járják a körzeteikben számukra kijelölt gazdaságokat és így végzik az összeírást. Az összeírás elvégzése az Európai Parlament és a Tanács rendeleteinek megfelelően történik*. Az adatfelvétel többek között kiterjed a használt földterületre, az állatállományra és a munkaerőre vonatkozó kérdésekre.

 

A felmérés fontos eleme az úgynevezett gazdaságküszöb, mivel a küszöb alatti méretű földterület, illetve állatállomány nem minősül gazdaságnak, így ezekről a háztartásokról csak néhány alapinformáció kerül rögzítésre.

 

Gazdaságnak minősül az a háztartás, melynek 2016. június 1-jén a művelésben tartott területe (szántó, konyhakert, gyümölcsös, szőlő, gyep, erdő, halastó, nádas), művelési áganként, vagy együttesen legalább 1500 m2, vagy a gyümölcsös, illetve szőlőterülete külön-külön vagy együttesen legalább 500 m2. Az üvegház, illetve fóliasátor esetében 100 m2 a határ, míg a gombatermesztésre használt területnél 50 m2. Az állatállományra vonatkozóan a határ egy nagyobb élőállat (szarvasmarha, sertés, ló, juh, kecske, bivaly), vagy 50 baromfi (tyúk, lúd, kacsa, pulyka, gyöngyös), ill. 25-25 házinyúl, prémes állat, vágógalamb, vagy 5 méhcsalád. A felsoroltakból már egy feltétel megléte esetén gazdaságról beszélünk. Ugyancsak gazdaság az az adatszolgáltató, aki a felmérést megelőző egy évben mezőgazdasági szolgáltatást végzett.

 

Az adatszolgáltatást kormányrendelet írja elő, így az érintettek számára a válaszadás kötelező. Az adatokat a KSH statisztikai célra gyűjti, azokat csak összesítve publikálja. Az adatok közzététele szeptemberben várható, az állatállomány, illetve a föld- és vetésterületi adatok publikálásával, összhangban az Európai Unió adatszolgáltatási határidejével. Az összeírás további előzetes adatai november közepén jelennek meg, két hónappal korábban, mint a 2013. évi hasonló összeírás esetében. A végleges adatokat tartalmazó adatsor 2017. II. negyedévében jelenik meg.

 

További információ az Agrárium 2016 mezőgazdasági összeírásról a következő linken érhető el: http://www.ksh.hu/agrarcenzusok

 

 

H-1024 Budapest, Keleti Károly u. 5-7. Tel./Phone: 345-6000
Postacím/Postal address: P.O.Box 51 Budapest H-1525
http://www.ksh.hu